Ajándék

Karácsony előtt álltunk nem sokkal, ám ez a mostani nekem semmi jóval nem kecsegtetett. Tavaly még itt volt velem, együtt készültünk, vidáman sütögettünk, habár nem egy konyhatündér, de én még ezt is imádtam benne. Minden tárgyon érzem még az illatát, a levegőben, néha végtelen magányomban még a hangját is felfedezni vélem a szoba borús csendjébe. Olyankor kezdem úgy érezni, hogy az őrület határán vagyok. Miközben tudom jól, hogy közel sincs így, csak őrülten hiányzik, még a mai napig is. Annyira megszoktam, hogy velem van, hogy még ajándékkal is készültem neki. 

Az ablakpárkányon ülve néztem az egyre kövérebb hópelyheket, kezemben egy bögre, az idegeimre most jó hatással lévő forrócsokival. Mindketten annyira szerettünk itt ülni, a meleg, biztonságot nyújtó helyiségben, és nézni, ahogy a fehérség ellepi a tájat. 

Tudom, hogy én rontottam el, és miattam kell egyedül töltenie neki is az ünnepeket, és ha tehetném, változtatnék rajta. Hirtelen ötlettől vezérelve a telefonom után nyúltam, és a névjegyzékben rögtön az ő nevére mentem, ami mögött még mindig ott díszelgett egy pici szív. Az ujjaim maguktól cselekedtek, és már csak a telefon megszokott búgására eszméltem fel. Remegett a kezem, a testem, az egész lelkem. Féltem, mi lesz, ha felveszi, attól azonban még jobban, hogy ezt a hívásom is ugyanúgy ignorálja majd, mint a megelőzőeket. Azt sem tudtam mit szeretnék neki mondani, egyáltalán merek-e bármit is szólni, ha újra meghallom csilingelő hangját. Aztán vége, eleinte semmit nem hallottam, végül csak beleszólt, és nekem a szívem ismét sebesen kezdett dübörögni a mellkasomban, szinte majd’ kiszakadt a helyéről. 

- Szia, Chanyeol.

Megköszörültem a torkom, most már nem tehetem le. Hónapok óta az első alkalom, hogy felvette, és hajlandó velem beszélni. 

- Baekhyun… - Alig hallhatóan szóltam bele a készülékbe, és éreztem, hogy innentől nem bírom tovább. Eddig tartottam magam, de most eltört bennem minden. Az első gömbölyded könnycsepp végigszántott az arcomon, egészen remegő ajkamig, ahol megéreztem a már ismerős sós ízt. 

- Elárulod mit szeretnél, vagy le is tehetem? – Hangja ridegnek hatott, bár azt hiszem megérdemeltem. 

- Ne tedd le! – Talán túl kétségbeesettnek hangozhattam, de nem érdekelt. – T-találkozz velem, kérlek. Szeretnélek látni, nem szeretnék egyedül karácsonyozni. Olyan szürke és élettelen minden nélküled. – Hallottam mekkorát sóhajtott a vonal másik végén, és nagyon jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, beletúrt selymes hajába is. 

- Átmegyek, jó? 15 perc és ott vagyok. 

Bontotta a kapcsolatot, nekem pedig lekerült a vállamról az ólomnehéz súly. Ha átjön, az már nem lehet olyan rossz előjel. Talán kíváncsi rám egy kicsit. Hirtelen boldogság futott át a testemen, jólesően kirázott a hideg, és a 15 perc most óráknak tűnt. A percmutató az órán kínzó lassúsággal vánszorgott, mintha az idő is ellenem lett volna. 

Végül hallottam, ahogy kattan a zár – ezek szerint a kulcsot megtartotta, amit a két éves évfordulónkra adtam neki, ezzel is üzenve, hogy bármikor jöhet hozzám. Melegség töltötte el a bensőmet, habár nem volt olyan eget rengető dolog. 

- Chanyeol… - Meghallottam bizonytalanul csengő hangját. Fél perc sem telt bele, előtte termettem, és szorosan öleltem magamhoz. Nyakamon éreztem forró leheletét, ami egész testemen átfutó bizsergést okozott. Eleinte meg sem mozdult, aztán vékonyka karját éreztem átfonódni a derekamnál. Beszippantottam édeskés illatát, a samponja aromája az orrom csiklandozta, én pedig végre levegőt is mertem venni. Finoman végigsimítottam csillogó haján, egészen az arcáig. Bársonyos arcbőrén kristálycseppek jelentek meg, amit ujjbegyemmel próbáltam felitatni. 

- Gyere beljebb, hideg lehet odakinn. Meg ne fázz. 

- Kicsit hűvös az idő, de nem vészes. 

- Kérsz forrócsokit? Direkt többet csináltam, tudom mennyire szereted. - Enyhe mosoly bújt meg ajka sarkában, amitől nekem is jobb lett a kedvem.

- Szeretnék. – Azon lendülettel ráfogtam vékony csuklójára, és óvatosan a konyhába húztam. 

- Hiányoztál Baekhyun. Tudom, hogy óriási hibát követtem el, de kérlek, bocsáss meg nekem.

- Tudod Chanyeol, én már rég megbocsátottam neked… 

Gyors ütemben kaptam fel a fejem, és fordultam felé, közben az újramelegített édes italt elé toltam. Nem akartam hinni a fülemnek, de talán ez lesz a szerencsenapom. Semmit nem szerettem volna jobban, mint ismét vele lenni, és boldoggá tenni. 

- Akkor… Miért nem kerestél? – Hitetlenkedve, hatalmas szemekkel pislogtam élettel teli íriszeibe. 

- Vártalak. Hogy te keress engem, és te hiányolj előbb. Volt, amikor direkt nem fogadtam a hívásaid, mert nagyon mérges voltam még rád, amiért megcsaltál. Senki nem alázott még meg engem annyira, mint akkor te. Mai napig nem tudom az okát, miért tetted, de… Nem is szeretnék többet ezzel foglalkozni. Én megbocsájtottam neked, és az a helyzet, hogy sokkal jobban szeretlek annál, hogy örökre haragudjak rád. Nekem sem volt jó, ameddig harag volt a szívemben, sokkal szomorúbbak lettek a napjaim is tőle. – Letérdeltem elé, kissé hideg kezeit az enyémekkel takartam be, amik aztán kényelmesen combján találtak megnyugvást. 

- Hihetetlenül szégyelltem magam, ezért mikor nem vetted fel, már egy idő után keresni sem mertelek. Adj nekem még egy esélyt, és ha még most nem is tudsz bennem megbízni, adj lehetőséget, hogy bizonyítsak. Ugyanúgy lángol a szívem érted, ahogy eddig is, és bár korábban megszokottnak gondoltam, hogy itt vagy, ez a pár hónap rádöbbentett mennyire unalmas minden nélküled. Szeretlek, Baekhyun. – Kicsi tenyerét megcirógattam, ő pedig azonnal összefűzte ujjainkat. 

- Én is szeretlek téged, Chanyeol. És boldog karácsonyt, kis idiótám. – Vigyora fültől fülig ért, ettől pedig gyomrom bukfencezett egy hatalmasat. 

- Boldog karácsonyt, Baekkie. 

Hajnali egy óra lehetett, mikor az álom elnyomott minket. Reggel mikor felébredtem, kicsit félve lestem magam mellé, de mikor észrevettem szuszogó alakját, kicsit megnyugodtam. A szürke, hétköznapi dolgok ismét színt kaptak, a rideg, félig holt lelkem mintha csak az Élet vizéből kortyolt volna, ismét emberinek éreztem magam. A tegnap történteknek hála bátorkodtam közelebb merészkedni hozzá. Remegve hajoltam még közelebb hozzá, pirosló párnáim az ő kiszáradt, félig elnyíló ajkaihoz tapadtak, amitől kicsit mozgolódni kezdett. Eleinte meg se mozdította kicsiny száját, amint aztán éberebb lett, úgy kapott utánam, mint fuldokló az életet adó oxigén után. Hosszú, sovány ujjait orcáimra helyezte, az enyémek pedig tincsei közé szöktek. Elválásunk után nyomott még egy puszit a számra, és sötétbarna koronáját mellkasomba fúrta. 

- Szeretnék minden reggel így felkelni. Minden nap melletted. Tökéletes lenne – duruzsolta rekedtes hangján a pólómba. 

- Ha ez a kívánságod, így foglak felkelteni minden reggel. – Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak, és még közelebb vontam magamhoz törékeny testét. 

Ez volt a hiányzó darab a kirakósomból, ő az én éltető energiám, és soha többet nem követek el akkora baklövést, mint akkor régen. Vele teljes az életem, csak egy mosolya képes olvadásra késztetni a hónapok alatt befagyott szívemet, a hangja a legédesebb melódia a fülemnek, a puszta jelenléte örömtelibbé tudja varázsolni az unalmas napjaim. És bárki bármit mondjon, ennél nagyobb kincs nem kell az életembe. 

Dominó (Baekyeol) - második fejezet

A következő hétvégén Shuhei kitalálta, hogy a munkatársainak szervez egy kerti partit. Az arcomon lévő duzzanatok már alig látszottak csak és a hónapok során profi szinten megtanultam sminkelni is, szóval remélhetőleg most sikerülni fog majd eltüntetni őket. A kerti parti miatt már kora reggel talpon voltam és különféle ételeket készítettem, mind koreait, mind japánt – a férjemre való tekintettel.

 Kora estére készen lettem mindennel, a főzéssel, a kert feldíszítésével, ezért nyugodtan mentem el fürdeni. Próbáltam nem túl feltűnő ruhákat felvenni, nem akartam Shuheit felidegesíteni, hiszen örültem, hogy az arcom már nem olyan csúnya. A fejemre alapozót és púdert is raktam, bár enyhén még így is átütött a kékség. A szememet is kihúztam fekete szemceruzával, majd a tükörbe nézve megállapítottam, hogy egész jól nézek ki ma. Már lentről hallottam a vendégek zsibongó hangját és furcsa érzés kerített hatalmába, mikor realizáltam, hogy valószínűleg Chanyeol is eljön ma este hozzánk. Kicsit elmosolyodtam magamban, máris nagyobb kedvvel mentem le bájologni a társaságba. Nem Shuhei beosztottaival van a problémám, mert kedvelem őket, sokkal inkább azzal, hogy nem tudom mikor fogok véletlen olyat tenni, ami esetleg nem tetszik neki.

Leérve a vendégekhez, Shuhei rögtön magához ragadott, a derekamnál fogva húzott beljebb a tömegbe. A kezembe nyomott valami drága pezsgőt, közben továbbra is a vendégeivel csevegett. Engem nem igazán érdekelt miről folyt a diskurzus, sokkal inkább Chanyeol holléte izgatott. Szemmel kutatni kezdtem utána és meg is találtam, amint éppen üdén beszélgetett egy nővel. Nagyon jól szórakozhatott vele, széles vigyorra húzta ajkait, aztán magához ölelt még egy pohár alkoholt. A nő végighúzta ujjait a vállától kezdve a karja aljáig, mire Chanyeol továbbra is csak mosolygott. Nem ismertem semennyire sem, nem tudtam semmit leolvasni az arcáról, a szeméből, hogy tetszik-e neki a nő, vagy csak udvariasságból nem löki el onnan a kezét. A verzió nekem mindegy volt, így is úgy is belesajdult a szívem, azt viszont nem értettem miért van ekkora hatással rám a jelenet, hiszen teljesen ismeretlen számomra, érzéseim nem igazán lehetnek felé, csupán a szimpátiám. 

- Igaz, Baekhyun? – hallottam meg Shuhei hangját egészen közel a fülemhez. 

- Hm? Tessék? Ne haragudj, kicsit elkalandoztak a gondolataim. 

- Csak annyit erősítettem meg, hogy már alig várod a két hét múlva esedékes nyaralásunkat Tunéziába. – Magamra erőltettem egy mosolyt, mert Tunézia valóban nagyon jól hangzott, csak nem vele.

- Igen, már alig várom. Körbenézek egy kicsit drágám, nem sokára jövök. – Kibújtam a karja alól és mintegy „véletlen” nekiütköztem Chanyeolnak.

- Nahát, Baekhyun-sshi. Igazán jól néz ma ki. 

- Felesleges magáznod, körülbelül egy idős lehetsz velem. Kicsit távolabb megyünk? Beszélgethetnénk – bíztatóan mosolyogtam rá, és elindultam kifele a hátsó kertünk fele. Nem igazán érdekelt, hogy ez bunkóság a nőre nézve, vagy, hogy ő beszélgetett vele korábban. Amint észrevettem, Chanyeolnak sem volt ellenére, hogy inkább velem legyen, mint előző beszélgetőpartnerével. Bocsánatkérően pislogott a lányra, majd mellém lépdelt. 

- Nagyon szép házban laktok. Szerencsésnek mondhatod magad. 

- Igen? És miért gondolod, hogy szerencsés vagyok? 

- Szép helyen laksz, úgy tűnik a főnök oda meg vissza van érted, legalább is a képekből az irodájában arra lehet következtetni, hogy nagyon szeret téged. Remélem egyszer én is megtalálom majd életem párját. Jó rátok nézni, amikor együtt vagytok.

- Hát és mi van azzal a nővel, akivel együtt voltál, mikor neked mentem? Ő nem lehetne életed párja? – Csilingelő hangon felkacagott, amiből arra következtettem, hogy valami butaságot mondhattam. Ez miatt kicsit zavarba is jöttem, meglehetősen kellemetlenül éreztem magam. 

- Baekhyun, ha hiszed, ha nem, nem vagyunk annyira különbözőek. Irene igazán kedves nő, de nem nagyon mozgatnak meg a hölgyek, ha érted mire szeretnék célozni ezzel. Sokkal inkább kedvelem a férfiakat, sőt mondhatni csak őket preferálom. - Szórakozottan csavargatta ujjai köré a hajam, szemei csillogtak.

- A-azt hiszem értem mire akarsz célozni. Szeretsz a férjemnek dolgozni? 

- Igen, szeretek. Igazából, eddig nála szeretek a legjobban dolgozni. 

- Valóban? – Sosem gondoltam volna, hogy ennyire tud valaki kétszínű lenni. A munkahelyén megjátssza a jó főnököt és a jó embert, itthon pedig nem normális módjára viselkedik. Nagyot sóhajtottam, ami remélem nem tűnt fel a teljesen részeg Chanyeolnak, mert hát akármennyire is kedves, nem tudom mennyire megbízható és különben is, miért teregetném ki a családi dolgainkat? Alkoholtól csillogó szemekkel mosolygott rám, az ajkaival ha jól látom próbálja formálni a szavakat, de csak nem jön ki belőle semmi. Homlokát a vállamra döntötte, ám gyorsan arrébb húzódtam tőle, mielőtt bárki észrevehetné. Orromat azonban megcsapta bódító parfümjének az illata, amitől enyhe szédülés jött rám. 

- Baekhyun. – Olyan lágyan ejtette ki a nevemet, mint még talán soha senki sem. A szívem vadul kalapálni kezdett, olyan hangosan, hogy féltem talán meghallja. – Mi történt az arcoddal? – Óvatosan végighúzta ujját az orcámon, mire rajtam jóleső borzongás futott végig. Rögtön zavarba jöttem és fogalmam sem volt mit mondhatnék erre, mert az igazat nem akartam. Járt az agyam, forogtak a kerekek, de semmi hihető nem jutott eszembe. Tettetett nevetéssel csaptam a combomra és elhúztam az arcom keze alól. 

- Hát tudod… Elég béna tudok lenni, aztán valamelyik nap nekimentem az ajtónak. De annyira, hogy seggre is ültem tőle. – Idegesen tördeltem az ujjaim, reméltem, hogy elhiszi. Nagy szemekkel pislogott, végül egy hatalmas kacagás szakadt ki belőle, nekem pedig az idegességem kezdett kicsit alábbhagyni. – Jól van, nevess csak, akkor nem volt olyan vicces. Fájt ám. 

- B-bocsi, ne haragudj. Aranyos lehettél. – Aranyos? Próbálom nem félre értelmezni, amit mondott, de valahogy a szívem szeretné a nem helyes módon gondolni. 

- Visszamegyünk? Shuhei már biztos keres. És szerintem Irene is hiányol téged – vigyorogva csíptem meg az oldalát.

- Irene csak ne hiányoljon. Sokkal jobban örülnék egy dögös fiúnak. De menjünk, nem akarom sokáig váratni a főnököt. – Felpattant a padról, majd lesöpörte a nadrágját, aztán én is követtem a példáját, hogy visszamenjünk a medence mellé. A tömeg már igen csak jól érezte magát, látszott rajtuk, hogy rengeteg alkoholt fogyasztottak. Az emberek között Irene-t is észrevettem, amint éppen egy másik férfival flörtölget. Elég hamar túltette magát Chanyeolon, aminek én örültem és a szavaiból kivéve a füles sem hiszem, hogy bánná a dolgot.

Elindultam megkeresni az uramat, hogy ne legyen túl feltűnő milyen sokáig voltam távol, ám sehol sem találtam. Nem mintha annyira bántam volna, ezért inkább körbejártam a vendégeket és mindenkivel váltottam egy-két kedves szót is. Magamhoz vettem néhány szendvicset is, leültem a medence mellé, onnan figyeltem a tovább folyó eseményeket. Talán túlságosan is belemerültem a dolgok megfigyelésébe, mert nem vettem észre mikor a férjem mellém telepedett, hatalmas kezeit a combomra helyezte.

- Merre voltál, bébi? 

- Cs-csak körbejártam az embereken. Beszélgettem azokkal akiket ismerek. De amint látom, elég sok új ember is van a cégnél. Hogyhogy? – Felé fordultam, hogy tartsam vele a szemkontaktust. 

- Csak nem voltam megelégedve a régiekkel, ezért lecseréltem őket jobbakra. Tudod, a változatosság jó dolog. Meg akarlak kérni, hogy holnap intézz el az utazással kapcsolatban mindent. Erre legalább jó vagy, hogy leszervezd az utazásainkat. A legdrágább hotelt is foglalhatod, mindegy, csak szép legyen a kilátás és lehetőleg franciaágyas legyen a szoba. Szeretném veled kihasználni. – Perverz vigyorra húzta a száját, én pedig tudtam, jobban járok, ha nem ellenkezek vele. Válaszul csak bólintottam, úgy éreztem hang nem jönne ki a torkomon. 

- Felmegyek inkább, elfáradtam ma. Várlak majd. – Megragadta a tarkóm és párnáit az enyémekhez szorította. 

- Valószínűleg sokára megyek fel, ha nem vársz meg az sem baj. 

Gyorsan szedtem a lábaim az emelet felé, be a fürdőszobába és amint becsuktam az ajtót a tövébe csúsztam. Mellkasomhoz húztam a térdeim és a homlokommal ráhajoltam. Egyre kevésbé bírom elviselni, de hiába próbálok megoldást találni, semmi sem tűnik elég jónak. Reménykedem benne, hogy nem ez volt az utolsó beszélgetésem a titkárral sem, bár józanon szívesebben társalognék vele, akkor talán nem mondana ennyire zavarba ejtő dolgokat. Szinte a fülembe csengett, ahogy kiejtette az aranyos szót, ezzel talán hamis illúziókba kergetve engem. Tisztán a szemem előtt lebeg, ahogy ragyogó bogárszemeivel az arcom fürkészi, talán érzelmek után kutatva rajta, amiket az utóbbi évben megtanultam elrejteni. Megráztam a fejem és igyekeztem elkerülni a továbbiakban a rajta való gondolkodást.

Lassan toltam fel magam a földről és megnyitottam a vizet, hogy egy nyugtató, forró fürdőt vehessek. Lassan ereszkedtem bele a kádba és az agyam kizárt minden nem oda illő gondolatot. Végre szerettem volna semmire nem gondolni, élvezni a forró vizet, ami jelenleg körülölelt. Fáradt voltam, lelkileg és testileg is. Kicsit bele is bóbiskoltam a vízbe, ezért a legjobb döntésnek azt láttam, ha kiszállok és bedőlök az ágyba. Talán fél órája fekhettem az ágyban, mikor az ajtó nyitódására lettem figyelmes. Csodálkoztam, mert lentről még jócskán lehetett hallani, hogy az emberek a kertünkben vannak és nem értettem mit keres itt Shuhei. Lassan megfordultam, viszont a szemeim tányérméretűre nyíltak, mert az előttem álló férfi nem a férjem volt.

- Chanyeol! Mit keresel te itt, a hálószobánkba? 

- Baekhyun? É-én… A wc-t kerestem, de eltévedtem és úgy gondoltam, benézek minden helyiségbe, hogy majd akkor kiderül melyik az. – Zavartan vakargatta a tarkóját, egyik lábáról a másikra rugózott. Vissza kellett fognom magam, hogy ne nevessek fel hangosan, de nem akartam még inkább zavarba hozni. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és megmutattam neki a wc-t. Úgy gondoltam, amint végzett lemegy majd vissza, ehelyett nem zavartatva magát vissza bejött a szobába. 

- Chanyeol… Mit szeretnél? Fáradt vagyok és szerintem Shuhei nagyon nem értékelné, ha itt találna téged. 

- Csak olyan kevés ideig voltál lent velem, szeretnélek még egy kicsit elrabolni magamnak. Szeretnélek megismerni. Új vagyok még a városban, nincsenek barátaim, te viszont nagyon aranyos fiúnak tűnsz és talán te lehetnél a megfelelő személy erre a posztra. 

- Nagyon sokat ittál, részeg vagy. Nem kellene itt lenned. 

- Megígérem, hogy békén hagylak és kimegyek, ha te is megígéred nekem, hogy pénteken eljössz velem kávézni. – Nagyot sóhajtottam, annyira szerettem volna elmenni vele. Csak fogalmam sem volt milyen indokkal mehetnék ki Shuhei ellenőrzése nélkül. Mondjuk mindig piszkál, hogy edzhetnék, mert nutella testem van, ez lehet egy jó kifogás is és tényleg le is járhatnék edzeni, ideje lenne foglalkoznom a testemmel és az egészségemmel is. 

- Add ide a telefonod. Beírom a számom és megbeszéljük majd mikor. – Hónapok óta először igazán elmosolyodtam, éreztem, hogy az élet visszaköltözik belém. Amint beírtam a számomat, visszajuttattam hozzá a telefonját, ő pedig jó éjszakát kívánva elhagyta a hálószobát. 

Megmagyarázhatatlan boldogság futott át rajtam, legszívesebben sikoltottam volna örömömben, de a paplanomba harapva gurguláztam az ágyban. Már-már kezdtem úgy érezni magam, mint egy 15 éves tinilány, akit a kiszemeltje éppen randira hívott, ámde gondolatban fejbe csaptam magam, miszerint nem kellene túlságosan beleélnem magam, hiszen ő is barátként említett meg engem. Igazából nekem a barátsága is elég, sőt több, mint elég, mert barátokból sem bővelkedem. Minán kívül nincs olyan ember, akit annak tudnék hívni. Viszont Chanyeol más – valami van az aurájában, egyszerűen megmagyarázhatatlan, de vonz magához. Izgatott voltam és ha akartam volna sem tudtam volna ezt eltakarni. 

Másnap reggel Shuhei ágyba reggelivel várt, ráadásul a kedvencemmel. Meg is lepődtem, régen nem csinált már ilyet, ám ez kicsit megmelengette a szívemet. 

- E-ezt miért kapom? – Zavartan pislogtam rá, fogalmam sincsen miért lett hirtelen ilyen kedves velem.

- Megérdemled. Jó fiú voltál tegnap. Úgy néz ki, kezded megtanulni, hogy hol a helyed, bébi.

- Sosem csalnálak meg. Te is tudod. 

- Én ebben csak reménykedek. Nem hiszem, hogy szeretnéd ezt a jólétet magadtól ellökni, szóval viselkedj jól Baekhyun. Bízni akarok benned. Ennek pedig a legjobb módja, hogy bebizonyítsd, egyedül hagylak egy hétre. Néhány üzlettársammal külföldre kell utazunk, ahova senkit nem vihetek magammal, ezért kénytelen vagy itthon maradni. Addig rendezkedj Tunézia-ügyben és viselkedj. Megtudom, ha rossz leszel és nem szeretnélek folyton büntetni, nekem sem esik jól – simít végig az alkaromon. Úgy gondolom ez a reggel nem is lehetne jobb. A kedvenc ételemmel az ágyban közli velem, hogy egy hétig egyedül maradok. Még indokot sem kell kitalálnom, hogy hova szeretnék menni. 

- Nem leszel itthon a születésnapomon akkor? 

- Sajnálom bébi. Majd hozok neked ajándékot. – Én nem bánom annyira, amúgy sem szerettem volna idén is vele tölteni. Megkérdezem Chanyeolt és Minát, hátha ráérnek velem ünnepelni. Talán túl izgatott is lettem, de a fejemben már jobbnál jobb tervek gyülekeztek, amiket szeretnék megvalósítani és végre élvezni azt a napot, ami eredetileg csak rólam szólna.

Dominó (Baekyeol) - első fejezet

Már kora reggel óta fent voltam, mert megígértem Shuheinek, hogy bemegyek ma hozzá a céghez. Természetesen dolgos, jó férjecskéhez méltán viszek neki ebédet, hogy ne kelljen vásárolnia. Vagy a titkárjának. Persze, ha talált másikat az előző után. Direkt a kedvencét főztem neki és sütit is sütöttem. Már késésben voltam, ezért nagyon siettem, mert előtte még be akartam menni a könyvesboltba, ami ugyan átellenben van a férjem munkahelyével, de nyugodt körülmények között szeretnék körbenézni, nem kapkodva. Szinte rohantam, hogy elérjem a metrót, de szerencsétlenségemre elejtettem a pénztárcámat, így a jármű az orrom előtt ment el. Egy fiatal, velem körülbelül egy korú fiúval egyszerre hajoltunk le érte, de ő gyorsabb volt. Széles mosolyra húzta ajkait, és átnyújtotta a széles, bőr tárgyat nekem.

- Köszönöm - kicsit zavartan mosolyogtam. Nem túl sokszor van lehetőségem emberek között lenni, vagy érintkezni velük, ezért meglehetősen feszélyezve éreztem magam.

- Kicsit jobban figyelj máskor - kedvesen mosolygott, végül tovább állt. Kifejezetten helyes srác volt. Még pár pillanatig bámultam utána, végül begördült a vonat, én pedig felszálltam rá és olyan 15 perc múlva már a könyvesbolt polcai között válogattam. Nagyon szeretem a verseket, az irodalmi műveket, így rengeteg ilyen fajta könyvem van otthon is. De sok szabadidővel rendelkezem, ezért gyorsan kiolvasok egy-egy darabot, ebben a könyvesboltban pedig már szinte törzsvásárló vagyok.

- Baekhyun - az eladó lány már messziről mosolyogva integetett nekem.

- Szia Mina - vigyorogtam és közelebb araszoltam hozzá. - Régen voltam erre. Már hiányzott az új könyvek illata. - Megerősítésképpen beleszippantottam a könyv lapjai közé.

- Köszönöm szépen, hogy hiányoztam. - Durcásan összefonta maga előtt a karját, és nyomatékosítva haragját csücsörített is hozzá. Nem tudtam mit csinálni, hangosan felkacagtam.

- Azt hittem az egyértelmű, hogy hiányoztál. - Kicsit megcsíptem az oldalát, mire összerezzent és a durcás arckifejezés eltűnt az egyébként szép arcáról.

- Milyen könyvet szeretnél? Segítsek választani? Jöttek teljesen újak is, külföldi íróktól is.

- Megmutathatod őket - mosolyogtam, és követni kezdtem a lányt. Együtt kiválasztottunk négy új kötetet és vásárlás után még leragadtam egy kicsit beszélgetni barátnőmmel.

- És otthon minden rendben? Tényleg régen voltál itt, már kezdtem aggódni. - Kicsit megilletődtem a kérdéstől és őszintén szólva le is fagytam, mert nem szokott ilyen hirtelen rákérdezni a dolgokra.

- Igen, minden, mint mindig. Ne aggódj, Mina - mosolyogtam és bólogattam is mellé, hogy még hitelesebb legyen.

- Legutóbb azt mondtad, valamelyik nap felmehetek hozzád, amikor szabadnapos vagyok. És... Jövő héten szerdán nem dolgozom. Áll még a meghívás? Filmezhetnénk egyet, rendelünk pizzát, beszélgetünk! - Csillogó szemekkel sorolta a jobbnál jobb közös, baráti programokat, amiket én is nagyon szeretnék.

- Persze. Lehet róla szó. De most... Sietek, mert Shuhei mérges lesz, ha elkések az ebédszünetéről. 

Összepakoltam a könyveket, amiket vásároltam, majd már rohantam is a céghez. Beérve az épületbe mindenki mosolyogva integetett, néhányan meg is állítottak beszélgetni, mondván ezer éve nem voltam már bent. Valóban nem mozdultam ki egy ideje sehova, de mindennek meg van az oka, ahogyan ennek is. Beérve Shuhei irodájába, éppen telefonon beszélgetett valakivel, de amint meglátott felderült az arca és próbálta rövidre fogni a vonal túloldalán lévővel való cseverészést. Felpattant a székből, magához húzott, majd nyomott egy csókot a számra. 

- Hoztam neked ebédet! – Előszedtem az ételes tárolókat, aztán a süteményt is kihalásztam a táska mélyéről. 

- Jobb férjecskét nem is kívánhatnék magamnak. – Lehet te nem, de én valószínűleg igen… Nem tudtam erre mit mondani, halvány mosolyra húzódtak ajkaim. – Látom voltál megint a könyvesboltba. Miket vásároltál? De akkor ezek szerint Chanyeol ezért nem talált téged otthon, mikor elküldettem érted, hogy ne egyedül gyere. – Csak tudnám ki az a Chanyeol!

Lelkesen elővettem az újonnan beszerzett regényeimet és verses köteteimet és megmutogattam őket Shuheinek is. Igaz, ő annyira nem érdeklődik a könyvek iránt, sem a verseket, sem a regényeket nem szereti, de néha azért érdekli az, ami engem éppenséggel foglalkoztat. 

- Egyébként drágám, ki az a Chanyeol? – Összeráncoltam a szemöldökömet, nem említette volna, hogy felvett új embert a céghez. 

- Chanyeol az új titkárom. Park Chanyeol. 

- Sajnálom, hogy feleslegesen kellett utazgatnia. És remélem azért megismerhetem majd valamikor – kicsit elmosolyodtam, kíváncsivá tett, hogy ki lehet ő. 

- Ha maradsz bent a cégnél, akkor természetesen. Úgy is lassan kávé idő van és mindig ő hozza nekem a kávémat. 

- Ha nem zavarok semmiben, szívesen maradnék. Már kezdtem unatkozni otthon mostanában. 

- Tudhatnád, hogy te sosem zavarsz. – Magához rántott, és derekamra kulcsolta erős karjait. – Csak ne lepődj meg rajta, ha „véletlen” rád moccanok majd.

Semmi kedvem nem lenne hozzá, az utóbbi időben pedig még úgy sem, mint eddig. Majdhogynem szinte mindentől elment a kedvem, amit vele kellene, hogy csináljak. Szeretném visszakapni a régi Shuheit, akit négy éve ismertem meg, és nem ezzel szeretnék együtt lenni, aki lett belőle. Talán a munkája túl stresszes, vagy talán én változtam meg, fogalmam sincsen, de teljesen kifordult önmagából, rá sem lehet ismerni és ezt sajnos nem csak én vettem észre, hanem a családja is megjegyezte már. Egyre kevesebbet járnak látogatóba is emiatt, még több szabadidőt hagyva nekem ezáltal. 

- Bírd ki, mert a munkahelyeden vagy. Azért itt csak nem kellene – vigyorogtam kicsit idegesen és a hajamba túrtam. – Gyere, inkább szedek és melegítek neked enni. El fog menni a szüneted miattam. 

- Ugyan bébi, én vagyok itt a főnök, addig vagyok szüneten, ameddig csak akarok. Más esetben szeretem betartani, szeretem, hogyha a szabályok szerint megy minden, a maga rendjén, de vannak különleges esetek, mint például a mai is, amikor változhatnak a dolgok egy kicsit. De az étel nem rossz ötlet, már kezd nagyon korogni a gyomrom.

Kapva kaptam az alkalmon, hogy kisomfordáljak a konyhába megmelegíteni neki a kaját. Időközben betértem a mosdóba is megmosni egy kicsit az arcomat és ittam néhány kortyot is. Hirtelen rosszullét tört rám, olyan erősen kapaszkodtam a mosdókagyló szélébe, hogy az ujjaim is elfehéredtek. Az emberek jöttek-mentek, de az agyam szinte teljes mértékben kizárta a külvilág zajait, csak zúgást hallottam a fülembe, a szemem előtt pedig fekete karikák táncoltak. Igyekeztem gyorsan összeszedni magam, hogy Shuheinek ne tűnjön fel milyen hosszú ideig vagyok távol, ezért jéghideg vizet csorgattam a csuklómra, hátha csak a vérnyomásom esett le hirtelenjébe. Kicsit szédelegve mentem vissza az irodájába és elé tettem a most már ismét meleg eledelt. 

- Jól vagy, Baekhyun? – Shuhei aggódva pattant fel a székéből, sebtében lépett elém, ahogy szinte levágtam magam a fotelbe. – Falfehér vagy. 

- J-jól, igen, csak kicsit megszédültem. Töltenél nekem egy kis vizet? – Épp, hogy kiejtettem a számon, már nyomta is a kezembe a hideg pohár vizet. Remegve emeltem ajkaimhoz, féltem, hogy ki ne csússzon kezeim közül a kristálypohár és nagyot kortyoltam belőle. Ő továbbra is előttem guggolt, végig bámulta mit csinálok, ám ez kezdett kicsit frusztrálni. 

- Ne ijesztgess kérlek. – Egy vizes ruhával megtörölgette a homlokom, én pedig kezdtem végre nem olyan gyengének érezni magam. 

- Szerintem csak leesett a vérnyomásom. Kérhetnék kávét? Esetleg megejthetnéd te is korábban a kávéidődet. - Szó nélkül az asztalához sétált, hogy „leadja a rendelését” Chanyeolnak. – Egyél, ki fog hűlni, aztán második melegítésre már nem lesz olyan ízletes. 

Nekilátott megenni a főztömet, én addig körbenéztem az irodában. Még mindig semmi nem változott itt. Az asztalon néhány kép rólunk, közös kirándulásokról, nyaralásokról, még az esküvői képünk is kint van, ami Amerikában készült. Igaz, a szokottnál kicsit rendetlenebb most a helyiség, a földön papírok hevernek, de gondolom ezt majd a titkárja fogja összepakolni. Még régen együtt rendeztük be, ezért kicsit otthonosan is érzem magam. Mivel néha bent alszik a cégnél, helyet kapott egy fekete bőr kanapé is, amit szintén papírok leptek most el, az előtte elhelyezkedő dohányzóasztallal együtt.

A feltérképezésemből kopogás szakított ki, mire izgatottan kaptam oda a fejem az ajtó irányába, mert csakis Chanyeol lehet az. 

- Gyere – szólt kicsit hangosabban Shuhei, mire belépett egy magas, fekete hajú fiatal férfi és meghajolt Shuhei felé, végül felém is. Próbáltam elkapni a tekintetét és a ruházata is ismerős volt, az elálló fülei szintén. Időm sem volt gondolkodni, hogy honnan lehet olyan ismerős ez a fiú nekem, mert nem sokkal később, hogy belépett, megéreztem a nadrágomon a forró kávét, ami miatt sikoltva ugrottam fel a székből. 

- Ez nagyon forró, csinálj valamit! - A hirtelen jött kellemetlen érzéstől a szemeimbe könnyek gyűltek. Chanyeol hirtelen kezdett el törölgetni, aztán mikor az ágyékomhoz nyúlkált, nem, hogy én de ő is belepirult. Gyorsan elkapta a kezét onnan, én pedig próbáltam takargatni mennyire zavarban voltam. 

- Nagyon sajnálom, uram! – Mélyen meghajolt előttem, de még mindig kicsit sokkban voltam az előbbi cselekedete miatt, ezért egy kis ideig meg sem tudtam szólalni. Végül gondolatban fejbe csaptam magam, hogy azért mégis csak mondanom kellene valamit, ezért megköszörültem a torkom. 

- Hát… Nem a legszerencsésebb első találkozás – kacagtam egy kicsit, mire rám kapta a tekintetét. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy mégis honnan tűnt olyan ismerősnek. Vele találkoztam a metróban, ő adta vissza a pénztárcámat. Mélyen a tekintetébe fúrtam az enyémet, ő pedig összeszorított ajkakkal egyenesedett fel. Most, hogy jobban meg tudtam figyelni, sokkal magasabb és tényleg nagyon helyes a srác. Még az óriási fülei sem rontanak az összképen, sőt akár a szexepiljének is lehetne mondani.

- Khm – Shuhei hangosan megköszörülte a torkát, mire Chanyeol és én is rákaptuk a tekintetünket. – Ha már ennyire ügyetlen vagy, menj gyorsan és csinálj egy másikat. 

- I-igenis, uram. – Összeszedte az összetört csészéket és amilyen gyorsan csak tudott kiiszkolt a konyhába.

- Nézz szét a szekrénybe, biztos van itt másik nadrágod. Nagyon megégetett? – Levettem a nadrágom magamról, látszott, hogy picit piros a combom. Megráztam a fejem a kérdésére, aztán a szekrényhez sétáltam, majd magamra kaptam egy másik, tiszta ruhadarabot. Chanyeol nem sokkal később visszatért egy újabb adag kávéval, bár rám még mindig szégyenkezve nézett. Aztán amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan is távozott.

***

Délután körül értem haza, Shuheinek sok dolga akadt még bent a cégnél, ezért nem is szerettem volna zavarni és még össze is kellett takarítanom a konyhánkat. Estére kinéztem néhány filmet, amit akár, ha nem lesz túl fáradt, együtt meg is nézhetnénk. Előtte még ledőlni is volt egy kis időm. Épp a nappaliba ültem, zuhanyzás után voltam, mikor hallottam az ajtó kattanását. Hamarabb érkezett haza, mint gondoltam. 

- Megjöttem!

- Szia – mosolyogva indultam hozzá, ám a következő lépésére nem számítottam. Durván elkapta a karomat és elkezdett befele ráncigálni. A szívem hevesen dübörögni kezdett a mellkasomban, megijedtem. Rálökött a kanapéra. 

- Láttalak ám, ribanc! – Akkora pofont kevert le, hogy azt hittem leesik a fejem a helyéről. Kicsordult a könnyem és elkönyveltem magamban, hogy kezdődik megint minden elölről. Belekapott nedves hajamba, úgy rángatott fel a kanapéról, majd a földre lökött. – Flörtölgetünk a titkárral?! Hát te semmiből nem tanulsz? – Erős rúgást éreztem az oldalamon, a karommal próbáltam védeni a fejem. – Nem tudod visszafogni a régi ribanc énedet, mi? – Egy idő után már nem is számoltam hanyadszorra rúgott belém és hányszor ütötte meg ököllel az arcomat. Végül elkapott a nyakamnál fogva, majd a falnak tolt. – Tanuld meg, te az enyém vagy. Rá sem nézhetsz másra. Ugyan, nézz már magadra, kinek kellenél te? – gúnyosan felkacagott, nekem pedig hideg futott végig a gerincemen. – Azt hiszed olyanoknak, mint Park Chanyeol egy ribanc kellene? Azt hiszed nem tudná meg, hogy egy közönséges kurva voltál mielőtt én nem karoltalak fel és nem biztosítottam neked luxus életet? – Végső csapásként még durván nekilökte a fejem a falnak, majd ott hagyott és felment az emeletre. Lecsúsztam a fal tövébe, remegő kezekkel letöröltem a kicsorduló könnyeket.

Kicsit később felbotorkáltam a fürdőszobába, hogy ismét vegyek egy meleg zuhanyt és lemossam a vért magamról. A tükörben láttam, hogy az arcomon már most látszanak a kék duzzanatok.

Halkan bementem a hálószobába, bebújtam a paplan alá. Shuhei gondolom a konyhába ment, mert tányércsörömpöléseket hallottam lentről. Befordultam a fal felé, próbáltam elaludni, ám a gondolataim nem igazán engedtek. Az utóbbi másfél évben nem ez volt az első alkalom és gondolom nem is az utolsó, hogy ilyen történik. Volt már emiatt bordatörésem is, de… Mivel nincs hova mennem és valószínűleg, ha mégis lenne, akkor is megtalálna, ezért nem szóltam a dolgokról senkinek sem. És valahol mélyen reménykedem benne, hogy változni fog, most pedig csak ideges valami miatt. Szorosan behunytam a szemeim, nem akartam azokra gondolni, amiket a fejemhez vágott.

Talán igaza van és egy Chanyeolhoz hasonló férfit tényleg nem érdemelnék meg és nem is érdekelnék. Talán igaza van és tényleg hálásnak kellene lennem, amiért nem hagyott ott azon a putris helyen, adott nekem egy esélyt a jobb életre. Talán tényleg igaza van és nem úgy néztem Chanyeolra, ahogy illendő lett volna egy férjes embernek. A következő pillanatban ijedten rezzentem össze, ahogy kivágódott a hálószoba ajtaja. 

- Rád sem bírok nézni, undorító vagy. – Ezzel fogta a paplanját és a párnáját, hangosan becsapta az ajtót, majd kivonult. A könnyeim ismét útnak eredtek, beleburkoltam magam a paplanba, egészen a fejem búbjáig, összegömbölyödtem és álomba ringattam magam.