You who came from the heaven (Baekyeol) - első fejezet

Mint mostanában olyan sokszor, ma is házibulit tartottunk nálam és az elfogyasztott alkohol mennyisége talán a megszokottnál is több volt. Nem lepődöm meg magamon, mostanában túlságosan is sokat iszok. A rossz kedv azonban hirtelen hullámokban tört rám, ezért elküldtem a tömeget, nem igazán zavartatva magam, hogy alig két-két és fél órája érkeztek és az óra még a hajnali egyet is alig ütötte. 

Amióta szakítottunk az exemmel, azóta nem vagyok önmagam, teljesen elhagytam az igazi Park Chanyeolt, egy szürke utánzat lézeng már csak az éterben. Sosem csalódtam még ekkorát senkiben, mint benne, olyan szinten alázott meg, mint még soha senki, a három évből, amit együtt töltöttünk másfél évig megcsalt, ki tudja hány emberrel. Utáltam bevallani magamnak is, de még mindig szerettem, ezt bizonyítja, hogy a közös képeinket sem égettem még el, a telefonszáma is benne volt még a telefonkönyvemben, naponta visszaolvasok a levelezéseinkből részleteket. Már megvan három hónapja, hogy szakítottunk, még sem tudtam elfelejteni. 

Annyira sem vettem a fáradságot, hogy elmenjek lezuhanyozni, egyedül a nadrágot ráncigáltam le magamról, úgy bújtam be az ágyba, hogy azért mégis csak ne ruhában kelljen reggel felkelnem. A szoba teljesen forgott velem, rám tört a hányinger, el akartam süllyedni, meg akartam szűnni, nem akartam tovább ebbe a világba tartozni. 

Arra sem emlékeztem mikor nyomott el az álom, a következő pillanatban már csak annyit érzékeltem, hogy az éjszaka közepén egy hatalmas csattanásra ébredtem és kíváncsiságomból adódóan felkerestem a zaj forrását. Az erkélyről érkezett és nagyon megijedtem, amikor megláttam egy idegen, meztelen férfit vacogni az ajtó mögül. Magam sem tudom milyen indíttatásból, de beengedtem. 

- Köszönöm, hogy beengedtél. Baekhyun vagyok.

- Chanyeol. Hogy kerülsz egy tizedik emelet erkélyére meztelenül?

- Leestem.

- Honnan? A tizedik a legmagasabb emelet itt.

- Hát onnan fentről! – Az ajtóban állva az ég felé mutogatott, én pedig teljesen őrültnek gondoltam és már megbántam, hogy beengedtem.

- Ne szórakozz velem! Komolyan kérdeztem. 

- Komolyan onnan fentről jöttem. Te sem hiszel az angyalokban, igaz? – Szomorúan lehajtotta a fejét. Angyal? 

- Biztos csak álmodom, vagy három napja részeg vagyok. Angyal vagy? 

- Véletlen lepottyantam ide. Vagyis, a véletlennek van neve is, mégpedig Kibum, a legjobb barátom. Meglökött és leestem ide hozzád. Egyébként meg, a napokban már úgy is terveztem egy látogatást hozzád, nehogy azt hidd, hogy nem tudom, milyen életet élsz mostanában. Iszogatunk és kartonszámra szívjuk a cigit?!  - Morcosan a csípőjére tette a kezét, felfújta hozzá az arcát is. Aranyos volt. Kedvem támadt mosolyogni rajta, de féltem, hogy tarkón csapna érte, ezért próbáltam minél komolyabbnak tűnni. 

- Mi az, hogy terveztél egy látogatást már ide? Elég ijesztő, hogy te ismersz engem. Nem kérsz valami ruhát egyébként? Annyira frusztrál, hogy csupaszon állsz előttem. Miért vagy te meztelen? 

- Épp zuhanyzásból jöttem, mikor lelökött véletlen Kibum. Terveztem, mert én vagyok az őrangyalod. Icipici korod óta veled vagyok és figyellek, úgyhogy mindent tudok rólad. Olyan büszke voltam rád, mikor lediplomáztál. – Meghatódva pislogott rám, én pedig kezdtem roppant kellemetlenül érezni magam. Még mindig hihetetlen számomra, hogy egy igazi angyallal beszélgetek éppen. – Azt is tudom, hogy a legutóbbi párkapcsolatod tett ennyire tönkre, de Chanyeol, nem éri meg sanyargatni magad. Egyébként igen, a ruha jól esne. 

- Gyere, megkapod valamelyik pólómat, amilyen törpe vagy, úgyis eltakarja, amit el kellene. – Zavartan vakartam a tarkóm és bementünk a szobámba, ahol kerestem neki valami pólót. Igyekeztem nem a legújabbakból adni neki, amikben általában dolgozni szoktam járni, hanem egy kicsit régebbit próbáltam felkutatni. 

- Nagyon rendetlen a lakásod. Holnap, amíg te dolgozni vagy, addig majd összepakolok. – Diadalittasan adtam neki oda az égszín kék pólót, ami leért a combja közepéig, pont takarva a zavaró részeket.

- Nem is terveztem dolgozni menni – nyafogtam. – Írni akartam a vendégeimnek, hogy beteg lettem, nem megyek be a szalonba holnap. 

- Park Chanyeol! – Ismét csípőre vágta a kezét és szeretett volna mérgesnek tűnni, de túl ártatlan volt az arca hozzá. – Nem tehetsz ilyet! A vendégeid el fognak pártolni tőled.

- De nem akarok bemenni. Nincs kedvem. Inkább maradok itthon, iszogatok, meg a napi kis rutinom. – Közben Baekhyun bemászott az ágyba, a bal oldalára, mert a jobb az enyém, onnan kommunikált tovább velem. 

- Pont ez az, amin változtatni fogunk. Nem ihatsz egyfolytában. Szörnyen nézel ki, Chanyeol. Csont és bőr vagy, büdös vagy, árad belőled az alkohol szag, a cigarettáról ne is beszéljünk. Az még annyira nem is zavar, rászoktál, rászoktál, de ne igyál. – Láttam a szemében az aggódást, amit nem tudtam mire vélni, hiszen nem is ismer engem, és én sem őt. 

- Ki mondta, hogy velem alhatsz? Nem ismerlek téged, hazudhatsz is akár. Nem hiszek neked, angyalok nem léteznek. Ne akarj hülyének nézni. 

- Az angyalok nem hazudnak. – Megforgattam a szemem, hiszen még mindig hajtogatja ezt az angyalos hülyeséget. 

- Hány éves vagy?

- Nagyon sok. De nekem te vagy az utolsó emberem. 

- Honnan tudod?

- A Teremtőnk mindenkinek előre látja a sorsát. Nem teljesen, de azt igen, hogy mikor lesz új emberem, ki az első, ki az utolsó. Az történetet én magamnak alakítom, de nekem te vagy az utolsó. Szóval, mikor te meghalsz, veled együtt meghalok én is. 

- Van fogalmad róla mekkora súlyt raknál ezzel a vállamra? Ezzel én nem viccelnék a helyedben!

- Chanyeol, ezer éve őrzök embereket, szó szerint ezer éve. Nem viccelek vele.

- Hol a szárnyad? Ha angyal vagy, akkor hol a szárnyad? 

- Ha ennyire nem hiszel nekem, holnap majd megmutatom, bebizonyítom, hogy nem hazudok neked. De nem gondolod, hogy az emberek kicsit furcsán néznének rám, ha szárnyasan szaladgálnék mindenhova? 

- D-de, valószínűleg. Persze, hogy nem hiszek! Te elhinnéd, ha az éjszaka közepén a lakásod erkélyén meztelenül vacognék, te beengednél, én meg azt állítanám angyal vagyok? 

- Valószínűleg nem. De, nem alhatnék veled? Még nem ismerem a lakásod, és félnék kint egyedül. – Nagy szemekkel pislogott rám, mire én megforgattam a szemem. Már csak ez hiányzott. 

- Aludj. Holnap kapsz ruhákat, nem akarom, hogy meztelenül szaladgálj. Remélem nem csak valami hajléktalan vagy, mert akkor nem lesz miből visszaadnod nekem később. 

- Nem vagyok hajléktalan! Angyal vagyok, hányszor mondjam már el neked? 

- Ahányszor akarod, akkor sem fogom elhinni. Ennyire nem lehetek részeg, hogy már ilyeneket képzelgek. – Megmasszíroztam a halántékom, tényleg kezdtem begolyózni. 

- Majd holnap elhiszed nekem, amikor megmutatom a szárnyam. Megsimogathatod majd, nagyon puha és hófehér – csillogott a szeme, elmosolyodott, nekem pedig a szívem olvadásnak indult. 

- Aludjunk most már kérlek, ha már nem engeded, hogy itthon maradjak holnap. Tíz órára jön az első vendégem, még van öt órám aludni. 

- Jó éjt Chanyeol.

***

Másnap délután mire hazaértem a szalonból rá sem ismertem a lakásomra. Csillogott-villogott, jó illat volt, a ruháim kimosva, Baekhyun még vacsorát is főzött, a szemetet kidobta, teljesen összetakarított. Egészen lakás formája kezdett lenni, meg voltam lepődve, hogy így is tud kinézni. 

- Szia Baekhyun, megjöttem! 

- Szia Chanyeol!  - Előugrott a konyhából, de még a haja is lisztes volt. 

- Te mit csinálsz? Tiszta lisztes vagy. 

- Süteményt sütök! Találtam recepteket a gépeden, ezért úgy gondoltam kipróbálom. Baj?

- Nem baj, Baekhyun – mosolyogva ültem le hozzá a konyhába.  – Olyan szépen kitakarítottál. Milyen jó illat van mindenhol. Köszönöm szépen, tényleg. 

- Csak szeretnélek újra a jó irányba terelni. Hiszen ezért vagyok itt. Vagyis… Nem pontosan, de ha már itt vagyok, segítek rajtad. Rád fér. Nem iszol többet, legalább is, napi szinten nem. Szeretném, ha csökkentenéd a dohányzást is. Nem tesz jót az egészségednek. 

- Igyekszem majd. Hoztam neked ruhákat, megpróbálod? Körülbelül egy méret lehetsz Jongdae barátommal, őt rángattam el magammal vásárolni, ezért most már tud a létezésedről, és hát nagyon kíváncsi rád. Még, ha én nem is hiszek neked, valakit el kellett magammal rángatnom vásárolni. Majd valamelyik nap átjönnének ismerkedni, ha nem bánod. 

- Jó, persze. Majd szóljatok mikor, csinálok nektek szendvicseket, vagy amiket szeretnétek. 

- Jól van. Most pedig, lássam azokat a szárnyakat.

Kérésemnek eleget téve pattant fel a kanapéról, lekapta magáról a pólót, és pillanatok alatt kitárta hatalmas, hófehér szárnyait. Az állam leesett a csodálkozástól, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez tényleg létezhet, vagy megtörténhet. Megfordult, kicsit elnevette magát, gondolom vicces lehetett az arcom. 

- Most már hiszel nekem? – Válaszolni nem voltam képes, csak bugyután bólogattam. 

- Megfoghatom? 

- Persze, hogy meg. 

Óvatosan sétáltam oda hozzá, finoman érintettem meg a fehér csodákat, ám amint megérezte ujjaimat rajtuk, kicsit megremegtek alattuk. Igaza volt, annyira puha. Még mindig hihetetlen, hogy egy valódi angyal van a lakásomban, és ezek szerint, minden igaz, amit mondott nekem. Az én őrangyalom. 

Felébredve a csodálkozásomból visszahúzta a szárnyait, majd leültünk vacsorázni, utána még tévéztünk egy kicsit. Magának a nappaliba csinált fekhelyet, sosem számítottam arra, hogy hosszútávon elszállásoljak embereket, aki nem a párom, tehát vendégszobával nem rendelkezem. Mivel ő az ártatlanság megtestesítője, jobban is járunk, de főleg ő, ha külön alszik tőlem. 

Tizenegy óra tájékán éreztem magamon Baekhyun fejét, a vállamon szuszogott, ezért finoman kibújtam alóla, elfektettem az ágyán, betakargattam, nehogy megfázzon, majd kinyomva a tévét bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Hamar végeztem és még az ágyamból írtam a csoportbeszélgetésbe a barátaimnak, hogy ha szeretnék, akkor bemutatom nekik Baekhyunt. Természetesen vadállat módjára ugrottak a lehetőség után, azt viszont, hogy mi ő, ki ő, inkább Baekhyunra hagyom majd. Egyedül Jongdae tudja, hogy mi ő, ám azonban ő is hitetlenkedett, de megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek, mert nem az ő dolga, különben sem szeretném, ha bajba kerülne az angyalkám.

Magam mellé téve a telefonom azon tűnődtem, vajon mennyiben lesz más az életem, most, hogy Baekhyun is itt van? Mennyire fog megváltoztatni, vissza tud-e egyáltalán terelni a helyes irányba, vagy megbukik, mint őrangyal. Talán ezért leszek én neki az utolsó embere, mert nem tud velem semmit sem kezdeni és ugyanolyan nyomorult maradok, mint amilyen most vagyok. Ezer év alatt annyi embernek segíthetett már, nem hiszem, hogy rajtam fog majd elbukni, legalább is, szeretném azt hinni, hogy sikerülni fog neki. 

Túlságosan mélyre húztam magam, belemerültem az önsajnáltatásba, amiből ki kell lépnem, élveznem kell az életet, kihasználni a lehetőségeket, amiket kaptam, mert biztos vagyok benne, hogy minden okkal történik és semmi sem véletlen. Hiszek abban, hogy Baekhyunnak most kellett érkeznie az életembe. 

Ismét jókedvűen tértem ma haza, tudtam, hogy van aki vár rám, ennek hála rájöttem, hogy talán még akár kapcsolatfüggőségben is szenvedhetek. Igaz Baekhyun nem a párom, de mégis éreztem egy icipici boldogságot, mikor napközben rá gondoltam. Talán nincs ez rendjén, de ameddig átmenetileg gyógyír a lelkemre, addig nem érdekel. Talán ez a terápiám része. Talán ő lesz a végleges gyógyulásom eszköze.