Hétfőn reggel első dolgom volt bevinni az
önéletrajzom a könyvesboltba, majd dolgom végeztével beültem a közeli kis
kávézóba, mert kezdtem éhes is lenni és a reggeli kávém is elmulasztottam.
Tudtam jól, hogy Chanyeol ma dolgozik, de kedveskedni akartam neki némi
ebéddel, ezért sietve fogyasztottam el a reggelim, hogy legyen időm
főzőcskézni. Nagyon szerettem a konyhában sürögni-forogni, szerencsére szerette
is a főztöm, ezért csak még nagyobb kedvvel mentem neki.
Ebédje elkészítése után neten utánanéztem a
cégnek, hogy merre található, majd nyakamba véve a várost, nekiindultam.
Reménykedtem benne, hogy nem fog rám haragudni, vagy nem fogom zavarni, de meg
akartam lepni. Mikor a cég bejárati ajtajához értem, a szívem már a torkomban
dobogott, izzadt a tenyerem, de ha már eljöttem idáig, akkor be is megyek. Az
ajtó kicsit nyikorogva nyílt ki, majd a recepciós lány kedvesen érdeklődött,
hogy kit keresek.
- Park Chanyeolhoz jöttem. Szabad esetleg
most?
- Máris odatelefonálok neki – mosolyogva
nyúlt a telefonhoz és már hívta is Chanyeolt. Ezek szerint oda a meglepetésem,
mert így muszáj vagyok megmondani mi a nevem, gondolom nem fogad akárkit. A
sejtésem igaznak bizonyult, de így legalább a lány megmondta merre kell mennem.
Épp, hogy kiszálltam a liftből a tizenhatodik emeleten, Chanyeol vigyorgó arcával
találtam magam szemben.
- Milyen kellemes meglepetés. Mi szél
hozott? Ennyire hiányoztam?
- Ha tudnád mennyire – vigyorogtam most már
én is rá.
- Te is nekem picikém. Minek köszönhetem a
látogatásod?
- Hoztam neked ebédet. – Odanyújtottam a
kis kosárkát neki, amit ő csillogó szemekkel kapott ki a kezemből.
- Igazi angyal vagy. Imádom a főztöd. Gyere
csak beljebb, ne itt álldogálj.
- Nem zavarlak akkor?
- Pont ebédszünetem lesz nemsokára. Úgyis a
közeli kis kávézóban akartam enni, de a tied valahogy sokkal jobban hangzik.
- Voltam ma bent a könyvesboltban. Leadtam
az önéletrajzom. Nagyon reménykedem most már, hogy összejön.
- Össze fog. Bízom benned. – Beterelt az
irodába, ahol dolgozik, hogy összeszedjen néhány dolgot még onnan, majd
bekulcsolta a helyiséget, és elindultunk a legközelebbi kis parkba, hogy
elfogyassza az általam elkészített ételeket.
- Olyan szép idő van. Szeretek ilyenkor
kint lenni. – Arcom a nap felé fordítottam, úgy fürdőztettem annak sugaraiban.
- Máskor azért kérlek ne nagyon szaladgálj
az utcán egyedül. Az az állat bármikor elkaphat. Féltelek. – Megsimogatta az
arcom, közelebb vont magához.
- Túlaggódod. Nem lesz semmi baj. Megígérem
neked.
- De tudod, hogy bármikor hívhatsz, ha van
valami.
- Foglak is.
Kedvesem szünetének lejárta után elindultam
hazafele, ám egy fekete furgon az utamat állta. Próbáltam kikerülni, de két
izmos, fekete öltönybe öltözött férfi erősen megszorította a karom, és bevágtak
a furgon hátuljába. Természetesen első dolgom volt Chanyeolnak írni, hogy
elraboltak, és próbáljon megtalálni, amikor is eszembe jutott, hogy az
unszolásomra nem régen váltott Samsungról iPhone-ra, így a benne lévő
programnak köszönhetően könnyen rám találhat. Mivel az autó ablakai
sötétíttetek voltak kívül-belül, ezért nem láttam merre megyünk, szóval
innentől kezdve csakis a fülesre hagyatkozhattam.
Nagyon féltem, mert éreztem, hogy Shuheinek
benne van a keze a dologban, és elképzelésem volt, hogy mire lehet képes.
Gondolom nem tudja elfogadni, hogy ott akarom hagyni. Dörömböltem és ordítottam
nekik, hogy engedjenek el, de mintha csak a falnak beszélnék, válaszként még
csak egy hangos ütést sem kaptam vissza. Mintha itt sem lennék, rám se
hederítettek.
Nagy kanyarral megérkeztünk a helyszínre,
akármi is legyen az. Most már inkább azt kívántam, bár inkább utaznánk még
valamerre. Nem akartam megtudni mi fog most következni, a szenzorom semmi jót
nem jelzett. Amilyen durván bedobtak a kiskocsiba, ugyanolyan durván rángattak
is ki onnan. Szinte lökdöstek maguk előtt, bár én próbáltam feltérképezni a
helyiséget. Az biztos, hogy valami sikátorban vagyunk, és eléggé elhagyottnak
tűnik.
Mire beértünk a helyiség végére, a
sejtelmem bekövetkezett, és Shuhei várt ott minket. A kis csatlósai meglöktek,
így térdre estem előtte, mire ő leguggolt elém, és államnál fogva emelte fel a
fejem. Éreztem a kétségbeesést eluralkodni rajtam, amint hozzámért, összerándultam.
- Látod Baekhyun, most végre ott vagy,
ahova tartozol. Eddig is csak egy kis senki voltál. – Szavai természetesen
fájtak, de próbáltam arra gondolni, hogy nem szabad rá hallgatnom, mert
Chanyeol igenis szeret engem.
- Mit akarsz tőlem? – Kirántottam a fejem
keze szorításából.
- Mit akarnék? Te az enyém vagy kiscsillag,
ezt ne felejtsd el.
- Voltam. Undorító vagy. – Válaszként hatalmas
keze még hatalmasabbat csattant az arcomon. Összeszorítottam a szám és a szemem
is.
- Hogy mersz így beszélni velem? Kettőnk
közül te vagy az undorító kurva! Össze vissza fekszel mindenki alá!
- Sosem csaltalak meg, mint mondtam neked!
Sosem feküdtem le senkivel, rajtad kívül. Miért vagy ennyire megrögzött, miért
gondolod, hogy megcsalnálak? Mit tettem, amiért ezt gondolod?
- Kuss – ordított rám. – Ameddig meg nem
szokod az új helyzetet, itt maradunk. Utána elhozzuk a drágalátos barátnődtől a
dolgaid, és hazaköltözöl! Ahol a helyed van.
- Nem megyek veled sehova. Chanyeol úgy is
eljön értem!
- Alig várom. Majd ő is megkapja, ami jár
neki, ha másoknak a tulajdonára mozdul rá.
- Hozzá ne merj érni! Neki semmi köze nincs
az egészhez! Ő semmi rosszat nem csinált.
- Vigyétek innen. Nem vagyok kíváncsi a
sipákolására.
Ismét karon ragadtak, berángatva engem egy
olyan kis szobának kialakított részre, amiben volt egy ágy, de más semmi. Már
kezdtem örülni, hogy végre egyedül hagytak, amikor visszajöttek és motozni
kezdtek.
- Mit akarnak? Ez zaklatás! –
Csapdostam a kezeiket, de aztán rájöttem, hogy csak a telefonom kellett nekik.
Mégsem annyira buták, mint gondoltam, vagy csak Shuheinek van esze. A lényeg,
hogy Chanyeol megtaláljon.
Miután végre magamra hagytak, szétnéztem a szobába, hátha
találok egy olyan rést rajta, ahol ki tudnék innen menekülni. Minden kis
zeg-zugot átkutattam, de semmi. Egyszerűen semmi. Egy apró rés nincs a falakon, amiből esetleg nagyobbat lehetne csinálni. Csalódottan dőltem be az
ágyba, mert hát nem tudok mit mást tenni, csak várni, és reménykedni, hogy
Chanyeol megtalál.
Nem akartam elhinni, hogy sehol nincs egy menekülőút sem, ezért minden négyzetmillimétert legalább tízszer átnéztem, hogy hátha, de semmi. Hirtelen hangos zajra lettem figyelmes, és reménykedtem benne, hogy Chanyeol eljött értem. Kimerészkedtem a
szobából, nem igazán érdekelt, hogy mit kaphatok érte. Ám amit láttam, az
teljesen összetört. Az óriás valóban eljött értem, de még neki is sok három
ember egyszerre.
A földön fekve találtam meg, amint Shuhei és az emberei
ütlegelték. Nem volt mit tennem, ráugrottam az egyik hátára, a hajába
kapaszkodtam, így az kibillent az egyensúlyából. Igyekeztem Chanyeol segítségére
lenni, több-kevesebb sikerrel. Végül, együttes erővel mégis sikerült földre
dönteni őket, és amire a legbüszkébb vagyok, végre behúzhattam egyet Shuheinek,
de akkorát, hogy szerintem monoklis lesz a szeme.
- Remélem tudod, te vadbarom, hogy feljelentelek
emberrablásért! Hozzá ne merj még egyszer érni Baekhyunhoz, mert nem állok jót
magamért! – Chanyeol magához ragadta a telefonom, majd sietősen elhagytuk a
helyet, ahova hoztak.
- Tudtam, hogy eljössz értem. Annyira tudtam.
- Kincsem, ugye tudod, hogy ezek után nem maradunk itt? Még
ha fel is vesznek a könyvesboltba, akkor sem maradunk. Elmegyünk innen. Elmegyünk
Busanba, jó? Nem szeretném, ha még egyszer ez történne.
- D-de az egyetem. Nemsokára vissza kell onnan is jelezniük.
És Mináék.
- Nem, Baekhyun! Nekem az a legfontosabb, hogy biztonságba
legyél, és most jelenleg nem vagy…
- Mutasd magad. – Óvatosan érintettem meg a homlokán lévő
vérző sebet, de szisszegve húzta hátrébb a fejét. – Ne haragudj.
- Majd otthon, jó? Ne itt. Csak menjünk végre haza. Busanba
lakik az egyik barátom, holnap beszélek is vele, hogy lehetnénk-e nála pár
napig, ameddig nem találunk magunknak lakást.
- Hiányozni fog Szöul.
- Nekem is, de ez lesz a legjobb megoldás.
Ezzel beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafele, végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése