Rabod vagyok - második fejezet

Egész nap egyedül voltam a szobában, semerre nem tudtam kimenni, tekintve, hogy bezárt ide ez az őrült. Bele sem merek gondolni miket tervez csinálni velem, amilyen elmebeteg még képes megerőszakolni. Hirtelen eszembe jutott, hogy a telefonom valószínűleg nálam maradt, bár már biztos le van merülve azóta, így még Jonginnak sem tudtam szólni, hogy legyen az én hős lovagom, és mentsen ki.

A parányi ablakon kinézve, ami a szobának adott némi fényt, láttam, hogy már sötét van. Jongin és a szüleim már biztos rettenetesen aggódnak értem, és csak reménykedni mertem benne, hogy legalább szóltak a rendőrségnek. Unalmamban beledőltem az ágyba, és legalább egy órán keresztül bámultam a plafont. Semmittevésemet a kulcslyuk zörgölődése zavarta meg, én pedig villámsebességgel rántottam magamra a paplant, hogy ne kelljen vele beszélnem. Nem voltam rá kíváncsi, sem az arcára, sem a hangjára, vagy arra, amit mondani akarna. Szorosan becsuktam a szemem, és próbáltam úgy tenni, mintha aludnék. Azonban őt ez mit sem zavarta, bevágódott mellém az ágyra, cselekedete olyan váratlanul ért, hogy összerezzentem az ágyban, amit valószínűleg ő is megérzett.

- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad a reggelit. Mi a kurva életet kerestél te ott? Itt a helyed, ebben a rohadt szobában! – Eleinte nem válaszoltam neki, hátha akkor majd békén hagy. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Erősen ragadta meg karom, hogy a hátamra fordítson és csípőmre ült. Ezt már én sem tűrtem tétlenül, kipattantak a szemeim, de arra nem számítottam, hogy arca szinte az enyémben van, így szánk is majdnem összeért.

- Mondtam már, hogy bocsánat. Nem direkt volt. Én csak… Szerettem volna egy kis vizet inni, mert szomjas voltam.

- Itt van a szobádban a fürdőszoba beépítve, onnan miért nem jó?

- Honnan kellett volna tudnom szerinted? – Hangom magasabb volt a megszokottnál, de annyira nem tudok higgadt maradni mellette.

- Te ne ordibálj velem! Figyelj ide, én nem akarlak téged bántani, de ha nem leszel jó, akkor kénytelen leszek megnevelni téged. Azt is megígérhetem neked, hogy akaratod ellenére nem nyúlok hozzád, de garantálom, hogy nem sokáig fogod bírni.

- De hazudsz nekem! Akaratom ellenére tartasz itt! Haza akarok menni, a családomhoz. Félek tőled és ettől az egész helytől. Ráadásul éhes is vagyok.

- Sajnálom bébi, nem engedhetlek haza. Megmondtam, hogy nem kapsz semmit.

- Ennyire kegyetlen te sem lehetsz! Nem ettem semmit egész nap. – Még egy könnycsepp is legördült az arcomon, hogy hitelesebbnek tűnjön.

- És bizony holnap sem fogsz. – Ujjai érintése alatt kicsit megremegtem, féltem mikor hozzám ért, végül pedig közelebb hajolt hozzám, de én elfordítottam a fejem előle, nem akartam, hogy megcsókoljon.

- Csak ne érj hozzám.

- Menj el fürdeni. Addig hozok neked valamit. – Leszállt rólam és már el is tűnt a szobából. Gyorsan beiszkoltam a fürdőszobába, és vettem egy forró fürdőt. Azt kívántam bárcsak eltűnhetnék innen, akárhova, ettől már minden jobb lenne. Még a fürdőszobába is hallatszódott, ahogy becsukja maga után az ajtót, ezért sietősre vettem, és a lehető legnagyobb törölközőt tekertem magamra, hogy minél nagyobb területet fedjen belőlem. Nem volt kedvem mutogatni magam egy eszelős perverz előtt.

- Mit hoztál nekem?

- Remélem tej és keksz megfelel.

- Ilyenkor bármi! – Lábaimat szedve pattantam fel az ágyra, hogy magam elé vegyem a tejet és a kekszet. – K-köszönöm, vagy mi.

- Ennyire szégyenlős vagy? Vagy minek ekkora törölköző?

- Mit hittél? Hogy majd meztelenül találsz itt, mire visszatérek? – Megnyalta ajkait, kezeit combomra helyezte, de azonnal elütöttem onnan őket.

- Őszintén? Igen, azt gondoltam.

- Hát rosszul gondoltad!

- Fenébe is Baekhyun, teljesen elveszed az eszem. – Hajamba túrt, ajkai vészesen közel kerültek az enyémekhez, és én nem tudtam mit tenni, lehunytam a szemem és nyeltem egy hatalmasat. Nem tudtam mi fog következni, annyira bizonytalan vagyok itt szinte mindenben. Mikor még egy perc után sem tett semmit, reszketve sóhajtottam fel, és nem bírtam visszatartani a kikéredzkedő könnyeimet. Utáltam, hogy ennyit sírok, és ilyen gyenge vagyok, de nagyon féltem.

Chanyeol megtörölte arcomat, majd távolabb húzódott tőlem, de a bámulásom akkor sem hagyta abba. Utálok úgy enni, hogy néz közben valaki, és most is frusztrált voltam, ezért csak gyorsan magamba tömtem a kekszet, majd leöblítettem a tejjel.

- Ha jó fiú leszel, holnap este is kapsz egy keveset. Talán túl szigorú voltam veled, és tényleg nem lenne szabad éheztetnem, így is vékony vagy egy kicsit.

- Hát, a páromnak pont megfelelek úgy, ahogy vagyok! – Durcásan tettem keresztbe magam előtt a kezem. Azonban nem sokáig tartott a kedvessége, erősen fogott rá karomra.

- Még egyszer meg ne említsd azt a rohadékot! Már nem a párod! Értsd meg, most már hozzám tartozol.

- Nem tartozom hozzád, nem is ismerlek, nem szeretlek, sőt! Miért hozattál ide egyáltalán? Mit akarsz tőlem?

- Akarlak Baekhyun, csak magamnak akarlak. El fogom érni, hogy te is akarj majd engem. Tökéletes páros lennénk, hidd el nekem.

- Elég furcsák az ismerkedési szokásaid, és nem is igazán tetszenek.

- Majd megkedveled őket, bébi.

Kedvetlenül bújtam be a takaró alá, és összerezzentem, ahogy megéreztem Chanyeol mellkasát a hátamnak nyomódni. Karjait derekam köré helyezte, úgy húzott magához még közelebb, fejét pedig nyakhajlatomba fúrta, így éreztem forró leheletét a bőrömön.

- Nem akarnád lekapcsolni a villanyt? – Válaszul csak egy hümmögést kaptam, mire tapsolt kettőt és a szobára sötétség borult. Praktikus.

- Meg fogod szeretni itt Baekhyun, nem vagyok rossz ember, csak jelenleg tűnhet úgy. És, ha majd nem akarsz elszökni tőlem, akkor a szobát sem fogom kulcsra zárni.

- Ma is annyira unatkoztam itt. Legalább könyveket, vagy valami tévét hozathatnál nekem.

- Meglátom mit tehetek az ügy érdekében, de nem ígérek semmit sem.

Válaszolni már nem válaszoltam neki, ugyanis szemeim elnehezedtek, majd álomba szenderedtem.

Az éjszaka közepén azonban arra keltem, hogy Chanyeol rázogat, és saját verejtékben feküdve húz oda magához. Automatikusan öleltem át, annyira rettegtem még most is, habár most már világossá vált, hogy csak álmodtam. Nyugtatóan simogatta immár meztelen hátam, mert elfelejtettem tőle pólót és alsót kérni alváshoz, így a törölközőben aludtam el, ami viszont lecsúszott rólam.

- Ne félj bébi, itt vagyok neked. Csak egy rossz álom volt, semmi más.

Nem tudtam mire vélni ezt a fajta viselkedését, de igazából most nem is nagyon érdekelt, csak boldog voltam, hogy itt van mellettem valaki, és nem egyedül kell megküzdenem ezzel. Még a végén kiderül, hogy van szíve, és tényleg nem olyan rossz ember, mint én azt első pillanatban feltételeztem róla.

- Gyere édes, feküdjünk vissza. – Lassan bólintottam, azonban most nem háttal neki feküdtem le, hanem teljesen belebújva a mellkasába, hogy ha bármi is történne, ő majd megvéd engem.  Valószínűleg teljesen elment az eszem, mert hogy gondolhattam olyat, hogy megvéd engem, mikor pont tőle kellene valakinek megvédenie! De jelenleg még ez sem érdekelt, csak az, hogy végre ismét alhassak, addig sem kell gondolkodnom, vagy azon keseregnem, hogy milyen rossz vágányra is futott az életem.  

Rabod vagyok - első fejezet

Az első éjszakám borzalmasan telt ebbe a pokolba, ahova belekényszerített ez az őrült. Reggel igyekeztem minél többet aludni, hogy ne kelljen vele beszélnem, vagy ne kelljen látnom. Biztos valami agyi defektusa van, mert én őt nem ismerem, így ő sem ismerhet engem. Bár, ha a nevemet tudta, akkor elképzelhető. Erősen gondolkodtam, hogy honnan ismerhet, de semmi elképzelésem sem volt. Az egyetemről biztosan nem, eléggé szürke egérke vagyok ott, leginkább csak tanulok és semmi mást nem csinálok. Esetleg a munkahelyem láthatott már, mert hiába jó a memóriám, nem minden vendégnek jegyzem meg az arcát, aki betér hozzánk a kávézóba.

Gondolkodásomból az ajtó nyitódása zavart fel, mire én össze is rezzentem, és belépett rajta az a személy, akinek igazából sem a nevét, sem az életkorát nem is tudom. Jelen esetben mondjuk sokkal jobban érdekel, hogy mégis miért hozott engem ide.

Vigyora kiszélesedett mikor meglátta, hogy már fent vagyok, és letett az ágyamra egy tálcát, tele finomabbnál finomabb ételekkel. Habár nem voltam éhes, így kedvesen arrébb toltam a tálcát, jelezve, hogy nem kérek semmiből sem.

- Egyél csak bébi, nem akarom, hogy elfogyjál.

- Ki vagy te? És főleg, minek hoztál engem ide?

- Hogy ki vagyok én? – Leült mellém az ágyra, azonban én szerettem volna minél távolabb lenni tőle, ezért kihúzódtam teljesen az ágy szélére. – Ugyan már, hát nem kell félned tőlem. Chanyeolnak hívnak, veled egyidős vagyok. Na jó, igazából kicsit fiatalabb tőled, de az a pár hónap semmit nem számít.

- H-honnan ismersz te engem ilyen jól? Azt sem tudom ki vagy!

- Nem baj, nem is az a lényeg. Én ismerlek téged. Most pedig egyél!

- Nem vagyok éhes, és haza akarok menni. – Vészjóslóan megindult felém, én pedig egyre inkább süllyedtem bele a matracba, húzva magamra a paplant. Már egészen felettem támaszkodott, néhány centiméter volt arcunk között, és én undorodtam ettől.

- Néhány hét múlva könyörögni fogsz, hogy maradhass velem, hidd el nekem.

- Reménykedni szabad benne, de én néhány hét múlva már itt sem leszek! – Kacagása élesen süvített a fülembe, amitől csak még jobban megijedtem.

- Nem adok neked egy hetet és már könyörögni fogsz, hogy megdugjalak. – Arcom eltorzult, még a gondolatba is belerázkódtam, hogy én meg ő. Na nem azzal van bajom, hogy fiú, hanem a körülményekkel, ahogy megismerkedtünk. Megismerkedtünk? Hát, nem mondanám annak, hogy elraboltat és zavarbaejtőbbnél zavarbaejtőbb dolgokat mond nekem.

- Külön kíváncsi leszek rá. Ne reménykedj ilyenben.

- Ugyan Baekhyun, azt hiszed nem tudom, hogy meleg vagy. Örülj annak, hogy a drágalátos Jongin még él egyáltalán, azok után, ahogy a fenekedet markolászta, és megcsókolt, vagy éppen megdugott. – Láttam rajta, hogy mennyire dühös, és Jongin említésére a szívem darabokra tört.

- Te komolyan elmebeteg vagy! Honnan a francból tudod ezeket?!

- Majd azt hiszed nem foglak szemmel tartani. – Karcos nevetése töltötte be a csendes szobát, végül pedig, amire nem számítottam, ráült a csípőmre, végül pedig akkora pofot kevert le, hogy azt hittem csak álmodom. Odakaptam az arcomhoz, ahol az égető pofon csattant, szemeimbe könnyek gyűltek. – Még egyszer meg ne tudjam, hogy mással szexelsz!

- Te hülye vagy? – Ordítottam magamból kikelve. – Tudtommal ő a barátom, nem pedig te! És még egyszer meg ne merjél ütni, mert eltöröm a kezed. Hidd el, képes lennék rá.

- Ugyan már. Azért mert két évig jártál taekwondozni, még nem hiszem, hogy képes lennél felvenni velem a versenyt.

- Miért, ki vagy te? – Lekicsinylően köptem a szavakat a képébe. Fogalmam sincs kinek képzeli ez magát! Csak egy mitugrász!

- Én? Hogy ki vagyok én, édesem? Valószínűleg a legrosszabb álmaidban sem gondoltál arra, hogy valaha egy valódi maffiózóval lesz majd dolgod, mi?

- T-te miről zagyválsz, úgy őszintén?

- Az apám a maffiafőnök. – Nem mondom, hogy nem ijedtem meg még jobban, mert de, nagyon is féltem. Biztos voltam benne, hogy ez csak egy nagyon-nagyon rossz álom. Abban is biztos voltam, hogy pár óra és felébredek, és visszatérhetek a rendes életembe.

- Csak… Haza akarok menni. – Nem akartam szipogni, de annyira féltem, hogy csak megindultak maguktól a könnyeim.

- Én is sok mindent akarok, de nem kaphatsz meg mindig mindent.

- Akkor ez rád is nagyon igaz. Soha nem fogsz megkapni engem. – Nem akartam pimasz lenni vele, csak kicsúszott a számon.

- Szeretnéd a párját is megkapni? – Hangja nyugodt volt, és tényleg nagyon magabiztosnak tűnt.

Való igaz, hogy nem volt csúnya az elrablóm, de elmebetegnek viszont elmebeteg. Nincs nekem szükségem ilyenre. Mindig is nyugodt életet szerettem volna élni, erre folyton csak zűrzavarokba keverem magam.

- Honnan tudod, hogy ki vagyok én?

- Bébi, figyeltél te, hogy mit mondtam? Azt hiszed, aki a maffiának dolgozik, az nem tud kideríteni egy-kettőre bármit, amire kíváncsi?

- Megtennéd, hogy nem becézgetsz? Baekhyun. Ez a nevem.

- Úgy hívlak, ahogy csak akarlak. És egyél végre!

- Dugd fel magadnak a kajádat. – Csattant is a pofon párja az arcomon.

- Játszhatunk így is. Se ma, se holnap nem kapsz se reggelit, se ebédet, se vacsorát!

- Nem is kell! Sőt, be se gyere hozzám, az lesz a legjobb! – Dühösen fordultam el tőle, nem voltam kíváncsi a képére.

- Este jövök.

- Minek?

- Aludni?

- Mi?! És akkor szerinted én hol fogok?

- Vajon hol? Mellettem. Nem fogsz belehalni.

- Nem akarok melletted aludni. Még a végén megölsz.

- Te hallod magad ilyenkor? Miért ölnélek meg?

- Mert egy rohadt gyilkos vagy. Ezt csinálják a maffiózók, nem?

- Téged akkor sem ölnélek meg. – Már-már gyengéden simított végig az arcomon, ahol még mindig égett kicsit keze nyoma.

- Akkor a többi embert miért?

- Megérdemelték bébi, neked nem kell azzal foglalkozni. Te törődj csak a saját dolgoddal.

- Ijesztő vagy.

- Nem is baj, féljél csak. Ha terveznél is szökést, semmi értelme, láthattad, hogy milyen könnyen idehozattalak.

- Utállak.

- Majd nem fogsz. Biztos vagyok benne.

Az ajtó záródása jelezte, hogy elhagyta a szobát, én pedig kicsit megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Nem akartam itt maradni, ezért a fejemben próbáltam valami tervet összerakni, hogy lehetne innen a legkönnyebben megszökni, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Különben is, még csak a helynek az alaprajzát, vagy elhelyezkedését sem ismerem, hogy tudjam merre lehetne keresni a kijáratokat.

Óvatosan felkeltem az ágyról, és kisettenkedtem a szobából. Habár fogalmam sem volt merre kellene elindulnom, mert annyi folyosó volt ott, hogy abba belezavarodtam, ha csak körbenéztem. Mindenesetre, rossz helyre semmiképpen nem lyukadhatok ki, így elindultam az egyik folyosón, ami szimpatikusnak tűnt. Jelen esetben az sem érdekelt, hogy nem túl sok ruha volt rajtam, mert hát alváshoz minek, különben is meleg van itt, mint a pokolban.

Bolyongásom véget ért, mikor a folyosó végén egy ajtót pillantottam meg, ahonnan hangok szűrődtek ki. Közelebb merészkedve fülemet az ajtóra tapasztottam, hogy jobban halljam miről folyik bent a diskurzus. Nem gondolnám, hogy mocskos ügyleteket rendeznének, mert akkor nem nevetést hallanék leginkább.

Hirtelen azonban a biztonságot nyújtó ajtó eltűnt kezem alól, így beestem a szobába, és egy pár méregdrága cipőbe bújtatott lábat láttam meg magam előtt. Hangosan kacagtak rajtam, én pedig legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben.

- Na hát Chanyeol, milyen kis kíváncsi fáncsi az új szeretőd. – Már éppen szólásra nyitottam volna a szám, hogy én bizony nem vagyok a szeretője, de megelőzött.

- Majd meg lesz nevelve. Úgy látszik a reggeli nem volt neki elég.

- Csak vigyázz a csinos kis seggére. Kár lenne érte.

- Bocsássatok meg egy kicsit nekem.

Chanyeol erősen ráfogott a karomra, és rángatni kezdett visszafele.

- B-bocsánat.

- Csendbe legyél. – Hangja színétől összerezzentem, elképzelésem nem volt mi fog most történni.

Mikor visszaértünk a szobám ajtajához durván lökött be rajta.

- Nem akartalak becsukni, bíztam benned. De! Semmi közöd az én ügyleteimhez. Este jövök. – Rámkulcsolta az ajtót, én pedig felkucorodtam az ágyra, közben pedig szidtam magam mennyire ügyes is vagyok.   

Rabod vagyok - Prológus

Éreztem, hogy egész testem adrenalin járja át, dübörgött a mellkasom, még a tenyerem is izzadásnak indult. Nem tudtam merre vagyok, és azt végképp nem, hogy merre tartok. Az engem körülölelő sötétség miatt még inkább kalapálni kezd a szívem, és azt kívánom ébredjek fel ebből a rémálomból.

Mikor végre megállt a furgon amibe betömködtek, testem még jobban remegni kezdett, mert nem tudtam mi fog történni ezek után. Csak arra tudtam gondolni, hogy 24 évet boldogan leéltem, de ennek itt vége szakad, és Byun Baekhyun pár órán belül megszűnik létezni.

Ahogy kivágódott a kocsi ajtaja, összerezzentem. Két nagydarab férfi rángatott ki a kocsiból, majd megjelent egy tőlük merőben máshogy kinéző, velem nagyjából egyidős fiú. Szemei csillogtak, ahogy észrevett engem a két gorilla között, és intett, hogy menjek oda. Hevesen ráztam a fejem, de csak nem tágított, és azon az elven működve, ha én nem megyek, majd jön ő, elkapta a karom és maga után rángatott.

Hosszú folyósokon vezetett az utunk, mígnem egy – a nagy raktárhelyiség többi részéhez képest – világos, tágas szobába nem értünk. Ott aztan ledobott az ágyra, és úgy gondoltam, itt a vég, a furgonban lévő pár óra haladék leginkább percekre csökkent.

- M-mit akarsz tőlem? – Féltem, rettegve húztam magam alá a lábaim.

- Mondd Baekhyun, tudod mi az, hogy függeni valamitől? Van bármilyen függőséged?

- H-honnan tudod a nevem? – Kiabáltam magamból kikelve.

- Csak válaszolj a kérdésemre! – Éles hangjára összerezzentem. Bár válaszolni nem voltam képes, hevesen bólogattam, hogy tudom mit jelent a függőség. – Látod, ez vagy te nekem. Sajnos én a te rabod vagyok, te okoztál nekem függőséget.