Dominó (Baekyeol) - első fejezet

Már kora reggel óta fent voltam, mert megígértem Shuheinek, hogy bemegyek ma hozzá a céghez. Természetesen dolgos, jó férjecskéhez méltán viszek neki ebédet, hogy ne kelljen vásárolnia. Vagy a titkárjának. Persze, ha talált másikat az előző után. Direkt a kedvencét főztem neki és sütit is sütöttem. Már késésben voltam, ezért nagyon siettem, mert előtte még be akartam menni a könyvesboltba, ami ugyan átellenben van a férjem munkahelyével, de nyugodt körülmények között szeretnék körbenézni, nem kapkodva. Szinte rohantam, hogy elérjem a metrót, de szerencsétlenségemre elejtettem a pénztárcámat, így a jármű az orrom előtt ment el. Egy fiatal, velem körülbelül egy korú fiúval egyszerre hajoltunk le érte, de ő gyorsabb volt. Széles mosolyra húzta ajkait, és átnyújtotta a széles, bőr tárgyat nekem.

- Köszönöm - kicsit zavartan mosolyogtam. Nem túl sokszor van lehetőségem emberek között lenni, vagy érintkezni velük, ezért meglehetősen feszélyezve éreztem magam.

- Kicsit jobban figyelj máskor - kedvesen mosolygott, végül tovább állt. Kifejezetten helyes srác volt. Még pár pillanatig bámultam utána, végül begördült a vonat, én pedig felszálltam rá és olyan 15 perc múlva már a könyvesbolt polcai között válogattam. Nagyon szeretem a verseket, az irodalmi műveket, így rengeteg ilyen fajta könyvem van otthon is. De sok szabadidővel rendelkezem, ezért gyorsan kiolvasok egy-egy darabot, ebben a könyvesboltban pedig már szinte törzsvásárló vagyok.

- Baekhyun - az eladó lány már messziről mosolyogva integetett nekem.

- Szia Mina - vigyorogtam és közelebb araszoltam hozzá. - Régen voltam erre. Már hiányzott az új könyvek illata. - Megerősítésképpen beleszippantottam a könyv lapjai közé.

- Köszönöm szépen, hogy hiányoztam. - Durcásan összefonta maga előtt a karját, és nyomatékosítva haragját csücsörített is hozzá. Nem tudtam mit csinálni, hangosan felkacagtam.

- Azt hittem az egyértelmű, hogy hiányoztál. - Kicsit megcsíptem az oldalát, mire összerezzent és a durcás arckifejezés eltűnt az egyébként szép arcáról.

- Milyen könyvet szeretnél? Segítsek választani? Jöttek teljesen újak is, külföldi íróktól is.

- Megmutathatod őket - mosolyogtam, és követni kezdtem a lányt. Együtt kiválasztottunk négy új kötetet és vásárlás után még leragadtam egy kicsit beszélgetni barátnőmmel.

- És otthon minden rendben? Tényleg régen voltál itt, már kezdtem aggódni. - Kicsit megilletődtem a kérdéstől és őszintén szólva le is fagytam, mert nem szokott ilyen hirtelen rákérdezni a dolgokra.

- Igen, minden, mint mindig. Ne aggódj, Mina - mosolyogtam és bólogattam is mellé, hogy még hitelesebb legyen.

- Legutóbb azt mondtad, valamelyik nap felmehetek hozzád, amikor szabadnapos vagyok. És... Jövő héten szerdán nem dolgozom. Áll még a meghívás? Filmezhetnénk egyet, rendelünk pizzát, beszélgetünk! - Csillogó szemekkel sorolta a jobbnál jobb közös, baráti programokat, amiket én is nagyon szeretnék.

- Persze. Lehet róla szó. De most... Sietek, mert Shuhei mérges lesz, ha elkések az ebédszünetéről. 

Összepakoltam a könyveket, amiket vásároltam, majd már rohantam is a céghez. Beérve az épületbe mindenki mosolyogva integetett, néhányan meg is állítottak beszélgetni, mondván ezer éve nem voltam már bent. Valóban nem mozdultam ki egy ideje sehova, de mindennek meg van az oka, ahogyan ennek is. Beérve Shuhei irodájába, éppen telefonon beszélgetett valakivel, de amint meglátott felderült az arca és próbálta rövidre fogni a vonal túloldalán lévővel való cseverészést. Felpattant a székből, magához húzott, majd nyomott egy csókot a számra. 

- Hoztam neked ebédet! – Előszedtem az ételes tárolókat, aztán a süteményt is kihalásztam a táska mélyéről. 

- Jobb férjecskét nem is kívánhatnék magamnak. – Lehet te nem, de én valószínűleg igen… Nem tudtam erre mit mondani, halvány mosolyra húzódtak ajkaim. – Látom voltál megint a könyvesboltba. Miket vásároltál? De akkor ezek szerint Chanyeol ezért nem talált téged otthon, mikor elküldettem érted, hogy ne egyedül gyere. – Csak tudnám ki az a Chanyeol!

Lelkesen elővettem az újonnan beszerzett regényeimet és verses köteteimet és megmutogattam őket Shuheinek is. Igaz, ő annyira nem érdeklődik a könyvek iránt, sem a verseket, sem a regényeket nem szereti, de néha azért érdekli az, ami engem éppenséggel foglalkoztat. 

- Egyébként drágám, ki az a Chanyeol? – Összeráncoltam a szemöldökömet, nem említette volna, hogy felvett új embert a céghez. 

- Chanyeol az új titkárom. Park Chanyeol. 

- Sajnálom, hogy feleslegesen kellett utazgatnia. És remélem azért megismerhetem majd valamikor – kicsit elmosolyodtam, kíváncsivá tett, hogy ki lehet ő. 

- Ha maradsz bent a cégnél, akkor természetesen. Úgy is lassan kávé idő van és mindig ő hozza nekem a kávémat. 

- Ha nem zavarok semmiben, szívesen maradnék. Már kezdtem unatkozni otthon mostanában. 

- Tudhatnád, hogy te sosem zavarsz. – Magához rántott, és derekamra kulcsolta erős karjait. – Csak ne lepődj meg rajta, ha „véletlen” rád moccanok majd.

Semmi kedvem nem lenne hozzá, az utóbbi időben pedig még úgy sem, mint eddig. Majdhogynem szinte mindentől elment a kedvem, amit vele kellene, hogy csináljak. Szeretném visszakapni a régi Shuheit, akit négy éve ismertem meg, és nem ezzel szeretnék együtt lenni, aki lett belőle. Talán a munkája túl stresszes, vagy talán én változtam meg, fogalmam sincsen, de teljesen kifordult önmagából, rá sem lehet ismerni és ezt sajnos nem csak én vettem észre, hanem a családja is megjegyezte már. Egyre kevesebbet járnak látogatóba is emiatt, még több szabadidőt hagyva nekem ezáltal. 

- Bírd ki, mert a munkahelyeden vagy. Azért itt csak nem kellene – vigyorogtam kicsit idegesen és a hajamba túrtam. – Gyere, inkább szedek és melegítek neked enni. El fog menni a szüneted miattam. 

- Ugyan bébi, én vagyok itt a főnök, addig vagyok szüneten, ameddig csak akarok. Más esetben szeretem betartani, szeretem, hogyha a szabályok szerint megy minden, a maga rendjén, de vannak különleges esetek, mint például a mai is, amikor változhatnak a dolgok egy kicsit. De az étel nem rossz ötlet, már kezd nagyon korogni a gyomrom.

Kapva kaptam az alkalmon, hogy kisomfordáljak a konyhába megmelegíteni neki a kaját. Időközben betértem a mosdóba is megmosni egy kicsit az arcomat és ittam néhány kortyot is. Hirtelen rosszullét tört rám, olyan erősen kapaszkodtam a mosdókagyló szélébe, hogy az ujjaim is elfehéredtek. Az emberek jöttek-mentek, de az agyam szinte teljes mértékben kizárta a külvilág zajait, csak zúgást hallottam a fülembe, a szemem előtt pedig fekete karikák táncoltak. Igyekeztem gyorsan összeszedni magam, hogy Shuheinek ne tűnjön fel milyen hosszú ideig vagyok távol, ezért jéghideg vizet csorgattam a csuklómra, hátha csak a vérnyomásom esett le hirtelenjébe. Kicsit szédelegve mentem vissza az irodájába és elé tettem a most már ismét meleg eledelt. 

- Jól vagy, Baekhyun? – Shuhei aggódva pattant fel a székéből, sebtében lépett elém, ahogy szinte levágtam magam a fotelbe. – Falfehér vagy. 

- J-jól, igen, csak kicsit megszédültem. Töltenél nekem egy kis vizet? – Épp, hogy kiejtettem a számon, már nyomta is a kezembe a hideg pohár vizet. Remegve emeltem ajkaimhoz, féltem, hogy ki ne csússzon kezeim közül a kristálypohár és nagyot kortyoltam belőle. Ő továbbra is előttem guggolt, végig bámulta mit csinálok, ám ez kezdett kicsit frusztrálni. 

- Ne ijesztgess kérlek. – Egy vizes ruhával megtörölgette a homlokom, én pedig kezdtem végre nem olyan gyengének érezni magam. 

- Szerintem csak leesett a vérnyomásom. Kérhetnék kávét? Esetleg megejthetnéd te is korábban a kávéidődet. - Szó nélkül az asztalához sétált, hogy „leadja a rendelését” Chanyeolnak. – Egyél, ki fog hűlni, aztán második melegítésre már nem lesz olyan ízletes. 

Nekilátott megenni a főztömet, én addig körbenéztem az irodában. Még mindig semmi nem változott itt. Az asztalon néhány kép rólunk, közös kirándulásokról, nyaralásokról, még az esküvői képünk is kint van, ami Amerikában készült. Igaz, a szokottnál kicsit rendetlenebb most a helyiség, a földön papírok hevernek, de gondolom ezt majd a titkárja fogja összepakolni. Még régen együtt rendeztük be, ezért kicsit otthonosan is érzem magam. Mivel néha bent alszik a cégnél, helyet kapott egy fekete bőr kanapé is, amit szintén papírok leptek most el, az előtte elhelyezkedő dohányzóasztallal együtt.

A feltérképezésemből kopogás szakított ki, mire izgatottan kaptam oda a fejem az ajtó irányába, mert csakis Chanyeol lehet az. 

- Gyere – szólt kicsit hangosabban Shuhei, mire belépett egy magas, fekete hajú fiatal férfi és meghajolt Shuhei felé, végül felém is. Próbáltam elkapni a tekintetét és a ruházata is ismerős volt, az elálló fülei szintén. Időm sem volt gondolkodni, hogy honnan lehet olyan ismerős ez a fiú nekem, mert nem sokkal később, hogy belépett, megéreztem a nadrágomon a forró kávét, ami miatt sikoltva ugrottam fel a székből. 

- Ez nagyon forró, csinálj valamit! - A hirtelen jött kellemetlen érzéstől a szemeimbe könnyek gyűltek. Chanyeol hirtelen kezdett el törölgetni, aztán mikor az ágyékomhoz nyúlkált, nem, hogy én de ő is belepirult. Gyorsan elkapta a kezét onnan, én pedig próbáltam takargatni mennyire zavarban voltam. 

- Nagyon sajnálom, uram! – Mélyen meghajolt előttem, de még mindig kicsit sokkban voltam az előbbi cselekedete miatt, ezért egy kis ideig meg sem tudtam szólalni. Végül gondolatban fejbe csaptam magam, hogy azért mégis csak mondanom kellene valamit, ezért megköszörültem a torkom. 

- Hát… Nem a legszerencsésebb első találkozás – kacagtam egy kicsit, mire rám kapta a tekintetét. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy mégis honnan tűnt olyan ismerősnek. Vele találkoztam a metróban, ő adta vissza a pénztárcámat. Mélyen a tekintetébe fúrtam az enyémet, ő pedig összeszorított ajkakkal egyenesedett fel. Most, hogy jobban meg tudtam figyelni, sokkal magasabb és tényleg nagyon helyes a srác. Még az óriási fülei sem rontanak az összképen, sőt akár a szexepiljének is lehetne mondani.

- Khm – Shuhei hangosan megköszörülte a torkát, mire Chanyeol és én is rákaptuk a tekintetünket. – Ha már ennyire ügyetlen vagy, menj gyorsan és csinálj egy másikat. 

- I-igenis, uram. – Összeszedte az összetört csészéket és amilyen gyorsan csak tudott kiiszkolt a konyhába.

- Nézz szét a szekrénybe, biztos van itt másik nadrágod. Nagyon megégetett? – Levettem a nadrágom magamról, látszott, hogy picit piros a combom. Megráztam a fejem a kérdésére, aztán a szekrényhez sétáltam, majd magamra kaptam egy másik, tiszta ruhadarabot. Chanyeol nem sokkal később visszatért egy újabb adag kávéval, bár rám még mindig szégyenkezve nézett. Aztán amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan is távozott.

***

Délután körül értem haza, Shuheinek sok dolga akadt még bent a cégnél, ezért nem is szerettem volna zavarni és még össze is kellett takarítanom a konyhánkat. Estére kinéztem néhány filmet, amit akár, ha nem lesz túl fáradt, együtt meg is nézhetnénk. Előtte még ledőlni is volt egy kis időm. Épp a nappaliba ültem, zuhanyzás után voltam, mikor hallottam az ajtó kattanását. Hamarabb érkezett haza, mint gondoltam. 

- Megjöttem!

- Szia – mosolyogva indultam hozzá, ám a következő lépésére nem számítottam. Durván elkapta a karomat és elkezdett befele ráncigálni. A szívem hevesen dübörögni kezdett a mellkasomban, megijedtem. Rálökött a kanapéra. 

- Láttalak ám, ribanc! – Akkora pofont kevert le, hogy azt hittem leesik a fejem a helyéről. Kicsordult a könnyem és elkönyveltem magamban, hogy kezdődik megint minden elölről. Belekapott nedves hajamba, úgy rángatott fel a kanapéról, majd a földre lökött. – Flörtölgetünk a titkárral?! Hát te semmiből nem tanulsz? – Erős rúgást éreztem az oldalamon, a karommal próbáltam védeni a fejem. – Nem tudod visszafogni a régi ribanc énedet, mi? – Egy idő után már nem is számoltam hanyadszorra rúgott belém és hányszor ütötte meg ököllel az arcomat. Végül elkapott a nyakamnál fogva, majd a falnak tolt. – Tanuld meg, te az enyém vagy. Rá sem nézhetsz másra. Ugyan, nézz már magadra, kinek kellenél te? – gúnyosan felkacagott, nekem pedig hideg futott végig a gerincemen. – Azt hiszed olyanoknak, mint Park Chanyeol egy ribanc kellene? Azt hiszed nem tudná meg, hogy egy közönséges kurva voltál mielőtt én nem karoltalak fel és nem biztosítottam neked luxus életet? – Végső csapásként még durván nekilökte a fejem a falnak, majd ott hagyott és felment az emeletre. Lecsúsztam a fal tövébe, remegő kezekkel letöröltem a kicsorduló könnyeket.

Kicsit később felbotorkáltam a fürdőszobába, hogy ismét vegyek egy meleg zuhanyt és lemossam a vért magamról. A tükörben láttam, hogy az arcomon már most látszanak a kék duzzanatok.

Halkan bementem a hálószobába, bebújtam a paplan alá. Shuhei gondolom a konyhába ment, mert tányércsörömpöléseket hallottam lentről. Befordultam a fal felé, próbáltam elaludni, ám a gondolataim nem igazán engedtek. Az utóbbi másfél évben nem ez volt az első alkalom és gondolom nem is az utolsó, hogy ilyen történik. Volt már emiatt bordatörésem is, de… Mivel nincs hova mennem és valószínűleg, ha mégis lenne, akkor is megtalálna, ezért nem szóltam a dolgokról senkinek sem. És valahol mélyen reménykedem benne, hogy változni fog, most pedig csak ideges valami miatt. Szorosan behunytam a szemeim, nem akartam azokra gondolni, amiket a fejemhez vágott.

Talán igaza van és egy Chanyeolhoz hasonló férfit tényleg nem érdemelnék meg és nem is érdekelnék. Talán igaza van és tényleg hálásnak kellene lennem, amiért nem hagyott ott azon a putris helyen, adott nekem egy esélyt a jobb életre. Talán tényleg igaza van és nem úgy néztem Chanyeolra, ahogy illendő lett volna egy férjes embernek. A következő pillanatban ijedten rezzentem össze, ahogy kivágódott a hálószoba ajtaja. 

- Rád sem bírok nézni, undorító vagy. – Ezzel fogta a paplanját és a párnáját, hangosan becsapta az ajtót, majd kivonult. A könnyeim ismét útnak eredtek, beleburkoltam magam a paplanba, egészen a fejem búbjáig, összegömbölyödtem és álomba ringattam magam.