Dominó (Baekyeol) - tizedik fejezet

Chanyeol még aludt mikor én felkeltem, ezért szeretném meglepni valami reggelivel. Csak úgy, mintha otthon lennék, a konyhában sürögtem-forogtam, egy egyszerű tojásrántottát ütöttem neki össze, bacont sütöttem hozzá, zöld teával és friss zöldségekkel. Tálcára helyeztem magunknak az ételt, majd visszamentem a szobába. A tálcát az asztalra tettem, mert ez az álomszuszék még mindig aludt, ezért visszamásztam hozzá, keltegetni kezdtem. Finoman rázogattam a vállánál fogva, ám ez nem bizonyult hatásosnak, így más stratégiát választva, óvatosan simogatni kezdtem az arcát. Belesimulva az érintésembe ragadta meg a derekam, hogy odahúzzon magához.

- Mit meg nem adnék, ha minden reggel veled kelhetnék fel! - Csukott szemmel dörmögte a fülembe a szavakat. A szívem immár sokadjára remegett bele a mondandójába.

- Csináltam reggelit Chan.

- Tündér vagy. - Nyomott egy puszit az arcomra, majd kikelve az ágyból odahozta a kaját.

- Elmehetnék zuhanyozni majd? Utána, lenne kedved eljönni velem néhány helyre beadni az önéletrajzomat?

- Természetesen! Adok majd törölközőt. És igen, elmehetünk. Mire gondoltál amúgy, milyen munkára?

- Szívesen kipróbálnám a pincérkedést. Valami kis kávézóban. Tetszene, azt hiszem.

- Édes lennél a köténybe - vigyorogva kapta be a falatot. - Olyan finomat csináltál Baek!

- Köszönöm Chan.

- Zavarban vagy. Miért?

- Senki nem mondott még ilyet nekem. - Éreztem ahogy forrósodik az arcom.

- Sajnálom Baek. Tényleg így van. Annyira szeretnék veled több időt eltölteni. Bár gondolom nem lehetséges.

- Gondolkodom rajta, hogy ott hagyom őt, Chan. - Szinte alig hallhatóan suttogtam, nem voltam biztos a hangomban.

- Az lenne a legjobb döntésed. Sokkal jobbat érdemelsz, de komolyan. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, még gazdag sem... De kedvellek. Ezt addig fogom mondani, ameddig ott nem hagyod, ameddig el nem jössz onnan.

Nem találtam a hangom, csak odabújtam hozzá, ő pedig készségesen ölelt. Reggeli után befoglaltam a fürdőszobáját, lecsutakoltam magam és frissen, a törölközővel a derekamon jöttem ki onnan. Felszabadultabbnak éreztem magam, és ameddig Chanyeol is elment zuhanyozni, gyorsan magamra kaptam a ruháim, aztán kivittem a mosatlant is. Nekiláttam összemosogatni, ha már ekkora rumlit csináltam, majd a nappaliba leülve vártam a colosra.

- Mehetünk? - Felpattantam, ahogy megláttam kijönni a szobából.

- Mehetünk.

A városban csatangoltunk, néhány kávézóba és bisztróba beadtam az önéletrajzom, reménykedve, hogy valahonnan visszahívnak majd. És, ha már úgyis a városban voltunk, meghívtam Chanyeolt kávézni.

- Elfáradtam. Nem gondoltam, hogy ez ilyen fárasztó. - Chanyeol felkacagott, amitől a gyomrom bizseregni kezdett.

- Hát Baek, pedig ez fárasztó. De a munka még fárasztóbb.

- Nem baj. Muszáj beleszoknom. Szeretném egyedül eltartani magam, különben is, ha elköltözök, egyedül kell majd boldogulnom, nem?

- Kicsi, sosem kell egyedül lenned. Bármi van, komolyan, hozzám bármikor jöhetsz. Akár éjszaka is. Csak ígérd meg, hogy ha történik valami, megkeresel vagy engem, vagy Minát. Kérlek. Annyira aggódom érted. Néha olyan kedvetlen vagy.

- Csak fáradt. Ne aggódj. - Erőtlenül mosolyogtam rá, próbáltam hihetőnek hangzani.

- Gyere velem! Megmutatom a kedvenc helyem, ahova nagyon sokat jártunk még középiskolás koromban. - Megragadta a karom és sietősen elhagytuk a kávézót, hogy megérkezzünk a Han folyóhoz, annak is egy kicsit eldugottabb részére.

- Olyan szép itt, Chan. - Ámulva néztem körbe.

- Szerettem volna neked megmutatni. Az osztálytársaimon kívül senkivel nem jártam ide, szóval különleges vagy - vigyorgott rám teljes fogsorával.

- Annak is érzem akkor magam. Köszönöm, hogy elhoztál ide.

Késő délután indultunk vissza hozzá, hogy összepakoljam a cuccaim, majd elinduljak haza. Nem volt kedvem hazamenni, sokkal szívesebben maradtam volna vele.

- Chan... Nem szeretnél ma te nálunk aludni? Shuhei nem lesz otthon. A cégnél alszik bent.

- Szabad? - Láttam felcsillanni a szemét, arca ragyogóbb lett.

- Szabad. Nem szeretnék egyedül lenni.

- De, persze, nagyon szívesen. Akkor... Összepakolok gyorsan néhány ruhát. Várj meg.

Leültem a nappaliba megvárni Chanyeolt. Nem sokkal később meg is érkezett egy kisebb táskával a hátán. Annyira nem is laktunk messze egymástól, a hazaút is jó kedvben telt el. Megnyugodva észrevételeztem, hogy Shuhei tényleg nincs itthon, ezért kicsit nyugodtabb szívvel engedtem be a fülest. Vacsorának összeütöttem egy kis főtt rizst, párolt zöldséggel, majd befészkeltük magunkat a kanapéra tévét nézni. Igazából a műsor engem annyira nem kötött le, sokkal inkább Chanyeol arcát tanulmányoztam. Rá kellett jönnöm, minden egyes négyzetmilliméterét imádtam.

- Baekkie - integetett a szemem előtt, ismét vigyorogva. Megráztam a fejem, kétségbeesett pillantásokat küldve felé. - Azt kérdeztem, eszünk-e valami édességet?

- P-persze, hozok mindjárt. Van fagyink, csokink, chipsünk. Mit szeretnél?

- Mindent! - Vigyorogva megcsóváltam a fejem, majd egy csomó nasival tértem vissza nem sokkal később. Leraktam magunk közé, majd a chipsel kezdve falatozni kezdtünk a film közben. A végére már Chanyeol vállára dőlve néztem, majd bevonultunk a vendégszobába. Kivételesen nem a hátam mögé feküdt be, hanem elém, de az elmaradhatatlan magához való vonás ismét megtörtént, így érintkeztem meleg testével. Ujjaival a hajamba túrt, megsimogatva a fejem, finoman vezette végig fülemtől a nyakamig, onnan vissza fel az ajkaimra. Szájával közeledett az enyém felé, ám ezt az ajtó nyitódása szakította félbe. Engem levert a víz, a szemem előtt lepergett az életem, szétváltam Chanyeoltól, mintha az már bármit is segítene.

- B-Baekhyun?! - Meghallottam Shuheit ordibálni, magamban pedig imádkoztam, hogy meghallgasson. - Mit művelsz te itt? - Úgy, ahogy voltam felpattantam az ágyból, kivezetve onnan Shuheit.

- S-semmi nem történt. Te is láttad!

- Takarodj be a szobába, nem sokára jövök. - Szeme vérben forgott, dühösen indult meg a vendégszoba fele. - Park Chanyeol! Most azonnal fogd magad és tűnj el a házamból! - Chanyeol nemlegesen rázta a fejét.

- Nem hagyom itt Baeket.

- Baek?! Te csak ne becézgesd az ÉN férjem! Azt mondtam, tűnj innen! - Ordibált vele magából kikelve. Kétségbeesetten ráztam a fejem Shuhei mögül, hogy ne hagyjon itt, annyira féltem mi fog történni. Ám a következő pillanatban már Shuhei Chanyeol karjára ragadt, úgy rángatta ki a nappaliba.

- Nem megyek innen sehova!

- Tűnj el a házamból! Ne akard, hogy rendőrt hívjak! - Próbálta kitolni az ajtón és sajnos Chanyeol minden ellenkezése ellenére sikerült is neki. Abban a pillanatban gondoltam úgy, hogy mindennek vége. Rettegtem mi fog történni, reszkettem.

- H-hallgass meg, kérlek.

- Milyen kifogásod lehet erre te utolsó ribanc?! - Egészen közelről hallottam ordítását, ezért összerezzentem. Durván fogott rá a karomra. - Mióta dugatod magad másokkal? Ennyire telhetetlen kurva vagy? - Hatalmas pofon csattant az arcomon, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. A kanapé mellé lökött, mellém térdelt és ököllel ütötte meg az arcom. Megszédültem tőle, hirtelen a könnycsatornáim is elzáródtak.

- N-nem történt semmi, Shuhei, esküszöm.

- Szóval szerinted vak vagyok? - Újabb ütést mért az arcomra, hiába próbáltam védeni azzal a karommal amit nem szorított le éppen. - Egy undorító mocsok vagy, komolyan mondom, egy hálátlan dög. - Felrántott a padlóról, majd a hasamba térdelt, mire én összecsuklottam. Hajamnál fogva rántott fel ismét, következő ütése ismét az arcomat érte. - Semmi mást nem érdemelsz, csak ezt! - Nyomatékosítva mondandóját lökött le a padlóra, majd egy erős rúgás az oldalamat érte. Sírva gömbölyödtem össze, néha felsikkantottam a fájdalomtól. Magzatpózban feküdtem a földön, így teljesen feltárva neki a hátam, ezért a következő rúgást oda kaptam.

- K-kérlek hagyd abba. - Hangom alig volt hallható, beszélni sem volt erőm. Ökle ismét a fejem érte, majd a rúgás következett az oldalamon. Éreztem, ahogy kicsattant a szám, fémes ízt csalva a belsejébe. Sebtében rántott fel a földről, nekicsapva a falnak.

- Te utolsó kurva! Mire újra elkezdenék bízni benned, te mindig csinálsz valamit, ami miatt elvesztem azt a bizalmat feléd. Vágj már féket magadra! Idióta ribanc! - A pólóm szegélyénél fogva vágott ismét a falnak, a fejem pedig hangosan koppant neki. Tompán még hallottam, ahogy valaki őrült módjára dörömböl az ajtón, de a hányingertől és szédüléstől nem tudtam arra koncentrálni. Még néhány ütést mért az arcomra, végső csapásként a gyomromba térdelt, hagyva engem összecsuklani, majd elengedte a pólóm szegélyét, így végleg összeestem a padlón. Remegő kezekkel vonszoltam fel magam a vendégszobába. A telefonom folyamatosan csengett, így felvettem.

- Végre már! Engedj be azonnal Byun Baekhyun! - Chanyeol dühös hangja fogadott a túloldalon, belőlem pedig ismét feltört a sírás.

- Menj el kérlek, Chanyeol. - Hangom erőtlen volt, remegő kezeimmel a telefont is alig bírtam tartani.

- Kérlek, kicsi. Engedj be. Annyira aggódom érted.

- Legalább várd meg míg elalszik.

Bontotta a vonalat, amiből arra következtettem, hogy várni fog. Húsz perc sem telt bele, hallottam, hogy Shuhei becsapja a hálószoba ajtaját, ezért gondoltam írok Channak.

Byun Baekhyun

Gyere Chan. De az ablakon kérlek. És légy szíves, ne ijedj meg.

Nem sokkal később már az ágyam besüppedt előttem, Chanyeol meleg teste az enyémmel érintkezett, óvatosan húzott magához. Nem tudtam abbahagyni a sírást, annyira szégyelltem magam előtte.

- Istenem, kicsi. Kényszerítelek rá, hogy hagyd el ezt a vadbarmot! Hát mit tett veled szépségem? Eltöröm a kezét, csak találkozzak vele holnap. - Belecsókolt a hajamba, finoman magunkra húzta a vékony kis plédet, majd a lehető legközelebb húzott magához.

- Ne undorodj meg tőlem, kérlek. Annyira szégyellem magam előtted, hogy azt elmondani nem tudom. – Nyugtatóan simogatta a hátam, nekem pedig erre volt most leginkább szükségem.

- Ne legyél butus, ne te szégyelld magad. Annyira dühös vagyok magamra, hogy az hihetetlen! Veled kellett volna maradnom.

- Próbáljunk meg aludni. Ez volt az utolsó, hogy ilyet csinált velem.

- Holnap átjössz hozzám és megbeszéljük. Visszük a cuccodat, és nálam fogsz lakni ideiglenesen. Mindent megbeszélünk holnap, az elejétől kezdve a végéig.

- N-nem hiszem, hogy el merném neked mondani. Talán örökre megutálnál, és soha többet nem állnál velem szóba.

- Majd holnap, kicsi, majd holnap. Aludj. Bekulcsolom a szobát, jó? – Bólintottam. Visszabújva hozzá próbáltam elaludni, ám az arcomban lüktető fájdalom miatt ez csak nehézkesen sikerült.