Rabod vagyok - második fejezet

Egész nap egyedül voltam a szobában, semerre nem tudtam kimenni, tekintve, hogy bezárt ide ez az őrült. Bele sem merek gondolni miket tervez csinálni velem, amilyen elmebeteg még képes megerőszakolni. Hirtelen eszembe jutott, hogy a telefonom valószínűleg nálam maradt, bár már biztos le van merülve azóta, így még Jonginnak sem tudtam szólni, hogy legyen az én hős lovagom, és mentsen ki.

A parányi ablakon kinézve, ami a szobának adott némi fényt, láttam, hogy már sötét van. Jongin és a szüleim már biztos rettenetesen aggódnak értem, és csak reménykedni mertem benne, hogy legalább szóltak a rendőrségnek. Unalmamban beledőltem az ágyba, és legalább egy órán keresztül bámultam a plafont. Semmittevésemet a kulcslyuk zörgölődése zavarta meg, én pedig villámsebességgel rántottam magamra a paplant, hogy ne kelljen vele beszélnem. Nem voltam rá kíváncsi, sem az arcára, sem a hangjára, vagy arra, amit mondani akarna. Szorosan becsuktam a szemem, és próbáltam úgy tenni, mintha aludnék. Azonban őt ez mit sem zavarta, bevágódott mellém az ágyra, cselekedete olyan váratlanul ért, hogy összerezzentem az ágyban, amit valószínűleg ő is megérzett.

- Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad a reggelit. Mi a kurva életet kerestél te ott? Itt a helyed, ebben a rohadt szobában! – Eleinte nem válaszoltam neki, hátha akkor majd békén hagy. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Erősen ragadta meg karom, hogy a hátamra fordítson és csípőmre ült. Ezt már én sem tűrtem tétlenül, kipattantak a szemeim, de arra nem számítottam, hogy arca szinte az enyémben van, így szánk is majdnem összeért.

- Mondtam már, hogy bocsánat. Nem direkt volt. Én csak… Szerettem volna egy kis vizet inni, mert szomjas voltam.

- Itt van a szobádban a fürdőszoba beépítve, onnan miért nem jó?

- Honnan kellett volna tudnom szerinted? – Hangom magasabb volt a megszokottnál, de annyira nem tudok higgadt maradni mellette.

- Te ne ordibálj velem! Figyelj ide, én nem akarlak téged bántani, de ha nem leszel jó, akkor kénytelen leszek megnevelni téged. Azt is megígérhetem neked, hogy akaratod ellenére nem nyúlok hozzád, de garantálom, hogy nem sokáig fogod bírni.

- De hazudsz nekem! Akaratom ellenére tartasz itt! Haza akarok menni, a családomhoz. Félek tőled és ettől az egész helytől. Ráadásul éhes is vagyok.

- Sajnálom bébi, nem engedhetlek haza. Megmondtam, hogy nem kapsz semmit.

- Ennyire kegyetlen te sem lehetsz! Nem ettem semmit egész nap. – Még egy könnycsepp is legördült az arcomon, hogy hitelesebbnek tűnjön.

- És bizony holnap sem fogsz. – Ujjai érintése alatt kicsit megremegtem, féltem mikor hozzám ért, végül pedig közelebb hajolt hozzám, de én elfordítottam a fejem előle, nem akartam, hogy megcsókoljon.

- Csak ne érj hozzám.

- Menj el fürdeni. Addig hozok neked valamit. – Leszállt rólam és már el is tűnt a szobából. Gyorsan beiszkoltam a fürdőszobába, és vettem egy forró fürdőt. Azt kívántam bárcsak eltűnhetnék innen, akárhova, ettől már minden jobb lenne. Még a fürdőszobába is hallatszódott, ahogy becsukja maga után az ajtót, ezért sietősre vettem, és a lehető legnagyobb törölközőt tekertem magamra, hogy minél nagyobb területet fedjen belőlem. Nem volt kedvem mutogatni magam egy eszelős perverz előtt.

- Mit hoztál nekem?

- Remélem tej és keksz megfelel.

- Ilyenkor bármi! – Lábaimat szedve pattantam fel az ágyra, hogy magam elé vegyem a tejet és a kekszet. – K-köszönöm, vagy mi.

- Ennyire szégyenlős vagy? Vagy minek ekkora törölköző?

- Mit hittél? Hogy majd meztelenül találsz itt, mire visszatérek? – Megnyalta ajkait, kezeit combomra helyezte, de azonnal elütöttem onnan őket.

- Őszintén? Igen, azt gondoltam.

- Hát rosszul gondoltad!

- Fenébe is Baekhyun, teljesen elveszed az eszem. – Hajamba túrt, ajkai vészesen közel kerültek az enyémekhez, és én nem tudtam mit tenni, lehunytam a szemem és nyeltem egy hatalmasat. Nem tudtam mi fog következni, annyira bizonytalan vagyok itt szinte mindenben. Mikor még egy perc után sem tett semmit, reszketve sóhajtottam fel, és nem bírtam visszatartani a kikéredzkedő könnyeimet. Utáltam, hogy ennyit sírok, és ilyen gyenge vagyok, de nagyon féltem.

Chanyeol megtörölte arcomat, majd távolabb húzódott tőlem, de a bámulásom akkor sem hagyta abba. Utálok úgy enni, hogy néz közben valaki, és most is frusztrált voltam, ezért csak gyorsan magamba tömtem a kekszet, majd leöblítettem a tejjel.

- Ha jó fiú leszel, holnap este is kapsz egy keveset. Talán túl szigorú voltam veled, és tényleg nem lenne szabad éheztetnem, így is vékony vagy egy kicsit.

- Hát, a páromnak pont megfelelek úgy, ahogy vagyok! – Durcásan tettem keresztbe magam előtt a kezem. Azonban nem sokáig tartott a kedvessége, erősen fogott rá karomra.

- Még egyszer meg ne említsd azt a rohadékot! Már nem a párod! Értsd meg, most már hozzám tartozol.

- Nem tartozom hozzád, nem is ismerlek, nem szeretlek, sőt! Miért hozattál ide egyáltalán? Mit akarsz tőlem?

- Akarlak Baekhyun, csak magamnak akarlak. El fogom érni, hogy te is akarj majd engem. Tökéletes páros lennénk, hidd el nekem.

- Elég furcsák az ismerkedési szokásaid, és nem is igazán tetszenek.

- Majd megkedveled őket, bébi.

Kedvetlenül bújtam be a takaró alá, és összerezzentem, ahogy megéreztem Chanyeol mellkasát a hátamnak nyomódni. Karjait derekam köré helyezte, úgy húzott magához még közelebb, fejét pedig nyakhajlatomba fúrta, így éreztem forró leheletét a bőrömön.

- Nem akarnád lekapcsolni a villanyt? – Válaszul csak egy hümmögést kaptam, mire tapsolt kettőt és a szobára sötétség borult. Praktikus.

- Meg fogod szeretni itt Baekhyun, nem vagyok rossz ember, csak jelenleg tűnhet úgy. És, ha majd nem akarsz elszökni tőlem, akkor a szobát sem fogom kulcsra zárni.

- Ma is annyira unatkoztam itt. Legalább könyveket, vagy valami tévét hozathatnál nekem.

- Meglátom mit tehetek az ügy érdekében, de nem ígérek semmit sem.

Válaszolni már nem válaszoltam neki, ugyanis szemeim elnehezedtek, majd álomba szenderedtem.

Az éjszaka közepén azonban arra keltem, hogy Chanyeol rázogat, és saját verejtékben feküdve húz oda magához. Automatikusan öleltem át, annyira rettegtem még most is, habár most már világossá vált, hogy csak álmodtam. Nyugtatóan simogatta immár meztelen hátam, mert elfelejtettem tőle pólót és alsót kérni alváshoz, így a törölközőben aludtam el, ami viszont lecsúszott rólam.

- Ne félj bébi, itt vagyok neked. Csak egy rossz álom volt, semmi más.

Nem tudtam mire vélni ezt a fajta viselkedését, de igazából most nem is nagyon érdekelt, csak boldog voltam, hogy itt van mellettem valaki, és nem egyedül kell megküzdenem ezzel. Még a végén kiderül, hogy van szíve, és tényleg nem olyan rossz ember, mint én azt első pillanatban feltételeztem róla.

- Gyere édes, feküdjünk vissza. – Lassan bólintottam, azonban most nem háttal neki feküdtem le, hanem teljesen belebújva a mellkasába, hogy ha bármi is történne, ő majd megvéd engem.  Valószínűleg teljesen elment az eszem, mert hogy gondolhattam olyat, hogy megvéd engem, mikor pont tőle kellene valakinek megvédenie! De jelenleg még ez sem érdekelt, csak az, hogy végre ismét alhassak, addig sem kell gondolkodnom, vagy azon keseregnem, hogy milyen rossz vágányra is futott az életem.