Dominó (Baekyeol) - tizenegyedik fejezet

Reggel ölelő karok között ébredtem, ám sajnos nem magamtól, hanem az ajtón beszűrődő hangokra. Chanyeol finoman betapasztotta egyik kezével a szám, még jobban magunkra húzta a plédet, óvatosan simogatva a hátam. Shuhei kopogtatott megállás nélkül. 

- Engedj be, Baekhyun. Beszéljük meg, kérlek! Soha többet nem csinálok ilyet! – Meg sem szólaltam, levegőt is alig mertem venni. – Kérlek bébi. Csak annyira felidegesített, amit láttam! Hadd nézzelek meg. – A könnyeim utat törtek maguknak, elvettem a szám elől a colos kezeit, nem szerettem volna megfulladni. Pár perc múlva abbamaradt a kopogtatás, ezért úgy gondoltam, hogy elment.

- Le kellene fertőtleníteni. Istenem, hogy volt mersze hozzád érni? Annyival apróbb vagy, mint ő, hogyan tudnád megvédeni magad? Olyan dühös vagyok még mindig! – Hirtelen ült fel és beletúrt a hajába. 

- Mindegy, már megtörtént. Túléltem ezt is valahogy, mint ahogy az eddigieket is.

- Mióta tart? Mióta ver téged?

- Úgy másfél éve. Nem tudom.

- Soha többet nem hagylak itt ennél a vadbaromnál. Összeszedjük a cuccod, gyere. Gyorsan! 

Az utasításait követve előszedtem a bőröndjeim meg az utazótáskáim, majd amilyen gyorsan csak tudtunk minden cuccomat összepakoltunk. Mivel elég sok holmim van, taxit hívtunk, amibe lehet pakolni is, majd végleg magam mögött hagytam Shuheit, a lakásával együtt. Természetesen, mivel féltem, hogy meglátnak, a meleg ellenére nagy méretű, kapucnis pulcsiban voltam, az arcomat próbáltam a lehető leginkább eltakarni. 

- Chanyeol. Nem lesz jó ötlet, ha nálad maradok. Tudja hol laksz, a beosztottja voltál. Figyelj, felhívom Minát. Talán maradhatok nála? Esetleg, ha nem zavar téged, ma este itt alhatna. 

- Igazad van. Rendben, hívjuk fel Minát. De mindenképpen áruld el, hol lakik. Majd keresek egy másik lakást, amit nem ismer Shuhei sem, ahova össze tudunk költözni. Csak ahhoz spórolnom kell egy kis pénzt majd. 

- Természetesen ketten fizetjük majd. Remélem megkapom a munkák közül valamelyiket. 

- Biztosan megkapod, Baek. Ne aggódj. 

- Remélem. Sajnálom, hogy ennyi problémát okozok neked. 

- Egyáltalán nem okozol sok problémát. 

Megérkezve hozzá rögtön felhívtam Minát, hogy ha tud, akkor este ugorjon már át Chanyeolhoz, mire ő boldogan mondott igent. Már amúgy is szerettem volna vele találkozni, mert nagyon régen nem láttam, kíváncsi vagyok, hogyan állnak most Kyungsooval. Ám mivel ma találkoznak, ezt akár Kyungsootól magától is megkérdezhetem, ugyanis ő is jön majd vele. Bár, az nem tudom mennyire lenne jó ötlet, pont elég, hogy Chanyeol meg Mina ilyennek lát, de már hamarabb megbeszélték ketten, hogy találkoznak és együtt töltik az egész estét, minthogy én felhívtam, hogy találkozzon velem.

Shuhei egész nap hívogatott, és sms-ekkel bombázott, még a kakaotalkra is írt, nem hagyott egy percig sem nyugton. Kikapcsolni csak azért nem akartam, mert ha Mina véletlen hív, akkor el tudjon érni. De amint rendbe jön az arcom, első dolgom lesz lecserélni a telefonszámom. Nem akarom Chanyeolt ugráltatni ezzel, pont elég baja van gondolom nélkülem is.

 

A nap végére már megelégeltem Shuhei hívogatásait, ezért dühösen vettem fel a telefont. 

- Hagyjál már végre békén! Nem vagyok rád kíváncsi. – Remegett a hangom, féltem, hogy mi lesz, ha idejön Chanyeolhoz. 

- Miért nem vetted fel egész nap? Tudod nagyon jól, hogy hozzám tartozol! Az én tulajdonom vagy, fogd már fel!

- Nem tartozok hozzád! Nem vagyok a tulajdonod Shuhei, értsd meg. Eddig elhittem neked mindent, amit hozzám vágtál, hogy semmire nem vagyok jó, és senki nem tudna szeretni. De elegem van ebből, belefáradtam, nem szeretném, hogy ha ezek után is kapcsolatban állnánk egymással. El szeretnék válni tőled, külön költözni. A cuccaim ma már elhoztam, nem kell fáradnod azzal, hogy találkozzunk még. 

- Hogy mit csináltál?! Ezt nem telefonon fogjuk megbeszélni. Merre vagy? 

- Ne gondold, hogy majd megmondom merre vagyok. Félek tőled, rettegek, nem vagyok boldog melletted. Nem szeretnék többet veled bármi nemű kapcsolatban állni. 

- Azt kérdeztem merre vagy, ribanc?! 

- Ne nevezz ribancnak, és mint mondtam, nem mondom meg. Ne hívogass többet. Le fogom cserélni a számom is, hogy még véletlen se tudj megkeresni.

Rányomtam a telefont, és akkor jutott eszembe, hogy le is tudom tiltani a számát. Gyorsan megkerestem a funkciót rajta, és tiltólistára tettem a számom. Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem miután végre abbamaradt a folyamatos csörgés. 

- Baek, kicsi, beszélhetnénk? – Bólintottam, majd leültetett a kanapéra. Tudtam miről szeretne beszélni, ezért a felesleges köröket elkerülve magamtól kezdtem neki mesélni. Elmondtam neki is töviről hegyire, amit anno Minának is, ő pedig figyelmesen hallgatott. – Milyen putris helyen voltál te?

Zavartam ficegtem mellette, nem akartam neki erről beszélni. Egyáltalán nem szerettem volna, mert a múltam már a múltam, igaz, nagyban hozzátett a jellememhez, de talán ez miatt örökre elveszíthetem Chanyeolt, és akkor végképp egyedül maradok. 

- Félek elmondani. 

- Baek, nem tudsz nekem olyat mondani, ami miatt gyűlölnélek, vagy elhagynálak. Kivéve, ha gyilkos vagy. De akkor már rég nem itt lennél, hanem börtönben, szóval ki vele. Hidd el, hogy te is megkönnyebbülsz majd utána. 

- Most ezt mondod, de ha elárulom, lehet, hogy tényleg nem fogsz velem többet szóba állni. 

- Kérlek kicsi, itt vagyok veled. Mondd el nekem. 

- Hát jó, legyen. – Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem az életem mesélésébe, bízva abban, hogy nem áll fel a közepén, és nem küld el innen. – Tudod, volt egy bátyám, de tizenöt évesen találkoztam vele utoljára. Az apámat sosem ismertem, még a születésem előtt ott hagyta anyámat egy másik nőért. Tizennégy voltam, mikor anyám meghalt, így a bátyámmal együtt az utcára kerültem. Még egy évig együtt voltunk utána, próbáltuk túlélni, de aztán felszívódott  valahova, nem tudom hova. Haragudtam rá nagyon sokáig, hogy miért nem vitt magával, akkor nem kellett volna prostinak állnom. Két évig csináltam folyamatosan, aztán ismerkedtem meg Shuheijel. Ő is az egyik kuncsaftom volt, aztán ahogy egyre többet beszélgettünk, beleszerettem. Végül, egy nap fogta magát, és hazavitt. Két és fél évig normális volt, boldogok voltunk. Imádtunk utazgatni, és Amerikában hirtelen döntés volt, hogy összeházasodjunk. Ez volt két és fél éve. De aztán nem tudom mi történt. Bekattant neki valami, elkezdett gyanúsítgatni, hogy én megcsalom. De esküszöm, én sosem csaltam meg! Nem lennék rá képes. Mikor először megütött teljesen le voltam döbbenve, fogalmam sem volt, hogy mit kellene csináljak. Azóta is csak reménykedtem, hogy egyszer hátha megváltozik, de semmi jelét nem látom ennek. 

Kifújtam a levegőt magamból. Láttam Chanyeolon a megdöbbenést, de ezen kívül mást nem tudtam kiolvasni a szeméből. Mikor még percek múltán sem mondott semmit, idegesen túrtam bele a hajamba. 

- Mondj már valamit, kérlek. Kezdem kellemetlenül érezni magam.

 

- Tizenöt évesen vesztetted el a szüzességed, egy idegen pasival? – Bólintottam. – Prostituált voltál? – Ismét csak bólintottam, nem tudtam mit mást csinálni. – Figyelj Baek. Ami volt, elmúlt. Én elhiszem neked, hogy sosem csaltad meg, nem tűnsz olyannak. Csak azt sajnálom, hogy az első alkalmad volt személytelen, és valószínűleg a pasi nem értékelt téged eléggé. 

- N-nem zavar? 

- Nem mondom, hogy nem zavar, mert nem akarok neked hazudni, de tudom, hogy már abbahagytad, és biztos vagyok benne, hogy nem csinálnád még egyszer. Különben is, gondolom nem azért csináltad, mert úgy tartotta kedved. 

- Persze, hogy nem! Sosem csináltam volna magamtól. Nem lett volna ingerem hozzá. 

- Élvezed te még a szexet? – Meglepett a kérdésével, kicsit talán bele is pirultam. 

- Most, hogy nem három-négy partnerem van egy nap, és Shuheijel is voltak kihagyásaink, élvezem. De eleinte egyáltalán nem. Túlságosan hozzászoktam. 

- Huh, megnyugodtam. Nem lenne jó, ha a szeretkezéseink alkalmával nem élveznéd. – Még a nyálam is félrenyeltem, köhécselni kezdtem, mire ő finoman ütögetni kezdte a hátam. – Most mi az? Úgy gondolom te is kedvelsz engem, én pedig odáig vagyok érted, Baek, azért ez elég feltűnő. Ha összejövünk, valamikor azért szeretnék testileg is közel kerülni hozzád, nem csak lelkileg.

- Igen, tényleg feltűnt nekem is, hogy nem éppen barátként közeledsz felém. Csak nem számítottam rá, hogy ilyen nyíltan kimondod. 

- Bocsi – vigyorgott rám. – Ami a szívemen az a számon. 

- Igazad volt, tényleg könnyebb most már a lelkemnek. Köszönöm, hogy meghallgattál és, hogy nem löksz el magadtól. 

- Ne is beszéljünk róla többet. Most már minden rendben lesz, ígérem neked. 

- Jó. Hiszek neked. – Hirtelen kordult meg a gyomrom, mire Chanyeol nevetni kezdett. 

- Úgy hallom, éhes vagy. Gyere, nézzünk valami kaját. 

Mivel nem volt otthon semmi, nekiálltunk közösen főzni. Ha már úgy is megígértem neki, hogy megtanítok neki néhány dolgot, így miért ne kezdhetnénk akár most? Végül bibimbapot csináltunk, amit nem olyan nehéz elkészíteni, és még finom is. Mondjuk, nekem ami kaja, az jöhet, nem vagyok válogatós, mindent szívesen megeszek. Leültünk az asztalhoz, majd szó nélkül falatozni kezdtünk. 

- Holnap mire hazaérsz munkából csinálok neked valami finomat. Mit szeretnél? 

- Nagyon jól esne a tonkatsu. Fogalmad sincs róla mennyire imádom, és milyen régen ettem már. 

- Jól van, akkor tonkatsut fogsz kapni – vigyorogtam. Gondolom úgy sem tudnék még holnap rögtön Minához költözni, ezért bátran ajánlottam fel neki, hogy válasszon valamit, amit szeretne. Mivel Shuhei egyik kedvenc étele a tonkatsu volt, már profi vagyok az elkészítésében. 

Épp, hogy végeztünk a kajálással és én a mosogatással a telefonom csörgésére lettem figyelmes. Hamar vettem fel, majd boldogan konstantáltam, hogy Mina volt az, és nem sokára megérkeznek Chanyeolhoz. Eleve nem voltak messze Chanyeol lakásától, így még egy tizenöt perc sem telt bele, már csengettek is Chan ajtaján. Beengedte őket, én pedig idegesen tördeltem a kezem a kanapén ülve. Mina rögtön a nyakamba ugrott, még érkezése sem volt szemrevételeznie, mire én felszisszentem egy kicsit a hirtelen ért ütődés okozta fájdalomtól. Elhúzódott tőlem, és újfent megdöbbent, hogy megint hogyan nézek ki. Már éppen szólásra nyitotta volna a száját, mikor Kyungsoo beelőzte.

- Baekhyun, te meg hogy nézel ki? – Elképedve lépett elém, mire én nagyot sóhajtottam. 

- Majd később megbeszéljük ezt. – Nyitva hagytam előtte a témát, nem ezért hívtam át őket. 

Nem tudtam elszakadni döbbent pillantásától, alapjáraton nagy szemei most még nagyobbra nyitódtak. Chanyeol végül hellyel kínálta őket, hozott teát is nekik, majd ő is leült hozzánk, így már négyen alkottunk egy kört. Lélekben felkészültem a mondandómra, már majdnem bele is kezdtem, mikor valaki őrült mód kopogtatott az ajtón, és ha ez még nem lenne elég, a csengőre is rátenyerelt. Féltem, rettegtem, mert tudtam, hogy Shuhei lesz az. 

You who came from the heaven (Baekyeol) - első fejezet

Mint mostanában olyan sokszor, ma is házibulit tartottunk nálam és az elfogyasztott alkohol mennyisége talán a megszokottnál is több volt. Nem lepődöm meg magamon, mostanában túlságosan is sokat iszok. A rossz kedv azonban hirtelen hullámokban tört rám, ezért elküldtem a tömeget, nem igazán zavartatva magam, hogy alig két-két és fél órája érkeztek és az óra még a hajnali egyet is alig ütötte. 

Amióta szakítottunk az exemmel, azóta nem vagyok önmagam, teljesen elhagytam az igazi Park Chanyeolt, egy szürke utánzat lézeng már csak az éterben. Sosem csalódtam még ekkorát senkiben, mint benne, olyan szinten alázott meg, mint még soha senki, a három évből, amit együtt töltöttünk másfél évig megcsalt, ki tudja hány emberrel. Utáltam bevallani magamnak is, de még mindig szerettem, ezt bizonyítja, hogy a közös képeinket sem égettem még el, a telefonszáma is benne volt még a telefonkönyvemben, naponta visszaolvasok a levelezéseinkből részleteket. Már megvan három hónapja, hogy szakítottunk, még sem tudtam elfelejteni. 

Annyira sem vettem a fáradságot, hogy elmenjek lezuhanyozni, egyedül a nadrágot ráncigáltam le magamról, úgy bújtam be az ágyba, hogy azért mégis csak ne ruhában kelljen reggel felkelnem. A szoba teljesen forgott velem, rám tört a hányinger, el akartam süllyedni, meg akartam szűnni, nem akartam tovább ebbe a világba tartozni. 

Arra sem emlékeztem mikor nyomott el az álom, a következő pillanatban már csak annyit érzékeltem, hogy az éjszaka közepén egy hatalmas csattanásra ébredtem és kíváncsiságomból adódóan felkerestem a zaj forrását. Az erkélyről érkezett és nagyon megijedtem, amikor megláttam egy idegen, meztelen férfit vacogni az ajtó mögül. Magam sem tudom milyen indíttatásból, de beengedtem. 

- Köszönöm, hogy beengedtél. Baekhyun vagyok.

- Chanyeol. Hogy kerülsz egy tizedik emelet erkélyére meztelenül?

- Leestem.

- Honnan? A tizedik a legmagasabb emelet itt.

- Hát onnan fentről! – Az ajtóban állva az ég felé mutogatott, én pedig teljesen őrültnek gondoltam és már megbántam, hogy beengedtem.

- Ne szórakozz velem! Komolyan kérdeztem. 

- Komolyan onnan fentről jöttem. Te sem hiszel az angyalokban, igaz? – Szomorúan lehajtotta a fejét. Angyal? 

- Biztos csak álmodom, vagy három napja részeg vagyok. Angyal vagy? 

- Véletlen lepottyantam ide. Vagyis, a véletlennek van neve is, mégpedig Kibum, a legjobb barátom. Meglökött és leestem ide hozzád. Egyébként meg, a napokban már úgy is terveztem egy látogatást hozzád, nehogy azt hidd, hogy nem tudom, milyen életet élsz mostanában. Iszogatunk és kartonszámra szívjuk a cigit?!  - Morcosan a csípőjére tette a kezét, felfújta hozzá az arcát is. Aranyos volt. Kedvem támadt mosolyogni rajta, de féltem, hogy tarkón csapna érte, ezért próbáltam minél komolyabbnak tűnni. 

- Mi az, hogy terveztél egy látogatást már ide? Elég ijesztő, hogy te ismersz engem. Nem kérsz valami ruhát egyébként? Annyira frusztrál, hogy csupaszon állsz előttem. Miért vagy te meztelen? 

- Épp zuhanyzásból jöttem, mikor lelökött véletlen Kibum. Terveztem, mert én vagyok az őrangyalod. Icipici korod óta veled vagyok és figyellek, úgyhogy mindent tudok rólad. Olyan büszke voltam rád, mikor lediplomáztál. – Meghatódva pislogott rám, én pedig kezdtem roppant kellemetlenül érezni magam. Még mindig hihetetlen számomra, hogy egy igazi angyallal beszélgetek éppen. – Azt is tudom, hogy a legutóbbi párkapcsolatod tett ennyire tönkre, de Chanyeol, nem éri meg sanyargatni magad. Egyébként igen, a ruha jól esne. 

- Gyere, megkapod valamelyik pólómat, amilyen törpe vagy, úgyis eltakarja, amit el kellene. – Zavartan vakartam a tarkóm és bementünk a szobámba, ahol kerestem neki valami pólót. Igyekeztem nem a legújabbakból adni neki, amikben általában dolgozni szoktam járni, hanem egy kicsit régebbit próbáltam felkutatni. 

- Nagyon rendetlen a lakásod. Holnap, amíg te dolgozni vagy, addig majd összepakolok. – Diadalittasan adtam neki oda az égszín kék pólót, ami leért a combja közepéig, pont takarva a zavaró részeket.

- Nem is terveztem dolgozni menni – nyafogtam. – Írni akartam a vendégeimnek, hogy beteg lettem, nem megyek be a szalonba holnap. 

- Park Chanyeol! – Ismét csípőre vágta a kezét és szeretett volna mérgesnek tűnni, de túl ártatlan volt az arca hozzá. – Nem tehetsz ilyet! A vendégeid el fognak pártolni tőled.

- De nem akarok bemenni. Nincs kedvem. Inkább maradok itthon, iszogatok, meg a napi kis rutinom. – Közben Baekhyun bemászott az ágyba, a bal oldalára, mert a jobb az enyém, onnan kommunikált tovább velem. 

- Pont ez az, amin változtatni fogunk. Nem ihatsz egyfolytában. Szörnyen nézel ki, Chanyeol. Csont és bőr vagy, büdös vagy, árad belőled az alkohol szag, a cigarettáról ne is beszéljünk. Az még annyira nem is zavar, rászoktál, rászoktál, de ne igyál. – Láttam a szemében az aggódást, amit nem tudtam mire vélni, hiszen nem is ismer engem, és én sem őt. 

- Ki mondta, hogy velem alhatsz? Nem ismerlek téged, hazudhatsz is akár. Nem hiszek neked, angyalok nem léteznek. Ne akarj hülyének nézni. 

- Az angyalok nem hazudnak. – Megforgattam a szemem, hiszen még mindig hajtogatja ezt az angyalos hülyeséget. 

- Hány éves vagy?

- Nagyon sok. De nekem te vagy az utolsó emberem. 

- Honnan tudod?

- A Teremtőnk mindenkinek előre látja a sorsát. Nem teljesen, de azt igen, hogy mikor lesz új emberem, ki az első, ki az utolsó. Az történetet én magamnak alakítom, de nekem te vagy az utolsó. Szóval, mikor te meghalsz, veled együtt meghalok én is. 

- Van fogalmad róla mekkora súlyt raknál ezzel a vállamra? Ezzel én nem viccelnék a helyedben!

- Chanyeol, ezer éve őrzök embereket, szó szerint ezer éve. Nem viccelek vele.

- Hol a szárnyad? Ha angyal vagy, akkor hol a szárnyad? 

- Ha ennyire nem hiszel nekem, holnap majd megmutatom, bebizonyítom, hogy nem hazudok neked. De nem gondolod, hogy az emberek kicsit furcsán néznének rám, ha szárnyasan szaladgálnék mindenhova? 

- D-de, valószínűleg. Persze, hogy nem hiszek! Te elhinnéd, ha az éjszaka közepén a lakásod erkélyén meztelenül vacognék, te beengednél, én meg azt állítanám angyal vagyok? 

- Valószínűleg nem. De, nem alhatnék veled? Még nem ismerem a lakásod, és félnék kint egyedül. – Nagy szemekkel pislogott rám, mire én megforgattam a szemem. Már csak ez hiányzott. 

- Aludj. Holnap kapsz ruhákat, nem akarom, hogy meztelenül szaladgálj. Remélem nem csak valami hajléktalan vagy, mert akkor nem lesz miből visszaadnod nekem később. 

- Nem vagyok hajléktalan! Angyal vagyok, hányszor mondjam már el neked? 

- Ahányszor akarod, akkor sem fogom elhinni. Ennyire nem lehetek részeg, hogy már ilyeneket képzelgek. – Megmasszíroztam a halántékom, tényleg kezdtem begolyózni. 

- Majd holnap elhiszed nekem, amikor megmutatom a szárnyam. Megsimogathatod majd, nagyon puha és hófehér – csillogott a szeme, elmosolyodott, nekem pedig a szívem olvadásnak indult. 

- Aludjunk most már kérlek, ha már nem engeded, hogy itthon maradjak holnap. Tíz órára jön az első vendégem, még van öt órám aludni. 

- Jó éjt Chanyeol.

***

Másnap délután mire hazaértem a szalonból rá sem ismertem a lakásomra. Csillogott-villogott, jó illat volt, a ruháim kimosva, Baekhyun még vacsorát is főzött, a szemetet kidobta, teljesen összetakarított. Egészen lakás formája kezdett lenni, meg voltam lepődve, hogy így is tud kinézni. 

- Szia Baekhyun, megjöttem! 

- Szia Chanyeol!  - Előugrott a konyhából, de még a haja is lisztes volt. 

- Te mit csinálsz? Tiszta lisztes vagy. 

- Süteményt sütök! Találtam recepteket a gépeden, ezért úgy gondoltam kipróbálom. Baj?

- Nem baj, Baekhyun – mosolyogva ültem le hozzá a konyhába.  – Olyan szépen kitakarítottál. Milyen jó illat van mindenhol. Köszönöm szépen, tényleg. 

- Csak szeretnélek újra a jó irányba terelni. Hiszen ezért vagyok itt. Vagyis… Nem pontosan, de ha már itt vagyok, segítek rajtad. Rád fér. Nem iszol többet, legalább is, napi szinten nem. Szeretném, ha csökkentenéd a dohányzást is. Nem tesz jót az egészségednek. 

- Igyekszem majd. Hoztam neked ruhákat, megpróbálod? Körülbelül egy méret lehetsz Jongdae barátommal, őt rángattam el magammal vásárolni, ezért most már tud a létezésedről, és hát nagyon kíváncsi rád. Még, ha én nem is hiszek neked, valakit el kellett magammal rángatnom vásárolni. Majd valamelyik nap átjönnének ismerkedni, ha nem bánod. 

- Jó, persze. Majd szóljatok mikor, csinálok nektek szendvicseket, vagy amiket szeretnétek. 

- Jól van. Most pedig, lássam azokat a szárnyakat.

Kérésemnek eleget téve pattant fel a kanapéról, lekapta magáról a pólót, és pillanatok alatt kitárta hatalmas, hófehér szárnyait. Az állam leesett a csodálkozástól, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez tényleg létezhet, vagy megtörténhet. Megfordult, kicsit elnevette magát, gondolom vicces lehetett az arcom. 

- Most már hiszel nekem? – Válaszolni nem voltam képes, csak bugyután bólogattam. 

- Megfoghatom? 

- Persze, hogy meg. 

Óvatosan sétáltam oda hozzá, finoman érintettem meg a fehér csodákat, ám amint megérezte ujjaimat rajtuk, kicsit megremegtek alattuk. Igaza volt, annyira puha. Még mindig hihetetlen, hogy egy valódi angyal van a lakásomban, és ezek szerint, minden igaz, amit mondott nekem. Az én őrangyalom. 

Felébredve a csodálkozásomból visszahúzta a szárnyait, majd leültünk vacsorázni, utána még tévéztünk egy kicsit. Magának a nappaliba csinált fekhelyet, sosem számítottam arra, hogy hosszútávon elszállásoljak embereket, aki nem a párom, tehát vendégszobával nem rendelkezem. Mivel ő az ártatlanság megtestesítője, jobban is járunk, de főleg ő, ha külön alszik tőlem. 

Tizenegy óra tájékán éreztem magamon Baekhyun fejét, a vállamon szuszogott, ezért finoman kibújtam alóla, elfektettem az ágyán, betakargattam, nehogy megfázzon, majd kinyomva a tévét bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Hamar végeztem és még az ágyamból írtam a csoportbeszélgetésbe a barátaimnak, hogy ha szeretnék, akkor bemutatom nekik Baekhyunt. Természetesen vadállat módjára ugrottak a lehetőség után, azt viszont, hogy mi ő, ki ő, inkább Baekhyunra hagyom majd. Egyedül Jongdae tudja, hogy mi ő, ám azonban ő is hitetlenkedett, de megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek, mert nem az ő dolga, különben sem szeretném, ha bajba kerülne az angyalkám.

Magam mellé téve a telefonom azon tűnődtem, vajon mennyiben lesz más az életem, most, hogy Baekhyun is itt van? Mennyire fog megváltoztatni, vissza tud-e egyáltalán terelni a helyes irányba, vagy megbukik, mint őrangyal. Talán ezért leszek én neki az utolsó embere, mert nem tud velem semmit sem kezdeni és ugyanolyan nyomorult maradok, mint amilyen most vagyok. Ezer év alatt annyi embernek segíthetett már, nem hiszem, hogy rajtam fog majd elbukni, legalább is, szeretném azt hinni, hogy sikerülni fog neki. 

Túlságosan mélyre húztam magam, belemerültem az önsajnáltatásba, amiből ki kell lépnem, élveznem kell az életet, kihasználni a lehetőségeket, amiket kaptam, mert biztos vagyok benne, hogy minden okkal történik és semmi sem véletlen. Hiszek abban, hogy Baekhyunnak most kellett érkeznie az életembe. 

Ismét jókedvűen tértem ma haza, tudtam, hogy van aki vár rám, ennek hála rájöttem, hogy talán még akár kapcsolatfüggőségben is szenvedhetek. Igaz Baekhyun nem a párom, de mégis éreztem egy icipici boldogságot, mikor napközben rá gondoltam. Talán nincs ez rendjén, de ameddig átmenetileg gyógyír a lelkemre, addig nem érdekel. Talán ez a terápiám része. Talán ő lesz a végleges gyógyulásom eszköze. 

Dominó (Baekyeol) - tizedik fejezet

Chanyeol még aludt mikor én felkeltem, ezért szeretném meglepni valami reggelivel. Csak úgy, mintha otthon lennék, a konyhában sürögtem-forogtam, egy egyszerű tojásrántottát ütöttem neki össze, bacont sütöttem hozzá, zöld teával és friss zöldségekkel. Tálcára helyeztem magunknak az ételt, majd visszamentem a szobába. A tálcát az asztalra tettem, mert ez az álomszuszék még mindig aludt, ezért visszamásztam hozzá, keltegetni kezdtem. Finoman rázogattam a vállánál fogva, ám ez nem bizonyult hatásosnak, így más stratégiát választva, óvatosan simogatni kezdtem az arcát. Belesimulva az érintésembe ragadta meg a derekam, hogy odahúzzon magához.

- Mit meg nem adnék, ha minden reggel veled kelhetnék fel! - Csukott szemmel dörmögte a fülembe a szavakat. A szívem immár sokadjára remegett bele a mondandójába.

- Csináltam reggelit Chan.

- Tündér vagy. - Nyomott egy puszit az arcomra, majd kikelve az ágyból odahozta a kaját.

- Elmehetnék zuhanyozni majd? Utána, lenne kedved eljönni velem néhány helyre beadni az önéletrajzomat?

- Természetesen! Adok majd törölközőt. És igen, elmehetünk. Mire gondoltál amúgy, milyen munkára?

- Szívesen kipróbálnám a pincérkedést. Valami kis kávézóban. Tetszene, azt hiszem.

- Édes lennél a köténybe - vigyorogva kapta be a falatot. - Olyan finomat csináltál Baek!

- Köszönöm Chan.

- Zavarban vagy. Miért?

- Senki nem mondott még ilyet nekem. - Éreztem ahogy forrósodik az arcom.

- Sajnálom Baek. Tényleg így van. Annyira szeretnék veled több időt eltölteni. Bár gondolom nem lehetséges.

- Gondolkodom rajta, hogy ott hagyom őt, Chan. - Szinte alig hallhatóan suttogtam, nem voltam biztos a hangomban.

- Az lenne a legjobb döntésed. Sokkal jobbat érdemelsz, de komolyan. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, még gazdag sem... De kedvellek. Ezt addig fogom mondani, ameddig ott nem hagyod, ameddig el nem jössz onnan.

Nem találtam a hangom, csak odabújtam hozzá, ő pedig készségesen ölelt. Reggeli után befoglaltam a fürdőszobáját, lecsutakoltam magam és frissen, a törölközővel a derekamon jöttem ki onnan. Felszabadultabbnak éreztem magam, és ameddig Chanyeol is elment zuhanyozni, gyorsan magamra kaptam a ruháim, aztán kivittem a mosatlant is. Nekiláttam összemosogatni, ha már ekkora rumlit csináltam, majd a nappaliba leülve vártam a colosra.

- Mehetünk? - Felpattantam, ahogy megláttam kijönni a szobából.

- Mehetünk.

A városban csatangoltunk, néhány kávézóba és bisztróba beadtam az önéletrajzom, reménykedve, hogy valahonnan visszahívnak majd. És, ha már úgyis a városban voltunk, meghívtam Chanyeolt kávézni.

- Elfáradtam. Nem gondoltam, hogy ez ilyen fárasztó. - Chanyeol felkacagott, amitől a gyomrom bizseregni kezdett.

- Hát Baek, pedig ez fárasztó. De a munka még fárasztóbb.

- Nem baj. Muszáj beleszoknom. Szeretném egyedül eltartani magam, különben is, ha elköltözök, egyedül kell majd boldogulnom, nem?

- Kicsi, sosem kell egyedül lenned. Bármi van, komolyan, hozzám bármikor jöhetsz. Akár éjszaka is. Csak ígérd meg, hogy ha történik valami, megkeresel vagy engem, vagy Minát. Kérlek. Annyira aggódom érted. Néha olyan kedvetlen vagy.

- Csak fáradt. Ne aggódj. - Erőtlenül mosolyogtam rá, próbáltam hihetőnek hangzani.

- Gyere velem! Megmutatom a kedvenc helyem, ahova nagyon sokat jártunk még középiskolás koromban. - Megragadta a karom és sietősen elhagytuk a kávézót, hogy megérkezzünk a Han folyóhoz, annak is egy kicsit eldugottabb részére.

- Olyan szép itt, Chan. - Ámulva néztem körbe.

- Szerettem volna neked megmutatni. Az osztálytársaimon kívül senkivel nem jártam ide, szóval különleges vagy - vigyorgott rám teljes fogsorával.

- Annak is érzem akkor magam. Köszönöm, hogy elhoztál ide.

Késő délután indultunk vissza hozzá, hogy összepakoljam a cuccaim, majd elinduljak haza. Nem volt kedvem hazamenni, sokkal szívesebben maradtam volna vele.

- Chan... Nem szeretnél ma te nálunk aludni? Shuhei nem lesz otthon. A cégnél alszik bent.

- Szabad? - Láttam felcsillanni a szemét, arca ragyogóbb lett.

- Szabad. Nem szeretnék egyedül lenni.

- De, persze, nagyon szívesen. Akkor... Összepakolok gyorsan néhány ruhát. Várj meg.

Leültem a nappaliba megvárni Chanyeolt. Nem sokkal később meg is érkezett egy kisebb táskával a hátán. Annyira nem is laktunk messze egymástól, a hazaút is jó kedvben telt el. Megnyugodva észrevételeztem, hogy Shuhei tényleg nincs itthon, ezért kicsit nyugodtabb szívvel engedtem be a fülest. Vacsorának összeütöttem egy kis főtt rizst, párolt zöldséggel, majd befészkeltük magunkat a kanapéra tévét nézni. Igazából a műsor engem annyira nem kötött le, sokkal inkább Chanyeol arcát tanulmányoztam. Rá kellett jönnöm, minden egyes négyzetmilliméterét imádtam.

- Baekkie - integetett a szemem előtt, ismét vigyorogva. Megráztam a fejem, kétségbeesett pillantásokat küldve felé. - Azt kérdeztem, eszünk-e valami édességet?

- P-persze, hozok mindjárt. Van fagyink, csokink, chipsünk. Mit szeretnél?

- Mindent! - Vigyorogva megcsóváltam a fejem, majd egy csomó nasival tértem vissza nem sokkal később. Leraktam magunk közé, majd a chipsel kezdve falatozni kezdtünk a film közben. A végére már Chanyeol vállára dőlve néztem, majd bevonultunk a vendégszobába. Kivételesen nem a hátam mögé feküdt be, hanem elém, de az elmaradhatatlan magához való vonás ismét megtörtént, így érintkeztem meleg testével. Ujjaival a hajamba túrt, megsimogatva a fejem, finoman vezette végig fülemtől a nyakamig, onnan vissza fel az ajkaimra. Szájával közeledett az enyém felé, ám ezt az ajtó nyitódása szakította félbe. Engem levert a víz, a szemem előtt lepergett az életem, szétváltam Chanyeoltól, mintha az már bármit is segítene.

- B-Baekhyun?! - Meghallottam Shuheit ordibálni, magamban pedig imádkoztam, hogy meghallgasson. - Mit művelsz te itt? - Úgy, ahogy voltam felpattantam az ágyból, kivezetve onnan Shuheit.

- S-semmi nem történt. Te is láttad!

- Takarodj be a szobába, nem sokára jövök. - Szeme vérben forgott, dühösen indult meg a vendégszoba fele. - Park Chanyeol! Most azonnal fogd magad és tűnj el a házamból! - Chanyeol nemlegesen rázta a fejét.

- Nem hagyom itt Baeket.

- Baek?! Te csak ne becézgesd az ÉN férjem! Azt mondtam, tűnj innen! - Ordibált vele magából kikelve. Kétségbeesetten ráztam a fejem Shuhei mögül, hogy ne hagyjon itt, annyira féltem mi fog történni. Ám a következő pillanatban már Shuhei Chanyeol karjára ragadt, úgy rángatta ki a nappaliba.

- Nem megyek innen sehova!

- Tűnj el a házamból! Ne akard, hogy rendőrt hívjak! - Próbálta kitolni az ajtón és sajnos Chanyeol minden ellenkezése ellenére sikerült is neki. Abban a pillanatban gondoltam úgy, hogy mindennek vége. Rettegtem mi fog történni, reszkettem.

- H-hallgass meg, kérlek.

- Milyen kifogásod lehet erre te utolsó ribanc?! - Egészen közelről hallottam ordítását, ezért összerezzentem. Durván fogott rá a karomra. - Mióta dugatod magad másokkal? Ennyire telhetetlen kurva vagy? - Hatalmas pofon csattant az arcomon, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. A kanapé mellé lökött, mellém térdelt és ököllel ütötte meg az arcom. Megszédültem tőle, hirtelen a könnycsatornáim is elzáródtak.

- N-nem történt semmi, Shuhei, esküszöm.

- Szóval szerinted vak vagyok? - Újabb ütést mért az arcomra, hiába próbáltam védeni azzal a karommal amit nem szorított le éppen. - Egy undorító mocsok vagy, komolyan mondom, egy hálátlan dög. - Felrántott a padlóról, majd a hasamba térdelt, mire én összecsuklottam. Hajamnál fogva rántott fel ismét, következő ütése ismét az arcomat érte. - Semmi mást nem érdemelsz, csak ezt! - Nyomatékosítva mondandóját lökött le a padlóra, majd egy erős rúgás az oldalamat érte. Sírva gömbölyödtem össze, néha felsikkantottam a fájdalomtól. Magzatpózban feküdtem a földön, így teljesen feltárva neki a hátam, ezért a következő rúgást oda kaptam.

- K-kérlek hagyd abba. - Hangom alig volt hallható, beszélni sem volt erőm. Ökle ismét a fejem érte, majd a rúgás következett az oldalamon. Éreztem, ahogy kicsattant a szám, fémes ízt csalva a belsejébe. Sebtében rántott fel a földről, nekicsapva a falnak.

- Te utolsó kurva! Mire újra elkezdenék bízni benned, te mindig csinálsz valamit, ami miatt elvesztem azt a bizalmat feléd. Vágj már féket magadra! Idióta ribanc! - A pólóm szegélyénél fogva vágott ismét a falnak, a fejem pedig hangosan koppant neki. Tompán még hallottam, ahogy valaki őrült módjára dörömböl az ajtón, de a hányingertől és szédüléstől nem tudtam arra koncentrálni. Még néhány ütést mért az arcomra, végső csapásként a gyomromba térdelt, hagyva engem összecsuklani, majd elengedte a pólóm szegélyét, így végleg összeestem a padlón. Remegő kezekkel vonszoltam fel magam a vendégszobába. A telefonom folyamatosan csengett, így felvettem.

- Végre már! Engedj be azonnal Byun Baekhyun! - Chanyeol dühös hangja fogadott a túloldalon, belőlem pedig ismét feltört a sírás.

- Menj el kérlek, Chanyeol. - Hangom erőtlen volt, remegő kezeimmel a telefont is alig bírtam tartani.

- Kérlek, kicsi. Engedj be. Annyira aggódom érted.

- Legalább várd meg míg elalszik.

Bontotta a vonalat, amiből arra következtettem, hogy várni fog. Húsz perc sem telt bele, hallottam, hogy Shuhei becsapja a hálószoba ajtaját, ezért gondoltam írok Channak.

Byun Baekhyun

Gyere Chan. De az ablakon kérlek. És légy szíves, ne ijedj meg.

Nem sokkal később már az ágyam besüppedt előttem, Chanyeol meleg teste az enyémmel érintkezett, óvatosan húzott magához. Nem tudtam abbahagyni a sírást, annyira szégyelltem magam előtte.

- Istenem, kicsi. Kényszerítelek rá, hogy hagyd el ezt a vadbarmot! Hát mit tett veled szépségem? Eltöröm a kezét, csak találkozzak vele holnap. - Belecsókolt a hajamba, finoman magunkra húzta a vékony kis plédet, majd a lehető legközelebb húzott magához.

- Ne undorodj meg tőlem, kérlek. Annyira szégyellem magam előtted, hogy azt elmondani nem tudom. – Nyugtatóan simogatta a hátam, nekem pedig erre volt most leginkább szükségem.

- Ne legyél butus, ne te szégyelld magad. Annyira dühös vagyok magamra, hogy az hihetetlen! Veled kellett volna maradnom.

- Próbáljunk meg aludni. Ez volt az utolsó, hogy ilyet csinált velem.

- Holnap átjössz hozzám és megbeszéljük. Visszük a cuccodat, és nálam fogsz lakni ideiglenesen. Mindent megbeszélünk holnap, az elejétől kezdve a végéig.

- N-nem hiszem, hogy el merném neked mondani. Talán örökre megutálnál, és soha többet nem állnál velem szóba.

- Majd holnap, kicsi, majd holnap. Aludj. Bekulcsolom a szobát, jó? – Bólintottam. Visszabújva hozzá próbáltam elaludni, ám az arcomban lüktető fájdalom miatt ez csak nehézkesen sikerült.