Dominó (Baekyeol) - tizenharmadik fejezet

A végleges átköltözésem napja is elérkezett, Chanyeolt viszont nehéz szívvel hagytam ott, hiába tudtam, hogy ez a legjobb megoldás. Mina lakása nagyon aranyos volt, otthonos, úgy gondolom hamar be fogok illeszkedni. Kicsit azonban rossz érzésem támadt, nem szerettem volna a terhére lenni, holott tudtam, hogy ha zavarnám, akkor nem ajánlotta volna fel, hogy lakjak nála. Mivel ma egyedül vagyok itthon, gondoltam besegítek neki, így kitakarítottam a lakást, délután pedig főztem vacsorát magunknak, mivel mire hazaér fáradt lesz, ételt pedig nem lesz kedve készíteni, és akármennyire is szeretem a pizzát, az utóbbi időben túl sok volt belőle.

Az utolsó munkahelyről is ma van a határidő, hogy visszahívjanak, így ez miatt tűkön ültem szinte. Kora délután telefonáltak is, ám innen sem kaptam semmi jó híreket, minden helyről elutasítottak, a képzetlenségemre hivatkozva. A kétségbeesés hamar uralkodott el rajtam, fogalmam sem volt, honnan lesz elég pénzem, hogy beszálljak Chanyeol mellé a közös kasszába. Még neki is írtam, hogy találkozzunk, mire ő boldogan válaszolt is, ám én nem bírtam a négy fal között bezárva lenni, így hamarabb elindultam a találkozónk helyszínére.

Amekkora szerencsém van, a júniusi eső is nekikezdett zuhogni, bőrig áztatva engem. Lehajtott fejjel, szétázva vártam Chanyeolra a parkban, ahova megbeszéltem a találkozót vele. Szomorú voltam, elképzelni sem tudtam mi történhet még ezután velem. Néhányan elhaladtak mellettem, hallottam, amint őrültnek vagy hülyének hívnak, hogy kint ülök az esőben bárminemű védelem nélkül, de jelen pillanatban ez sem tudott érdekelni. Meglepetten emeltem fel a fejem, amint nem éreztem tovább a hideg esőcseppeket bőrömmel érintkezni, és a colos alakját véltem felfedezni, amint egy esernyőt tart felém.

- Mit csinálsz itt, ilyen csupaszon, Baek? Meg fogsz fázni. Olyan lehangoltnak tűnsz.

- Nem kaptam meg, Chan. Egyik munkát sem kaptam meg. Mihez kezdek majd így?

- Ugyan már, kicsim. Nem lesz semmi baj. – Magához húzott, kedvesen mosolygott rám, pedig semmi oka nem volt rá.

- De Chan, hogy fogok így beszállni? El szeretnék költözni, nem szeretném Minát zavarni. Gondolom van jobb dolga is, mintsem velem foglalatoskodni.

- Baek, ha annyira zavarnád, nem akarta volna, hogy hozzáköltözz. És nem feltétlen kell rögtön beszállnod. Ne legyél szomorú, sokkal szebb vagy amikor mosolyogsz.

- De annyira bíztam benne. Úgy éreztem az egyiket megkapom.

- Ez nem a világvége még. Keresünk majd mást neked.

Szerettem volna hinni neki, ám nehéz volt. De talán ennek így kell lennie, most egy kicsit rosszabb korszakom van, néha kell lent is lennem, nem folyton csak fent. Lábaimat magam alá húztam, átöleltem őket, fejem pedig a térdemre hajtottam. Nem szerettem volna, ha Chanyeol engem bámul, nem szeretem, ha az emberek szomorúnak látnak. Kicsit megrezzentem, ahogy finom ujjakat éreztem meg az államnál, amik lassan emelték meg fejem, így ismét a colos tekintetével találtam magam szemben. Csillogó szemei ajkaimmal szemeztek, a szívem őrült mód kezdett verni. Puha párnáit enyémhez tapasztotta, én pedig kicsit hevesebben válaszoltam kezdeményezésére, azzal sem törődve ki láthat és ki nem. Nyelve átsiklott a számba, feltérképezve azt, majd amint találkozott az enyémmel, érzéki táncba hívta. Minél többet szerettem volna érezni belőle, ujjaim elvesztek kissé göndör tincseiben, éreztem, ahogy Chanyeolból jóleső sóhaj tört fel. Hihetetlen mód kívántam, de nem szerettem volna semmit sem elsietni, így jobbnak láttam elszakadni tőle.

- Ne legyél szomorú, nem szeretem látni, ha szomorkodsz. Engem is elszomorítasz vele. Majd találsz más valamit. – Kiskutya mód bólogattam, kicsit derűsebbnek is kezdtem látni a dolgokat, mert hát igaza van. Nem szabad rögtön elkeserednem, ha most nem jött össze, összejön majd következőnek.

- Majd a következő sikeresebb lesz. Szeretnél feljönni hozzánk? Nagyon eláztam.

- Menjünk. Kis butám, meg fogsz fázni.

Rám terítette a zakóját, ám a vizes ruhák miatt ez mit sem ért, ugyanúgy fáztam alatta. Szerencsére nem laktam messze a parktól, így csak kis ideig kellett fagyoskodnom. Amint hazaértem rögtön a fürdőt céloztam meg, engedtem magamnak egy kád forró vizet, telenyomtam habfürdővel és elnyúltam benne. Chan leült mellém a kád szélére, hogy addig se kelljen egyedül maradnia.

Igazából a szégyenlősséget már réges régen levetkőztem, tehát nem különösebben zavart, hogy a colos végignézte, ahogy kiolvadok, ám az már jobban meglepett, hogy kezeit az oldalamon éreztem meg, majd hátamat simogatták. Alsó ajkamat beharapva tűrtem, ahogy a füles ujjai fel-le csúszkáltak a hátamon. Ennyi erővel bemászhatott volna ő is mellém, együtt fürödhettünk volna.

Végezetül a törölközőm a derekam köré csavartam, de nem sokáig éreztem szilárd talajt a talpam alatt, az elkövetkezendő pillanatban már Chan erős karjai tartottak, úgy vitt be a szobába, majd döntött végig finoman az ágyon.

- Remélem nem leszel beteg. – Megcsókolta a homlokom, majd bemászott mellém.

- Nem leszek! Nem szoktam beteg lenni.

Arcával az arcom érintette, ujjai fedetlen mellkasomon játszottak, nekem pedig a levegő is a tüdőmbe rekedt, annyira nem mertem semmit sem csinálni. Mellkasomról keze átvándorolt az oldalamra, éppen, hogy csak érintve azt, nekem viszont a kis akciójától az egész vérem felpezsdült, hallhatóan dübörgött a szívem, kezdtem megijedni, hogy kiszakad a helyéről.

- Nem lenne korai neked? Szeretnéd? – Kiseperte a szemembe hulló hajtincseket, ajkai szinte érintették az enyémet, meleg lehellete csiklandozta a bőröm.

- Nem, nem lenne korai. Természetesen szeretném. – Nyakánál fogva húztam le magamhoz, hogy végre megszüntessem a közöttünk lévő minimális távolságot, ezáltal szenvedélyesen csókolt. Kezeivel sem tétlenkedett, szétbontotta rajtam a törölközőt, így már teljesen meztelenül feküdtem alatta. Csak pár pillanatra vált el számtól, kioldotta nadrágján az övet és a gombot, majd másodpercek alatt immár meztelen ágyékát az enyémnek nyomta. Alsó ajkamat beharapva nyögtem fel, az érzés egyszerűen elmondhatatlan volt, és pedig ez még csak a kezdet, bele sem merek gondolni, milyen lesz később. Egész felsőtestemet csókokkal hintette be, férfiasságomnak pedig ennyi is elég volt, rögvest ágaskodni kezdett. Chanyeol arcán önelégült vigyor jelent meg, ám nem sokáig élvezhette, mert az ajtó nyitódására lettünk figyelmesek, ami azt jelentette, hogy Mina hazaérkezett a munkából. A takarót rögtön magunkra húztam, ha véletlen bejönne, akkor se lásson túl sok illetlen dolgot.

- Hazajöttem, Baek! – Kiabált be a lány, majd be is nyitott. Az arcom szerintem rákvörös lett, de nem én vagyok az egyetlen, nagyon úgy tűnik, hiszen Mina talán még nálam is pirosabb volt. – Bocsánat, istenem, ne haragudj Baek. – Amilyen gyorsan rontott be, olyan sebességgel is fordult ki a szobából.

- Ez nagyon kellemetlen volt. – Tenyeremmel eltakartam az arcom, még Chanyeol szemébe sem mertem belenézni. Fülemet azonban halk kacagás ütötte meg, így ujjaim között kikukucskáltam. – Most te min nevetsz?

- Szerintem nem kellemetlen. Baek, mit gondolsz? Ők nem ugyanezt csinálják Kyungsooval? Dehogynem. És ha következőnek sem jön össze, úgy fogom érezni minden és mindenki ellenünk van.

- B-biztos csinálják ők is, de legalább én nem nyitok rájuk, hogy kellemetlen legyen nekik. Talán amíg nála alszok, ezt hanyagolni kellene.

- Ezzel engem hagysz szenvedni. Most már minél hamarabb szeretném azt az új közös lakást.

- Minél többet vársz, annál jobb lesz majd. – Vigyorogva bújtam oda hozzá, bár még én sem igazán hittem el azt, amit mondtam neki. Nyilvánvalóan én is vágytam már rá, szerettem volna megmutatni neki ezen a téren is mennyire kedvelem, de ami késik az nem múlik.

- Biztos vagyok benne, kicsim. Talán jobb lenne, ha én most mennék. De a hétvégén mindenképpen gyere át hozzám. Úgysem dolgozom, Mináék is együtt lehetnek.

- Természetesen átmegyek.

Chanyeol hirtelen ült fel mellettem az ágyban, majd villámgyorsan kapta magára a ruháit, még gyönyörködni sem volt időm feszesnek tűnő fenekében, már indulásra készen állt. Én is húztam magamra ruhát, majd kikísértem a fülest. Kicsit még mindig zavarban voltam a lány előtt, de mivel a hasam jelzett, hogy üres, kénytelen voltam szembe nézni vele.

- Milyen volt a napod? – Leültem hozzá az asztalhoz, bár ő már majdnem befejezte a vacsoráját.

- Hosszú. Nagyon sok vendégünk volt ma, el sem tudod hinni mennyi. Kifáradtam.

- Akkor elhiszem, hogy hosszú lehetett. Vannak új könyvek? Képzeld, nem kaptam meg egyik munkát sem.

- Tényleg? Úgy sajnálom Baek. De hé! Nálunk éppen üresedés van. És imádod a könyveket, miért nem jössz hozzánk?

- Komolyan? – Szemeim felcsillantak, erre nem is gondoltam, hogy esetleg Minával is dolgozhatnék együtt, főleg a könyvesboltban, amit úgy szeretek. – Nagyon szívesen dolgoznék ott. Holnap be is viszem az önéletrajzomat.

- Jó lenne veled együtt dolgozni. Sose unatkoznék.

Vacsora után vissza befeküdtem az ágyamba, Mina is elment zuhanyozni, majd fáradtan dőlt be a párnák közé. Nem tudtam aludni, túlságosan nyugtalan voltam, ezért kézbe vettem a telefonom. Még az idő elég fiatal volt, gondoltam írok Channak, hátha fent van. Komolyan úgy érzem magam, mint egy szerelmes tinilány.

Byun Baekhyun

Alszol már? Hiányzol. :c

Park Chanyeol

Nem alszok még. 😉 Oh, te is hiányzol nekem. De nem sokára hétvége van, és ki sem engedlek a kezeim közül.

Byun Baekhyun

Már alig várom. Teljesen természetesen viselkedtünk Minával egymás társaságában.

Park Chanyeol

Én mondtam neked. 😃 Miért ne viselkednétek? Viszont, nagyon-nagyon kanos vagyok azóta is. A te hibád szépségem. 😉 Csinálj valamit.

Byun Baekhyun

Mit csinálhatnék? Nem vagyok ott, hogy segítsek.

Park Chanyeol

Legalább csak egy képet küldj!

Byun Baekhyun

Remélem megfelel. De én is szeretnék rólad. 

Park Chanyeol

Az enyém nem olyan tökéletes, mint a tied, te selca-király. Gyönyörű vagy, mint mindig. *_* 

Byun Baekhyun

Még mindig nagyon helyes vagy. *_* Remélem a képemmel jobban fogsz aludni, mert én a tieddel igen. 😜

Park Chanyeol

Természetesen. Megyek is, szép álmaim lesznek, főleg, ha te is benne leszel, picim. Álmodj szépeket.

Byun Baekhyun

Szép álmokat, hercegem. 🙈

A szívem még mindig vadul kalapált, a telefont magamhoz ölelve bújtam be a takaró alá, kényszerítve magam az alvásra.

Dominó (Baekyeol) - tizenkettedik fejezet

A kopogtatás csak nem akart alább hagyni, a csengő hangja is fülsüketítő volt, ezért Chanyeol az ajtóhoz sétált, bár láttam rajta mennyire ideges. Mina karjai körém fonódtak, úgy bújt hozzám még közelebb, Kyungsoo pedig Chanyeol mögé osont, gondolom segítség céljából. Egész testemben remegtem, tudtam mire volt képes, ráadásul Chanyeol és Kyungsoo testi épségéért is aggódtam. Chanyeol ajtót nyitott, Shuhei pedig mint egy őrült, úgy próbált áttörni a Kyungsooék által megalkotott falon, de az óriás nem engedte, durván fogott rá a karjára, hogy véletlen se kerüljön beljebb. 

- Tűnj el innen. Senki nem kíváncsi rád – köpte a szavakat Kyungsoo a képébe. 

- Téged senki nem kérdezett, törpe. – Shuhei vergődött Chanyeol szorítása alatt, én pedig közben próbáltam a lehető legkisebbre összegömbölyödni. – Baekhyun, azonnal gyere ide! 

- Mit képzelsz, ki vagy te neki? – Mina felállt mellőlem és odasétált hozzájuk. – Talán a tulajdonod? Miért gondolod úgy, hogy egy elmebeteg módjára viselkedhetsz vele?! Ne mondd már, hogy annyira szereted, ha agyba-főbe vered! Felfogod te, hogy mit művelsz vele? Undorító vagy! Meg sem érdemled, hogy egy ilyen angyalka egyáltalán foglalkozzon veled! – Láttam, hogy idegességében megfeszülnek az izmai, már rontott volna neki Minának. – Mi van, egy lányt is meg akarsz ütni? Ennyire vagy férfi? Tudod, hogy szokták hívni az ilyet? Utolsó féregnek! – Barátnőm egyre jobban belelovalta magát, már párja fogta le a karjainál fogva, hogy nehogy nekimenjen, mert abból úgy is ő jönne ki vesztesen. Kinézem ebből az állatból, hogy őt is megütné. 

- Nem mondom el még egyszer te ribanc! Dugd ide a képed! – Ordibált továbbra is Shuhei, már éppen álltam volna felfele, hogy majd én megbeszélem vele, ám a füles megelőzött. 

- Takarodj a házamból, és még egyszer ne merd ribancnak hívni, mert megtudod milyen érzés az, ha összevernek téged is. 

- Te fogd be a pofád, nem hozzád beszéltem. 

- Nem nyúlhatsz többet hozzá, megértetted? Nem akar veled lenni, utál veled lenni! Csak hagyd végre békén. 

- Kije vagy te neki? Majd ő megmondja, ha nem akar többet látni. Jelenleg még az én tulajdonom. 

Végre valahára erőt éreztem magamban, hogy megszólaljak és kiálljak most már magamért, amit már rég meg kellett volna tennem. Igaz, nem volt eddig bátorságom, de vannak mellettem barátok és Chanyeol, aki leírhatatlan, mit jelent a számomra. 

- Fejezd be, Shuhei. – Mindenki rám kapta a tekintetét, még az említett is nagy szemekkel pislogott rám. – Igazuk van a többieknek. Menj el innen, nem akarok többet veled találkozni. El szeretnék válni, de ezt már mondtam neked a telefonba. Nem akarok soha többet veled lenni. Elképzelni sem tudod, mennyire dühös vagyok rád, mennyire félek tőled és mennyire utállak. Majd átviszem neked a válási papírokat. 

- Nem hagyhatsz el, érted? Mihez kezdenél nélkülem? Azt hiszed ezek majd veled lesznek? – Minden egyes szava csepegett a gúnytól. – Azt hiszed ezeknek te fontos vagy? Az egyetlen, aki értékel téged, az én vagyok! 

- Tévedsz, te állat! – Mina egy óvatlan pillanatban ugrott rá Shuheire, majd püfölni kezdte. – Tűnj innen el! Igenis fontos nekünk és szeretjük! – Chanyeol és Kyungsoo ketten próbálták leszedni a lányt Shuheiről, de olyan erősen kapaszkodott a hajába és a zakójába, hogy szinte lehetetlen volt. Felpattantam én is a kanapéról, hogy segítsek nekik, de még a lábát is rákulcsolta a férjem derekára.

- Mina, engedd el! – Kicsit hangosabban szóltam rá, de semmi haszna nem volt.

- Fogd be a szád, nem mondhatsz több hülyeséget neki! - A lány még mindig nem volt hajlandó leszállni róla, de ami meglepett, hogy Shuhei meg se moccant, nem próbált erőszakoskodni vele. Talán még annyi van benne, hogy nőket nem bántunk. Mina kezdett fáradni, így Kyungsoo és Chanyeol sikeresen leszedték róla. Megfogtam a karját, magamhoz vontam, hogy ne tudjon ismét nekirontani, ami nagyon felelőtlen húzás volt tőle.

- Ne hidd, hogy most láttál utoljára. Tudni fogom mikor vagy egyedül. – Becsapta maga mögött az ajtót és elment. Hála az égnek. Kiengedtem az eddig bent tartott levegőt, muszáj voltam leülni. 

Chanyeol felmelegítette nekem a teát is, a bögrét remegő ujjakkal emeltem a számhoz.

- Nem fog semmit csinálni veled. Vigyázunk rád, remélem tudod. – Húzott magához a füles, nyugtatóan simogatva a hátam. 

- Félek tőle. Nagyon félek. Elmebeteg ez az ember. Te meg Mina, még egyszer ne csinálj ilyet. Hát látod mekkora egy állat. – Kyungsoo egyetértően bólogatott.

- Ha jól gondolom nem ezért hívtatok ide minket. – Mina lehuppant mellém a kanapéra ismét, kezébe véve a saját bögréjét, amit immáron neki is és Soonak is újramelegített a barátom.

- Tényleg nem. Figyelj Mina… Mint láttad, tudja Shuhei, hogy Chanyeolnál vagyok. Nem akarok visszamenni, hazamenni, de arra gondoltunk Channal, hogy ameddig nem tudunk külön költözni valahova, megoldható lenne-e, hogy hozzád pakoljak be? 

- Baek, természetesen.Tudod, hogy bármikor szívesen segítek neked. A barátom vagy, a legjobb barátom, ott segítek neked, ahol tudok. 

- Köszönöm szépen. – Hálásan pislogtam rá, nem tudom elégszer megköszönni neki, hogy ennyi sokat segít nekem, Chanyeollal együtt. 

Úgy érzem, az életem egy szakasza most lezárult. Az elmúlt néhány hetet hasonlíthatnám egy hullámvasúthoz, hol fent, hol lent, vagy akár egy dominóhoz. Bármikor, amikor Chanyeol összekapart a földről, újból felépített, Shuhei másodpercek alatt képes volt összerombolni. Szeretném ezt végleg lezárni, a hátam mögött hagyni, hiszen ez az egész csak mérgezte az életem. 

Miután elfogyasztottuk a teáink, Chanyeol elküldött fürdeni, még hajat is mostam, majd bedugott az ágyba, betakargatott, és nyomott egy csókot a homlokomra. Épp állt volna fel, de rákulcsoltam a tenyerem a csuklójára, nem szerettem volna, ha itt hagy.

- Várj egy kicsit, mindjárt visszajövök. Viszek Minának és Kyungsoonak paplant és párnát, meg széthúzom nekik a kanapét. Tényleg pár pillanat és visszajövök hozzád, kicsim. – A szívem majdnem beleszakadt a megszólításba, annyira jólesett a lelkemnek. 

- Siess vissza. – Magamra vontam a plédet, összegömbölyödtem, és úgy vártam vissza az óriást. Pilláim azonban pillanatokon belül ólom nehézségűvé váltak, alig bírtam nyitva tartani a szemem, kicsit el is szundítottam, ám amint megéreztem besüppedni az ágyat magam alatt, automatikusan bújtam Chan karjaiba, aki természetesen készségesen ölelt, a lehető legközelebb vonva magához. 

- Hidd el, most már tényleg minden rendben lesz, garantálom neked. A hétvégén szépen átpakolunk Minához, úgy sem tudja, hogy ő merre lakik. Ha szeretnéd, akár a városból is elköltözhetünk. Busan nagyon jól hangzik, mit szólsz hozzá? – Puha ujjai arcom simogatták, majd finoman vezette őket nyirkos hajam közé. 

- E-elköltözni Szöulból? Szerinted ez lenne a legjobb megoldás? D-de a barátaid, Mina, nem lenne szívem itt hagyni őket. De Busan tényleg csodásan hangzik. Még meggondolom, jó? 

- Ez lenne a legjobb megoldás, de kitalálhatunk mást is. Ha zaklatni fog, rendőrségre is mehetünk. Nekem az a legfontosabb, hogy te biztonságban legyél, és végre normális életet élhess. Ha pedig ez az állat nem engedi, az ellen tenni fogok majd. Most már itt vagyok, és megvédelek. 

Megszólalni sem tudtam, csak belefúrtam a fejem a pólójába, beszippantottam az illatát, féltem, ha reggel felkelek, ismét Shuhei ágyában találom magam, és eltűnik a biztonság körülöttem, aztán megint egyedül maradok. Még belegondolni is borzalmas, éppen ezért féltem elaludni. 

Tulajdonképpen az a pár perc szunyókálás olyan frissítőleg hatott az agyamra, hogy ha azt terveztem volna, hogy nem alszom éjszaka, talán bírtam is volna. Nem akartam aludni, végre meg akartam figyelni Chan kedves arcának minden milliméterét, sőt, egy pillanatot sem szerettem volna elszalasztani az éjszakából, akármilyen fontos momentumról lemaradhatok. 

Chanyeol vállára hajtottam a fejem, karom nyaka köré fontam, lábammal befurakodtam az ő lábai közé. Egyetlen szó jutott eszembe erről a képről. Tökéletes. Erős keze vékony derekam ölelte, arcát pedig hajamba bujtatta. 

- Úgy tűnik már nem vagy olyan álmos. – Karcos hangja simogatta a dobhártyám, gerincemen ezernyi apró szikra futott végig. 

- Aggódom. Igazából értetek is, magamért is, azért is, hogy nehogy csak az agyam játsszon velem, és valójában alszom, ébredésnél pedig a csodálatos kép eltűnik, egyedül hagyva engem, magányosan. 

- Megígérem neked, hogy ha felkelsz reggel, ugyanúgy itt leszek melletted, sőt, hamarosan minden reggel mellettem fogsz felkelni, lefeküdni, és ha nem is tökéletes, de remek kis életünk lesz. Shuhei sem fog zaklatni. 

- Bízom benned, tudom, hogy te nem engednéd, hogy bántson. 

 

- Tényleg nem. – Hatalmas ásítás bukott ki belőle, végül úgy, ahogy volt, elaludt. Éreztem egyenletes légzését, mellkasa emelkedését, ami engem is megnyugtatott. 

Igaz, az éjszaka folyamán én nem sokat aludtam, leginkább csak forgolódtam, a reggel mégis hihetetlen gyorsasággal érkezett el. Chan szabadnapot vett ki, betegségre hivatkozván, így volt elég időnk a dolgaim első felét átpakolni Minához. Leginkább a ruháim vittük át, de abból is rengeteg volt, szóval tettünk pár kört. Szerencsére Kyungsoonak volt kocsija, ezért szerencsére nem kellett taxiért fizetnünk. Közösen megegyeztünk azonban, hogy a mai éjszakát még a colosnál töltöm. Igazából, nagyon szeretek nála lenni, különben is, megígértem neki a tonkatsut vacsorára.Továbbá, Mina meg Kyungsoo is el tud tölteni még egy kellemes estét anélkül, hogy zavarnám őket. 

You who came from the heaven (Baekyeol) - második fejezet

A napjaim meglehetősen unalmasan telnek, tekintve, hogy Chanyeol sokat dolgozik, én pedig leginkább itthon vagyok, takarítok, vagy főzök. De a mai este egy kicsit különlegesebb, ma átjönnek a legjobb barátai, akiket én is szeretnék végre élőben is megismerni. Sokat hallottam már Chanyeoltól róluk, de már szeretnék velük beszélgetni is. Most, hogy már lassan öt napja itt vagyok a Földön vele, egészen kezdek beilleszkedni is. Természetesen ismerem a barátainak az angyalait is, sőt, mondhatni barátok is vagyunk.

Mire Chanyeol hazaért ismét összepakoltam a lakást és boldogan konstantáltam, hogy egyre kevesebb üres alkoholos üveget találtam a szobájában, bár még mindig elég sok azért.

- Hányra jönnek a barátaid?

- 8-ra. Jongdae sokáig dolgozik.

- Rendben. Addig van időm még valami kaját összedobni. Mit szeretnétek enni?

- Bármi jó, mindent megeszünk. De legyenek olyan kis miniszendvicsek, ha már megkérdezted – vigyorogva huppant le mellém a kanapéra.

- Holnap nem mutatnád körbe a várost? Holnapután úgyis szombat van, nem kell menned dolgozni. – Bizakodva vigyorogtam rá, ő viszont nem lelkesedett annyira az ötletért.

- Holnap nem jó. Bulizni megyünk a fiúkkal.

- Én nem mehetek?

- Jobb, ha nem. Nem neked valóak az ilyen helyek, higgy nekem.

- De én szeretnék. – Elszontyolodva hajtottam le a fejem, nem akartam itthon maradni egyedül. Nem igazán vonzott a dolog, ki tudja mi történhet itt.

- Nem, jobb, ha nem jössz.

- Ahogy gondolod. Csinálok nektek kaját. – Kedvetlenül álltam fel mellőle, majd mentem ki a konyhába, hogy miniszendvicseket gyártsak. Szendvicskészítés közben sok dolog jutott eszembe, főként Chanyeollal kapcsolatban. Tudom, hogy mire készül, nem ez lesz az első egyéjszakás kalandja, voltak esetek, mikor már a neme is mindegy volt, csak legyen valaki. Ezeken próbálok változtatni. Nem szeretném, ha valami nemi betegséget is összeszedne, elegek a lelki bajai.

Teljesen belemerültem a kajakészítésbe, a kelleténél többet is csináltam. Mikor végeztem, ismét a nappaliba menekültem, ahol Chanyeol éppen meccset nézett, így beültem mellé én is, bár sosem értettem ennek a játéknak mi a lényege. Próbáltam rájönni a mondanivalójára, de mikor már a tizedik perc után sem sikerült, megelégelve a helyzetet befoglaltam a fürdőszobát, mert azért koszosan csak nem várhatom a barátait. Már a Mennyben is szerettem zuhanyozni, de ami itt a Földön van, még sokkalta jobb! Még a hajam is megmostam, hogy minden egyes porcikám teljesen tiszta legyen. A fürdőszobai tükörben nézegetve magam rájöttem, hogy nem tesz jót nekem a Földi lét, már kb két kg fel is jött rám. Sajnos gyorsan hízom, de minden rosszban van valami jó, könnyen fogyom le, ami felszökik.

Mire teljesen készen lettem már az óra 7:42 percet mutatott, ezért jobbnak láttam lemenni, mert Chanyeol barátai bármelyik pillanatban megérkezhettek. Izgultam, olyan voltam, mint egy szerelmes kis tinilány, akit a kiszemeltje éppen randira hívott. Azért mégis csak az én colosom barátaival találkozok, szeretném, ha kedvelnének. És most, hogy itt vagyok, még az angyaloknak is tudok róluk mesélni majd. Biztos örömmel fogadnának híreket róluk, hiszen nekik még nem jött el a megfelelő idő, hogy lejöjjenek hozzájuk. Nem mintha nekem annyira megfelelő időben történt volna a kis balesetem, de ha már itt vagyok, akkor nincs mit tenni. Valószínűleg nem fognak rögtön utánam küldeni angyalokat, hiszen a Teremtő tudta, hogy készülök ide, tudja, hogy Chanyeolnak most szüksége van rám.

Van egy olyan mende-monda, hogy minden angyal szerelmes lesz egyszer, a saját emberébe ráadásul, ezzel átélve fájdalmakat is, ami azért szükséges, hogy megtapasztaljunk rossz dolgokat, ne csak az élet szép oldalát lássuk, de én nem hiszek ebben, hisz én még sosem szerettem bele senkibe sem. Igazából nem is tudom milyen az, ha valaki szerelmes. Talán egyszer majd kifaggatom az óriást róla, mikor majd jobb kedvében lesz, és szívesen mesélne nekem a dologról, de van egy olyan kósza érzésem, hogy ez nem most lesz. Az utolsó szerelme tényleg mély nyomot hagyott benne, és örülök neki, hogy mostanában kicsit elfelejtett rajta keseregni, talán vidámabbnak tűnik azóta, mióta nála vagyok. Igazából nem kellene meglepődnöm ezen, hiszen ezért vagyok, hogy segítsek neki, de mégis, az én lelkem is boldogsággal van tele, egyszerűen csak jó érzés látni, hogy boldogabb. 

Gondolatmenetem a csengő szakította félbe, a szívem hevesen vert, megjöttek a barátai. Az ajtóhoz sétált, én pedig settenkedtem a háta mögött, félénken kapaszkodtam a pólójába, de a kíváncsiságom felülkerekedett és az oldalánál leselkedtem.

Először egy kb velem egyforma magasságú fiú lépett be, akinek a szája fültől fülig ért, úgy vigyorgott. Ő biztosan Jongdae lesz. Őt követte egy magas srác, de Chanyeoltól azért alacsonyabb, barna bőrű, kicsit visszahúzódó, akit össze sem keverhetnék senki mással, csakis Jongin lehet. Utolsónak egy szerelmespár érkezett, baba arcú szőke fiú, akit a párja a derekánál fogva vont közelebb magához. A magasabbik Sehun, a kicsi mellette meg Luhan.

Épp, hogy beléptek, ijedten ugrottam vissza a colos háta mögé, mire mindenki kacagni kezdett rajtam, Chanyeollal az élen.

- Jaj de édes! Nem mondtad, hogy ilyen kis bájos.

- Jongin, kuss – szólt rá az emberem, én pedig kicsit megcsíptem az oldalát.

- Hogy beszélsz a barátoddal? – Durcásan vontam össze a szemöldököm, mire Jongin hangos nevetésbe kezdett.

- Szimpatikus. Honnan jöttél? – Jongin elkapta a karom, úgy ültetett le a kanapéra maga mellé.

- Nem mondta Chanyeol? – Jongdae vigyorgott, ő tudott róla, a többiek pedig csak rázták a fejüket.

- Megdugott már? – Hirtelen kaptam a pár felé a fejem, Sehun unottan csavargatta Luhan haját, mire a Bambi dorgálni kezdte az illetlen kérdésért.

- Istenem Baek, sajnálom, hogy ezt a két idiótát idehoztam hozzád.

- Kedves Sehun, a válasz nem. Mi ilyesmit nem csinálunk az én otthonomban.

- Honnan tudod a nevem? Be se mutatkoztam neked. Máskülönben honnan jöttél, ahol az emberek nem szexelnek?

- Chanyeol őrangyala vagyok, az angyalok pedig nem csinálnak ilyeneket.

A teljes megdöbbenés jele mutatkozott mindenki arcán, kivéve Jongdae vigyorgott még mindig, mint a vadalma. A leginkább talán Luhan tűnt zavartnak, Jongin hamar észbe kapott.

- Tudtam! Egyik ember sem ennyire gyönyörű. És milyen ott fent?

- Ilyen hamar elfogadod? – Chanyeolon a kiakadás jelei mutatkoztak, én pedig még mindig nem épültem fel a paradicsom színemből Jongin szavai hallatán.

- Lehet meglepő számodra, de én hiszek angyalokba, tündérekbe, manókba, mindenbe.

- Igen, tényleg meglepő. Nem gondoltam volna rólad.

- Én nem hiszem el. – Sehun remegő hangon állt fel Luhan mellől. – Bizonyítsd be.

- Megmutassam neked is a szárnyaim? – Jongin szemei ismét felcsillantak, Luhan pedig párja helyett is aprót bólintott, én nagyot sóhajtva ismét megmutattam hatalmas büszkeségem. Chanyeol büszkén húzta ki magát mellettem, mire a többiek leesett állal bámultak a hófehér csodát. A bronzbőrű finoman érintette, ám nem voltam felkészülve, ijedtemben óvón magam köré vontam őket. Hallottam, ahogy hátrébb hőkölnek. Óvatoskodva húztam vissza ékességeimet, nehogy véletlen megüssem valamelyiküket.

- Sajnálom Baekhyun, nem akartalak megijeszteni – hajtotta le a fejét a feketeség előttem.

- N-nem vagyok még ehhez hozzászokva. – Zavartan túrtam bele a hajamba, elnézést kérve surrantam át a konyhába, hogy igyak egy kis vizet.

Szerettem volna visszamenni, de elég kényelmetlenül érzem ott magam jelen pillanatban. Végül Chanyeol jött utánam, nyugtatóan simított végig a hátamon.

- Túl hirtelen voltak négyen, igaz? – Aprót bólintottam, de nem akartam megbántani.

- De hozzászokok majd. Csak… Néha zavarba ejtő kérdéséket tesznek fel, és nem vagyok túlzottan hozzászokva.

- Gyere, menjünk vissza. Majd hanyagoljuk a rólad való kérdezősködést, és megmaradunk annál, hogy mi van velük.

- Jó, az tökéletes lesz.

A kisebb kiborulásom után végtére is egy egészen kellemes estét tudhatok magam mögött, Jongin különösen érdekes, Sehun még kicsit bizalmatlan és néha hűvös, pedig mikor Chanyeollal van, akkor teljesen máshogy viselkedik. Nyilván ők barátok, de én az angyala vagyok, én sem akarnék neki sosem ártani, ezt tudhatná. Kicsit durcásan pakolgattam a konyhában és a nappaliban, mert nem akartam ezeket másnap reggelre hagyni, viszont az egyetlen, akit nem tudtam eddig megfejteni, az Luhan. Ő teljes mértékben semlegesen viselkedett velem, mintha nem is igazán érdekelném, pedig elvileg azért jöttek, hogy engem megismerjenek. Jongdae pedig pont ugyanolyan, mint amilyen Kibum is, vicces, lökött, de hatalmas szíve van. Nem hiába ő az őrangyala. Biztos örülni fog majd neki, hogy van mit mesélnem az emberéről, habár egész nap őt figyeli, már kezdek megijedni, hogy talán mániákus is.

A szívem majd megszűnt dobogni, mikor Chanyeol hátulról átölelt és felkapott, kapálózni kezdtem.

- Ne ijesztgess!

- Hagyd már a takarítást, gyere filmezzünk egyet, csinálunk popcornt hozzá. Majd holnap együtt megcsináljuk. – Beleegyezően bólintottam, végül egy nagy tál popcornnal bekucorodtunk a kanapéra, Chanyeol pedig elindított egy filmet, ami elvileg nagyon szuper.