Into you (Baekyeol) - hetedik fejezet

Hálás voltam Chanyeolnak, amiért hazahozott, de nem akartam feltartani egyáltalán. Gondolom van jobb dolga is, mint engem pesztrálgatni. Lassan megiszogattam a teát, amit csinált nekem, és valahogy sokkal finomabbnak éreztem, mint mikor magamnak csinálom. Miután végeztem a teával elnyomott az álom, és már csak arra ébredtem, hogy anyáék is hazaszállingóztak. Nem akartam nekik sem problémát okozni, de nem hiszem, hogy képes lennék iskolába menni ezen a héten, bármennyire is szeretnék.

- Baekhyun, kincsem! – Anyukám benyitott a szobámba, és odasétált az ágyamhoz. – Mi a baj?

- Nem érzem jól magam, anya. Holnap elmennék inkább az orvoshoz.

- Látom rajtad, kincsem. – Megsimogatta az arcom, majd megriadva pattant fel, és hozott rá vizes ruhát. – Nagyon meleg vagy. Nem is engednélek holnap iskolába. El tudsz menni egyedül, vagy kísérjen el Beom? Biztos szívesen megteszi.

- Nem kell, anya. Elmegyek egyedül is.

- Hozok neked fájdalomcsillapítót, és valami lázcsillapítót is, pihenj csak.

Anya nem sokkal később meg is érkezett az említett gyógyszerekkel, amiket azonnal be is vettem, ám hamar elnyomott az álom ismét. Reggel nehezen keltem fel, de muszáj voltam, le akartam tudni az orvost hamar, hogy visszabújhassak az ágyba. Amint számítottam rá, egész hétre kiírt, így muszáj leszek majd beszélni az osztályfőnökömmel, hogy írassa nekem össze a tanulnivalókat a többi tanárral. Könnyebb dolgom lenne, ha lennének barátaim, de nem vagyok egy barátkozós típus, inkább visszahúzódónak mondanám magam, így csak a tanároktól tudom elkérni mi a házi.

A délelőttöm nem volt túl mozgalmas, egész nap az ágyban feküdtem, leginkább csak aludtam, vagy megnéztem egy-két sorozatrészt. Beom direkt szólt, hogy inkább a barátnőjénél lesz pár napig, mert nem akar megfertőződni általam, anyáék meg csak későn jönnek haza, így egész nap egyedül leszek itthon.

Meglepetésemre, délután hallottam a csengőt megszólalni, így magamra kötöttem a köntösöm, és az ajtóhoz csoszogtam, hogy kinyissam. Elképzelésem sem volt ki lehet az, de talán a postás érkezett ma kicsit később.

- Szia bébi. – Chanyeol hatalmas kezeivel a mellkasára húzott, úgy temette bele a hajamba a fejét.

- Sz-szia Chan. Hát te?

- Nem jöttél iskolába, hoztam neked mit kell majd tanulni. Meg, látni akartalak. Nagyon sápadt vagy, gyere üljünk le, mielőtt még rosszul leszel. – Beterelgetett a szobámba, és vissza bebújtatott az ágyamba, nyakig betakargatott.

- Nem számítottam rá, hogy jönni fogsz.

- Beteg vagy, még csak szép, hogy meglátogatlak.

Lehet nem kellene nagy feneket kerítenem neki, de jól esett, hogy törődik velem.

- Jobban vagy már, bébi?

- Nem igazán. Egész héten nem megyek.

- Gyere ide. – Magához húzott és megölelt. Ebben a pillanatban nem akartam elhinni neki, hogy semmit nem jelentek a számára, annyira szerettem volna, ha érzi azt, amit én is, ha érzi, mennyire kedvelem, és mennyire sokat jelent nekem, hogy itt van most velem.

- És amúgy mi történt az iskolába? Volt valami érdekes?

- Nem, nem történt semmi. Remélem a hétvégére jobban leszel, mert még mindig szeretném, ha átjönnél.

- Biztosan. Nem kell aggódnod, ott leszek.

- És te mit csináltál itthon?

- Aludtam leginkább. De néztem egy kis sorozatot is. – Csak úgy mindennemű bejelentés nélkül bebújt mellém az ágyba, magára húzta a takarót, és karjával közelebb vont magához.

- Akkor… Nézzük együtt. Nem tudom mit kezdtél el nézni, de biztos jó lesz az nekem.

Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Éreztem, hogy a szívem ki akar szakadni a mellkasomból, és az arcom most még inkább felforrósodik. Az ölembe vettem a gépem, hogy elindítsam az újabb részt belőle.

- Baek, nem vagy éhes?

- Nem, de gondolom te igen. Kérsz valamit enni? Nem is tudom mit főzött tegnap anya, de majd mindjárt kiderítjük. – Meggondolatlanul pattantam ki az ágyból, igen ám, de elfelejtettem, hogy semmi más nincs rajtam, csak egy sokkal nagyobb póló és egy alsó.

- Fenébe, hogy beteg vagy. Nem kellene nekem kaja, elég lennél te is. – Éreztem, ahogy lyukat éget az egész lényembe, annyira bámul.

- S-sajnálom. De nem szoktam sűrűn beteg lenni, szóval egyszer egy évben átmegy rajtam és utána egy évig semmi. Szóval, ha most kigyógyulok, utána már nem leszek beteg.

- Komolyan? – Felvonta a szemöldökét, én pedig nem tudom mi rosszat mondhattam. Kicsit összébb húztam magam. – Nem kell bocsánatot kérned azért, mert beteg vagy. Mindenkivel előfordul. – Átmászott hozzám az ágyon, erőteljesen nyúlt a derekam után, hogy a karjaiba zárjon. – Különben sem félek a baciktól. Meg hát, tőled még azokat is szívesen kapom el.

- É-én azt hittem, hogy enni akartál. – Annyira zavarba tud hozni, most sem voltam képes a szemébe nézni, és biztos voltam benne, hogy megint elpirultam.

- De édesszájú vagyok, és a desszerttel kezdeném. – Állam alá nyúlt, és odafordította magához a fejem, így kénytelen voltam ránézni. – Mondd csak Baekhyun. Hogy lehet az, hogy akárhányszor kaplak meg téged, te semmit nem változol, és ugyanolyan ártatlannak és édesnek tűnsz, mint előtte?

- Huh? – Nem tudtam mit kellene mondanom neki. Biztos voltam benne, hogy miatta volt, mert csak miatta tudok zavarba jönni, és elvesztem minden önbizalmam – na, nem mintha amúgy olyan sok lenne, de mellette az a kevés is eltűnik.

Látta rajtam, hogy nem igazán fogok tudni válaszolni neki, vagy ha tudnék is, akkor sem tenném meg, ezért csak mosolyogva megcsóválta a fejét, majd még jobban szorított magához, arcát pedig a hajamba fúrta. Hiába szerettem ennyire közel lenni hozzá, mégis féltem is ugyanakkor egy kicsit, mert nem akartam, hogy megtudja, mennyire odáig vagyok érte. Habár ezzel elkéstem, mert alapjáraton elpletykálták az iskolában, de mégis jobb azért így, hogy nem tudja, napról napra jobban kedvelem. Próbáltam távolabb húzódni tőle, hogy ne érezze mennyire dübörög a szívem a mellkasomban, de olyan erősen tartott, hogy nem jártam sikerrel.

- Nem kell semmi, gyere feküdj vissza. Ha nem zavar, inkább feltalálom magam, nem hiányzik, hogy rosszul legyél ott. Ha van tej és müzli, nekem az tökéletes.

- D-de nem szeretnék rossz házigazda lenni, majd én hozok neked.

- Azt mondtam, feküdj vissza. – Belenyomott az ágyba, majd el is tűnt a szobából. Azonban nem sokáig volt nyugtom tőle, mert nem sokára visszatért egy tálka müzlivel a kezében. – Látod, mondtam, hogy feltalálom magam. Plusz! Legyél rám büszke, szépen tisztán hagytam a konyhát! Otthon ez nem mindig szokott sikerülni. – Vigyorogva kapta be az újabb falatot, nekem pedig automatikusan mosolyra húzódott a szám.

- Büszke vagyok rád.

- Sokat vagy egyedül? Ha szeretnéd, itthon maradok veled egész héten, csak köhints rám párszor, és én is beteg leszek.

- Chanyeol, komolyan? Megvagyok egyedül is, nem kell itt maradni velem – vigyorogtam.

- De én pedig nem akarok iskolába menni. Inkább itt lennék, sorozatoznék veled, este pedig rásegítenék a gyógyulásodra, megizzasztanálak. – Megforgattam a szemem, mert úgy tűnik ez a nagy gyerek kielégíthetetlen.

- Nem kell engem kikúrálni, majd elmúlik magától. – Huncut fény csillant a szemébe, bemászott hozzám az ágyba, és a fülemhez hajolt.

- Nem is kikúrálni akartalak, hanem megkúrálni. Nem hiszem, hogy az annyira rossz lenne. – Megnyalta az ajkait, nyelve hegyével picit érintette a fülcimpám is, rajtam pedig átfutott a remegés.

- Na, elég legyen! Legalább ilyenkor hadd ne kelljen már kifárasztani magam. – Lebiggyesztettem a szám, mire kaptam egy puszit rá. – Na, nézzük tovább a sorozatot. Ha jól látom végeztél a kajával is. – Boldogan bújt be a hátam mögé, kisbanán-nagybanán felállásba húzott, és elindította a sorozatot.