Reggel mire felébredtem, már Chanyeol nem volt mellettem.
Nyűgösen keltem ki az ágyból, csináltam kávét, reggelire pedig rántottát. Nem
sokáig élveztem az egyedüllétet, mert csengettek az ajtón. Kinyitva Minát
láttam meg, mögötte pedig egy magas, sötét hajú srácot, aki valószínűleg az
unokatestvére lehetett. Nagyon hasonlított rá, ha nem tudnám, hogy Minának
nincsen testvére, azt gondolnám, hogy a bátyja.
- Szia Baek. Ő itt az unokatestvérem, Kim Jongin. – A fiú
ahogy meghallotta a nevét kicsit elmosolyodott, és intett nekem. – Jongin, te
pedig ne méregesd, mert nem egyedülálló már – csapkodta meg a srác vállát.
- Kár érte. – Belépve levették a cipőjüket, a táskát, amit
hoztak magukkal az előszobában hagyták.
- Hoztunk díszeket, ezt majd rátok hagyom, alkossatok
belőle. Jongin kreatív tud lenni, nagyon is, benned sem fogok csalódni. Én
addig elkészítem a szendvicseket és behűtöm az alkoholt. Ja és Jonginnak és
Sehunnak hoztunk gyümölcslevet, ugyanis még nem ihatnak alkoholt, még kiskorúak.
- Gonosz vagy Mina, nagyon! Remélem tudod! – duzzogott
Jongin és levágta magát a kanapéra, kiborítva a szatyor tartalmát, amiben
rengeteg lampion és girland volt. Mina eltűnt a konyhában egyedül hagyva az
unokatesójával, ami miatt roppant zavarban éreztem magam. Nem tudtam mit
kellene mondanom neki, vagy hogyan kellene beszélgetést kezdeményeznem.
- Sz-szóval még nem vagy húsz éves… Örülj neki, sokkal jobb
világod van még. – Gondolatban megveregettem a vállam, hogy milyen eszes is
tudok lenni, mintha csak az anyja lennék.
- Mondod ezt te. Én alig várom, hogy elmúljak húsz éves.
- Semmivel sem különösebb, mint a többi. Én örülnék, ha
fiatalabb lehetnék.
- Én meg örülnék, ha egyedülálló lennél, de az élet
kegyetlen – vigyorgott rám, én pedig fülig pirultam.
- Miért érzem úgy, hogy te nagyon perverz vagy? – Hangosan
felkacagott.
- Sajnos, vagy nem sajnos, jól érzed. Nagyon perverz tudok
lenni, de tekintettel vagyok arra, hogy foglalt vagy, ezért nyugi, nem moccanok
rád – kacsintott. Huh, jobb lesz vigyáznom.
- Azt azért megköszönöm – mosolyogtam. Jonginnal ketten
feldíszítettük a nappalit, majd előkészítettük a zenéket is, végül amit még
kellett Minának segítettünk. Miután elkészültünk mindennel, felmentem
felöltözni. Az arcomra feltettem egy kis sminket, a szemem kihúztam, szerettem
volna kicsit csinosabb lenni. Amíg Mináék is átöltöztek, megcsináltam a welcome
drinkeket, majd a vendégek elkezdtek befele szállingózni. Tekintve, hogy nem
ismertek engem, mindenki két üveg alkohollal érkezett ajándék gyanánt. Úgy hiszem
ez egy hosszú éjszaka lesz.
Időközben megérkezett Chanyeol is. Úgy volt, hogy segíteni
fog az előkészületekben, de elhúzódott a munkája a cégnél, ezért inkább a saját
lakásáról jött. Annyira jól nézett ki ma is. Ám ezen nem tudtam sokáig gondolkodni, mert hirtelen megjelent mellettem Mina
is és megbökdöste az oldalam.
- N-nézd, ott van! – Nem túl feltűnően mutogatott egy kicsit
alacsonyabb, hatalmas szemű normálisnak tűnő fiúra. Szóval ő lenne A srác.
- Aranyosnak tűnik így elsőre. De hé, akkor miért velem
foglalkozol? Nagyon csinos vagy, menj oda hozzá. – Kicsit megtoltam, hogy
megadjam neki a kezdőlöketet. Kicsit még néztem őket, ahogy egymással
bénáskodnak, de aranyosan csinálták, meg is mosolyogtam őket. Aztán már csak
Chanyeol vigyorgó fejét láttam magam előtt.
- Na mit szólsz? Tetszik?
- Igen! Nagyon! Köszönöm szépen, tényleg.
Éjfél előtt pár perccel a többiek körém gyűltek, elénekelték nekem a Boldog szülinapot! dalt és koccintottunk
is. Még tortát is kaptam tőlük. Olyanok voltak, mintha legalább évek óta
legjobb barátok lennénk. Néhány huncut kis könnycsepp le is gördült az arcomon,
ezért Chanyeol mellkasába bújtam, hogy senki ne vegye észre. Bár ezt
gondolhattam volna, hogy nem a legjobb megoldás, hallottam, hogy kicsit
nevetnek rajtam. Egy langaléta srác oda is jött, hogy jól megölelgessen, azt
hiszem ő lett volna a Sehun. Egy Jongdae nevű srác még a hátamra is ráugrott és
összeborzolta a hajam.
Az este haladtával Jonginon és Sehunon, plusz néhány lányon
kívül mindenki egyre részegebb kezdett lenni. Én éppen Luhannal beszélgettem –
akiről, mint utóbb kiderült Sehun párja.
- Hogyhogy ilyen jól beszélsz koreaiul? – Már az én nyelvem
is belebotlott néha a szavakba és kiabálnom is kellett a hangos zene miatt.
- Tizenkét éves voltam, amikor a szüleimmel ideköltöztünk.
Ezért az évek során már egészen beletanultam a koreaiba.
- Nem akarok bunkó lenni, de hány éves vagy?
- Huszonhárom – vigyorgott rám. – Tudom, nem látszom
annyinak, szinte senki nem nézné ki belőlem.
- Hát, nem is. – Gurgulázva kacagtam, kezdett minden vicces
lenni. - De hogy találkoztatok akkor Sehunnal? Ő elég fiatalka még.
- Egy általános iskolába jártunk, aztán ő kínaiul akart tanulni, de nem igazán ment neki. Utána egy ideig hagytuk egymást, majd Junmyeonon keresztül ismét találkoztunk és akkor döbbentem rá, hogy milyen helyes férfi lett belőle - vigyorgott rám.
- Nem zavar a korkülönbség?
- Egyáltalán nem, még örülök is neki. Tudom tanítgatni.
Válaszolni szerettem volna, de Luhan eltűnt a látóteremből, amitől kicsit megijedtem, mert fogalmam sem volt, hogy miért. Egyik pillanatban még Luhan csillogó szemeit láttam magam
előtt, a másikban pedig ajkakat éreztem a sajátomnak nyomódni, amitől kipattant
a szemem. Chanyeolt láttam magam előtt, ahogy egyik kezével a csuklómat
szorítja a falnak, a másikat pedig derekamra csúsztatta. Ahogy szája az enyémet
érintette, gyomrom habár bukfencezett egyet, én a sokk hatására meg se tudtam
mozdulni. Aztán mikor mozgatni is kezdte őket, a döbbeneten túljutva vontam
magamhoz közelebb és belementem az általa felkínált játékba.
- Nem szerettem volna még egyszer kihagyni a lehetőséget –
kiabálta a fülembe, bár a szavait elég nehezen vettem ki a hangos zene és az
általa elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően. A kezemet megfogva
kezdett behúzni a tömegbe, válaszlehetőséget sem hagyva nekem, végül az udvarunkon
kötöttünk ki. - Remélem nem baj, hogy csak így kirángattalak.
- Eszednél vagy, Chanyeol? Megcsókolsz mindenki szeme
láttára? – Kicsit hangosabban szóltam rá, mint akartam, de ideges voltam.
- Baekhyun, ugyanúgy viszonoztad te is, ne játszd meg magad.
Te is akartad. – Szavai hallatán még mérgesebb lettem.
- Ne most szórakozz! Nekem férjem van – hajtottam le a fejem
és elcsendesültem.
- Aki egy idióta? Aki inkább undorító dolgokat mond neked,
hogy ne legyen önbizalmad? Meg sem becsül téged, sokkal jobbat érdemelnél tőle! - Hallottam a hangján a dühöt, a kétségbeesést és a csalódottságot is.
- Tud aranyos is lenni.
- Kíváncsi lennék mikor. Nem hiszed el nekem, hogy sokkal
értékesebb vagy, mint ahogy azt az az idióta előadja.
- Chanyeol! Ne beszélj csúnyán róla, ő a főnököd.
- De ha az! – Komolyan, olyan volt, mint egy öt éves. Nem
tudtam vele mit kezdeni.
- Mindegy. Bocsánat, hogy felhoztam, de inkább ne beszéljünk róla. Erről pedig még máskor szót ejtünk. - Próbáltam mérges pillantásokat küldeni felé, de nem igazán ment. - Jól érzed magad? Úgy látom, a többiek nagyon és
Minának is jól mennek a dolgok – utaltam barátnőmre, aki éppen Kyungsooval
csókolózott az egyik padon.
- Én nagyon jól érzem magam. Gyere be velem, táncoljunk.
Megragadta a karom és berángatott magával, be a táncparkett
közepére, amikor éppen egy lassú szám ment, majd magához húzott, derekamra
csúsztatta a kezét, hogy még jobban összesimuljunk, aztán lágyan ringatni
kezdte a csípőjét. Mélyen beszívtam a parfümjének az illatát, megpróbáltam
elérni a nyakát, hogy át tudjam ölelni, majd felvettem a tempóját. Lehet
közhelyes, de tényleg úgy éreztem megszűnt a világ körülöttünk és csak mi
vagyunk ketten, senki más.
Nem sokáig maradtunk azonban így, mert Chanyeol szomjas
lett, ezért kimentünk a konyhába tölteni még alkoholt magunknak. Kezdtem nagyon
émelyegni, szédülni, de nem zavart, partizni akartam, élvezni a
születésnapomat.
Néhányan követték a példánkat, berontottak a konyhába, ital
után keresgéltek, majd megragadtak és ismét a parkett közepén találtam magam.
Jongin volt az elrablóm, amit egyáltalán nem bántam, mert nagyon aranyos srác,
tényleg.
- Figyeltelek Baekhyun és kérlek, vegyél vissza, ha nem
szeretnéd, hogy ma alaposan megdugjalak. – Vigyorgó tekintetével találtam magam
szembe.
- Jongin! – Kicsit belebokszoltam a vállába. – Inkább
táncoljunk, úgy gondolom azért raboltál el a konyhából.
- Azért is! – Tökéletesen szinkronban mozogtunk egymás
mellett, habár be kellett vallanom, Jongin sokkal jobban táncolt, mint én. Sőt!
Tényleg nagyon ügyesen csinálta.
Végül szinte mindenkivel táncoltam, Minának igaza volt,
nagyon jófejek voltak a srácok. Egészen elfáradtam, próbáltam utat találni a
kanapéhoz, ám megbotlottam és szinte a szófa elejéig csúsztam, ahonnan Chanyeol
rántott fel és rögtön az ölébe rántott.
- Füles, ne itt! – Próbáltam onnan kiverekedni magam, de
olyan erősen szorított, hogy lehetetlen volt.
- Maradj már egy kicsit.
- Cs-csak nem szeretném, ha meglátnának.
Épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor kivágódott a
bejárati ajtó és Shuheit véltem felfedezni az újonnan érkezőben. Láttam rajta,
hogy nagyon dühös, majd’ felrobban mérgében. Le is kapcsolta a zenét.
- Mindenki most azonnal tűnjön innen! – Magából kikelve
ordibált az ellenkező tömeggel. Aztán mikor észrevette, hogy még mindig
Chanyeol ölében ülök, megragadta a karom és felrántott onnan. – Azt mondtam
mindenki, ez alól te sem vagy kivétel!
A csalódott tömeg elkezdett elszállingózni. Mikor mindenki
elment, Shuhei dühösen tért vissza a nappaliba. Erősen megfogta mindkét karom
és megrázott.
- Mégis mit művelsz te itt? Elment az eszed? Te itt partikat
tartasz, ameddig én elvagyok itthonról? Különben is, mit kerestél te a titkárom
ölében? – Az első pofon, ami az arcomon csattant már meg sem döbbentett.
Könnybe lábadt szemekkel kaptam a pofon helyére, még a szám is megremegett.
- K-kérlek, legalább a születésnapom ne tedd tönkre.
- Igen, a rohadt születésnapod miatt jöttem haza, erre mi
fogad?! – ordibált szüntelenül, mintha legalább süket lennék.
Ahogy sorra kaptam az ütéseket csak arra tudtam gondolni,
hogy legyen már vége és hadd bújjak be végre az ágyamba, ha már tönkretette ezt
a napot is. Még egy utolsót rúgott az oldalamba, aztán becsapva maga mögött az
ajtót elment itthonról otthagyva engem a padlón. A könnyeim csak nem akartak
elállni, még azután sem, hogy felvonszoltam magam a vendégszobába. Egyetlen egy
nap szólt volna rólam és azt sem élvezhettem teljesen.
A telefonom rezgésére azt hittem ő írt nekem valamit, ám
amikor megláttam nem az ő nevét mutatta a kijelző.
Park Chanyeol
Remélem minden
rendben, válaszolj kérlek, aggódok érted.
Nagyot sóhajtva, remegő kezekkel kezdtem a választ
bepötyögni neki.
Byun Baekhyun
Minden. Ne aggódj.
Pár pillanatra rá érkezett is a válasz.
Park Chanyeol
Sajnálom, hogy így
alakult. Köszönök szépen mindent, főleg a csókot.
Az utolsó szót olvasva még jobban folyni kezdtek a könnyeim,
le is tettem inkább a telefont, válaszolni már nem lettem volna képes neki. A
szívem őrült mód dobogott és semmi mást nem szerettem volna jobban, mint Chanyeollal
lenni, Chanyeollal aludni és Chanyeolhoz bújni. De, ez nem egy tündérmese és a valóság
sosem olyan szép, a való életben a jó nem mindig kapja meg a jutalmát és
sokszor a gonosz győzedelmeskedik. Arcom a párnába ejtettem, vártam, hogy végre nyomjon el az
álom, ami a részegségemnek köszönhetően nem sokára meg is történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése